Csak néhány napja tudom, kik azok a Liu testvérek: magyar anyától és kínai apától született gyorskorcsolyázók, fiúk, szereztek már egy tonna érmet sportágukban nekünk, de most...
"Rendkívüli EU-csúcs Prágában. Megvédjük a magyar érdekeket!" - felirattal került ki Orbán Viktor Facebook oldalára a dicső beszámoló a prágai Európai Politikai Közösség találkozójáról, ahol a...
Klaus Iohannis államfőhöz címzett nyílt levélben mondott le a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház éléről Gáspárik Attila, aki január óta ügyvezető igazgatóként tevékenykedik. A színházat 11 éve igazgató...
Orbán szombati tusványosi beszédét felteszem minden magára kicsit is adó fidesz-érzelmű polgár hallgatta. Ebben az esetben kimondható, hogy azok a miniszterelnök követői, akik ezután is fenntartják...
A levélszavazás szabályait az ellenzék megtámadta a magyar Alkotmánybíróság előtt. Arra hivatkozva, hogy sértik az általános és egyenlő választójog alkotmányos követelményét, amit egyébként az Emberi Jogok...
Zsigmond Barna Pál, egykori csíkszeredai főkonzul, a Fidesz országgyűlési képviselője, a nemzeti összetartozás bizottságának a tagja (!) interjút adott a román közrádió székelyföldi csatornájának, a Marosvásárhelyi...
Amint a portálon közölt elköszönő írásban a szerkesztőség tagjai közölték, úgy érzik: a munkájuk teljességgel ellehetetlenült, és már nem tudják a legjobb szakmai tudásuk szerint ellátni...
Demeter Szilárd, a jelen Orbán által a művészekre szabadított kultúr-diktátora hétfőn a Telexnek adott egy felháborító tartalmu, vállalattalan videóinterjút. A pökhendi stílusú, sértőn lekezelő megszólalás olyan...
Nem volt ez rendesen végig gondolva! "Érdeklődő és egyetértő" tömeg biztosítása nélkül indította Kövér Lászlót a mindent előre pontosan kiszámoló Fidesz-kampányfelelős előadókörútjára? Vétkes könnyelműség!