Kiemelt hírek
Rudolf Péter, tervek és visszanéző — Vígszínházi betekintő
Rudolf Péter lett egykori szakmai bölcsője a Vígszínház igazgatója. Az utóbbi évek olykor botrányos működése után most talán egy elmélyültebb korszak következhet. A művész a Fidelionak nyilatkozott, ezt terjedelmes interjút szemlézte az IgenDe.
Együtt kell végig csinálni ezt az évadot
Úgy tudni, elmaradt az évadzáró társulati ülés. Ez azt jelenti, hogy csak az új évad elején találkozik először a társulattal mint igazgató?
Rudolf Péter: Csak pár hete vettem át a színház vezetését, társulati ülést pedig addig nem szeretnék tartani, amíg az összes lezárandó ügy végére nem került pont, és nincs megkötve minden jövőbeni szerződés. A társulat minden tagjával, a tárvezetőkkel, mindenkivel igyekszem személyesen leülni, beszélni múltról, jövőről. Nem értem még a végére. Sokáig apparátus nélkül, kívülről kellett szerveznem a munkát, a vírus helyzettel nehezítve. A nyár is közbeszólt. Tanulok ezekből a beszélgetésekből. A színészek közül lényegében mindenki maradt, hiszen most együtt kell, hogy végigcsináljuk ezt az évadot, utána pedig ki-ki levonhatja majd a következtetéseket a jövőt illetően. Olyan kollégák mentek csak el, akik még az igazgatóválasztás előtti időszakban meghozták ezt a döntést. Leszerződtek viszont azok az egyetemisták, akik az elmúlt évek alatt már betagozódtak a színházba, illetve négy új – részben visszatérő – művésszel bővült a társulat. Egy évadnyitó társulati ülésen szeretném majd bemutatni a frissen érkezett munkatársakat és megosztani az összes új információt.
Megpróbálom mindenben a pályázatom logikáját követni
A társulat számára nehéz helyzetben érkezett, sok belső feszültség került a felszínre az elmúlt időszakban. Hogyan segíti igazgatóként a múltbéli események feldolgozását?
Megpróbálom mindenben a pályázatom logikáját követni. Sokat emlegetem a polgári színház szóösszetételt, amelyben a színészcentrikus működés a legfontosabb elem. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy időközben sokat változott a világ. Nem nosztalgiázni akarok. A legjobb kommunikáció maga a munka, és az a mód, ahogy ezt elvégezzük. Egy olyan társulatot szeretnék összerakni, amelyben működik a színház és a munka iránti alázat, és amelyben a színész erkölcsi, illetve anyagi megbecsülése is meg tud megvalósulni. A kettő egyszerre kell megtörténjék. Nyilván mindenki így gondolkodik, de ez ügyben szeretnék elszántabb lenni.
Miben állapodtak meg Eszenyi Enikővel a jövőre nézve?
Az ő saját kérésének megfelelően a jövőben nem vesz részt színészként a Vígszínház munkájában. Nem tartottam volna elegánsnak, ha más veszi át a szerepét azokban az előadásokban, amelyek kifejezetten hozzá kötődtek, ezért ezeket levettem a műsorról. Egy kivétel van, a Mikve, amit nem éreztem ilyen jellegűnek, ezért abban Szilágyi Csenge fogja játszani a szerepét. A rendezései továbbra is láthatók lesznek a színházban, ezeket a felújítópróbáját terveink szerint ő fogja levezetni. Nyilván ez egy érzékeny helyzet. Mindenkitől önfegyelmet igényel. Remélem, mindenkit meg tudok majd nyugtatni.
A színház érdeke az első.
Rudolf Péter: „A meghírdetett évadterv, már a mi dramaturgiai munkánk”
Az évadterv összeállításában mekkora része volt az előző vezetésnek?
Dolgozunk olyan rendezőkkel is, akikkel Eszenyi Enikő is együttműködött volna, de a meghirdetett évadterv már a mi dramaturgi munkánk, illetve a felkért rendezőkkel való megbeszéléseim eredménye. A darabválasztás logikája is a pályázatban leírtak logikáját követi. Az idő rövidsége ellenére is sikerült ezt a szempontot érvényesíteni. Jövőre remélhetőleg nem ilyen hektikus helyzetben kell majd évadot szervezni.
Az öreg hölgy látogatásával indul az évad, amit ön rendez – régóta tervezte ezt a darabot színpadra állítani, vagy a jelen helyzet szülte az ötletet?
A darab szerepelt a pályázatomban, mondja Rudolf Péter, persze sok egyéb ötlet mellett. Azért is került most előtérbe, mert jellegéből adódóan szinte az egész társulatot képes megmozgatni. Dürrenmatt figyel a színészre, minden szerepnek súlya van, még a legkisebbeknek is. Egy egész város életét kell föltegyük a színpadra, ebben a játékban mindenkinek meg kell legyen a maga köre és öröme, miközben összecsiszolt gépezetet kell alkotnunk. Az öreg hölgy látogatása alkalmas arra, hogy egy társulat elkezdjen együtt dolgozni és gondolkodni. Ezt már csak azért is tudom, mert a nyolcvanas években benne voltam a Ruttkai-féle előadásban, amit Gothár Péter rendezett.
Az évadtervben szerepel a Kabaré című musical is, ami az előadást rendező Béres Attila szerint elősorban a szabadság kérdéskörét feszegeti. Ez hogyan illeszkedik az évadtervbe?
Igyekeztünk jól láthatóan felfűzni az évadot egy gondolatmenetre. Az öreg hölgy látogatásától Szerelmek városán át a Kabaréig egy nagy ívet járunk be: a közösségek működését láthatjuk sorsfordító helyzetekben. Míg Dürrenmattnál egy kisváros közössége jelenik meg, a Kabaré esetében sorsfordító politikai folyamat szivárog be a mindennapokba. Az egyén felelősségéről szól ez is – az is. A Szerelmek városa pedig romantikus zenedrámaként, színház a színházban helyzettel, játékos formában „boncolgat” egy közösséget.
Klasszikus magyar regények színpadi adaptációja is készül
Kortárs magyar szerzőkben is gondolkodik?
Nagyon szeretnék magyar szerzőket is, ez a Házi Színpadon meg is valósul a következő évadban. Az egyik produkció a tavalyról áthozott Csáth és Démonai lesz Vörös Róbert rendezésében. Ezt követi A rendes lányok csendben sírnak című, lassan kultregénnyé váló mű Durica Katarinától, aki egy felvidéki magyar szerző. A nem is olyan távlati tervek között szerepel, hogy klasszikus magyar regényeket dramatizáljunk a társulatra, hiszen korábban ez is része volt a Víg életének. Ha a szerző ismeri a színészt, akinek a szerepet írja, már „beljebb” vagyunk…
Példátlan időket élt meg a színházi világ az elmúlt hónapokban, fel lehet erre készülni valahogy? Kell, hogy legyen B-terv?
Fel kell készüljünk a különféle eshetőségekre. Az egyik fokozat az, hogy nem jöhet be minden néző. Ez pszichésen furcsa helyzet lenne, nem jó látvány a félház, és nyilván gazdaságilag is komoly kihívást jelentene, hiszen még nem tudjuk, hol húzódik a határ, ez meddig működtethető, fenntartható. A következő fokozat az, hogy egyáltalán nem jöhet be a néző. Kérdés, hogy ebben az esetben mi legyen a próbafolyamattal és a bemutatókkal? Most úgy látom, hogy amennyiben ez a forgatókönyv valósulna meg, akkor a társulattal eljuttatnánk egy darabot a premier időpontjáig, lejátszanánk egyszer magunknak az előadást, majd másnap elkezdenénk a következő darab próbáját, és amikor egyszer csak helyrebillen a világ, akkor ismét kinyitjuk a színházat, és sorra tartjuk a bemutatókat.
Ha egyáltalán nem működhetünk, az dráma, nyilván az azt jelenti, hogy az egész világ nagy bajban van.
Még erre is lehet válaszolni, hiszen az elmúlt hónapok szültek néhány frappáns megoldást. Mindent meg kell tenni, mindent bevetni, hogy dolgozni tudjunk, és valamilyen formában találkozzunk a nézővel. Rudolf Péter azt mondja: Azt hiszem, minél nagyobb a baj, annál nagyobb szükség lesz a művészetre, hogy mentális muníciója legyen az emberiségnek.
(Rudolf Péter teljes interjúja a Fidelion olvasható)
