Na jó, beismerem a címben használt megfogalmazás kissé aljas, ha a szeptemberben kirobbant Bese botrányára gondolok. Pedig eskü, hogy nem szándékosan csináltam, csak ez a szófordulat...
A hülyeség mint alapvetés? A fejlett honi tömegkommunikáció jóvoltából kedd este tömegek élvezhették, amint a központi elmegyógyintézet ápoltjai színielőadást tartottak egy pécsi gyermekotthon előtt. Menczer Tamás...
Madonna eléggé nevezetes személyiség a nagyvilágban, de nem éppen közpolitikai tényező. Ám kérdeznie azért szabad. És ő kérdezett is a nagy nyilvánosság előtt az Instán: „Nem...
„Úgy 30 évvel ezelőtti történetet mondok el azoknak a 40-eseknek és a náluk fiatalabbaknak, akik erre nem emlékezhetnek – s milyen véletlenek vannak? – a mai...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós...
Az időpont 2002 júniusa, a helyszín a Magyar ATV Közhang című műsorának stúdiója. Két ifjú embert hívott meg Juszt László a műsorába, nevezzük őket Péternek és...
Lendvai: Nagycsütörtökön gyanúsítottként kihallgatták, rabosították Iványi Gábort. Ahogy ilyenkor kell, ujjlenyomatot és DNS-mintát vettek tőle, a fal elé állítva lefotózták. Ha már húsvét, ki mást, mint...
Svédország barát vagy ellenség? A skandináv állam NATO-csatlakozásának blokkolása jogos reakció-e arra, hogy állítólag sértegették a magyar választókat, vagy inkább politikai zsarolásról van szó az uniós...
A Mi Hazánk Mozgalom nevében tartott sajtótájékoztatót Noveák Előd, amelyben egyrészt igyekezett népszerűsíteni a párt augusztus 29-re tervezett tüntetését a Venyige utcai börtön elé, másrészt migránsoknak,...