Connect with us

Sport

Ronaldo nélkül a Real Madrid kikapott Barcelonában

Megosztás

A címvédő Real Madrid meglepetésre 1-0-ra kikapott az Espanyol otthonában a spanyol La Liga 26. fordulójának kedd esti nyitó mérkőzésén.

Az utóbbi időben kezd magára találni a királyi gárda, hiszen a Leganés elleni hazai vereség és kupakiesés óta nem kapott ki (6 győzelem, 1 döntetlen), többek között a BL nyolcaddöntöjében a PSG-t is legyőzte 3-1-re hazai pályán, míg legutóbb a tavalyi kupadöntős Alavést verte 4-0-ra a bajnokságban.

Az Espanyol ellen adva volt a lehetőség, hogy tovább folytassa jó sorozatát a Real, hiszen a barcelonai gárda hat La Liga-találkozó óta nyeretlen, ráadásul a két együttes legutóbbi 11 összecsapását egyaránt a madridiak nyerték. Ezúttal azonban öt alapemberére sem számíthatott Zinédine Zidane, hiszen Marcelo, Kroos, és Modric sérülés, Casemiro gyomorbántalmak miatt nem léphetett pályára, míg Ronaldónak pihenőt adott a francia szakember, ám a blancók ennek ellenére is győzni utaztak Barcelonába.

Jól is játszottak a tartalékos vendégek, főleg az első félidőben, több helyzetük is akadt, ám ezeket nem sikerült gólra váltaniuk. A szünet után azonban sokkal kiegyenlítettebbé vált a játék, alaposan feljavultak a hazaiak, jó néhány lehetőségük is volt, a legnagyobbnál Keylor Navas védte remekül Gerard Moreno fejesét.

Már-már úgy tűnt, nem születik gól a találkozón, amikor is jött a 93. perc és Gerard Moreno, aki Sergio Garcia beadását lőtte kapásból a madridiak kapujába! A Real így nem tudott közelebb kerülni a második Atlético Madridhoz, sőt, a negyedik Valencia egy sikerrel akár meg is előzheti a címvédőt. Az Espanyol pedig megszakította nyeretlenségi sorozatát, ráadásul 2007. október 20-a óta először győzte le a királyiakat a bajnokságban!

A másik keddi találkozón az újonc Girona egy korai Portu-góllal legyőzte 1-0-ra hazai pályán a Celta Vigót és többek között mostani riválisát is megelőzve felugrott a táblázat hetedik helyére, a hátránya pedig jelenleg négy pont az ötödik Villarreallal szemben.

Primera Division, 22. forduló:

RCD Espanyol-Real Madrid 1-0 (0-0)
Gól: Gerard Moreno (90+3.)

Girona-Celta de Vigo 1-0 (1-0)
Gól: Portu (14.)

(Digisport)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük