A demokrácia és a diktatúra egyik – lényegéből fakadó – különbsége, hogy a demokráciát felválthatja törvényes eszközökkel a diktatúra. Ékes példák: Németország 1933, Magyarország 2010. A...
A demokratikus ellenzék összefogásának fontosságát hangsúlyozták a felszólalók az MSZP országgyűlési választási programjának miskolci ismertetőjén hétfőn. 2018-ban a társadalmi felemelkedés kormányát kell megalakítani Kunhalmi Ágnes, a...
„Amit egyáltalán meg lehet mondani, azt meg lehet mondani világosan; amiről pedig nem lehet beszélni, arról hallgatni kell.” (Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés) Persze, hogy nem én...
Karácsony Gergely azt állítja, hogy csak közös listás indulás esetén lesz miniszterelnök-jelölt. A Párbeszéd társelnöke egy hétfői háttérbeszélgetésen azt mondta, arra készül, hogy februárra megvalósul az...
Egyéb elfoglaltság és családi okok miatt írja a MoMa közlemény dr. Pusztai Erzsébet, a párt alelnöke a továbbiakban nem tudja folytatni munkáját a párt vezetésében. Kevés...
A legtöbbször, illetve a leghosszabban beszélő képviselő viszont Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kereszténydemokrata államtitkára volt. Huszonhét képviselő nem szólalt fel az Országgyűlés előző héten véget...
Sárosdi Lilla színésznő vasárnap este ezt a képet posztolta Facebook oldalán. Néhány támpont a kép értő befogadásához: Pócs János fideszes képviselő „Soros” felirattal dekorált leölt disznót posztolt....
Hadházy Ákosnak, az LMP társelnökének a Fidesz-KDNP korrupció gyanús ügyeinek a feltárásában elévülhetetlen érdemei vannak. A volt Fidesz-tag főügyész által vezetett szervezet azonban eddig többnyire sikerrel...
G. Fodor Gábor vasárnap az ATV-ben megmondta, mit szeretne a Fidesz. Eddig minden OK, lelke rajta. Az már cseppet sem, hogy ezt az ÁSZ nevű „független”...