Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós...
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi bejegyzése úgy tűnik egy újabb történelmi barátság nyakára lépett annak amelyik így szólt: „lengyel, magyar két jó barát, együtt...
Számomra is megdöbbentő volt, amikor utána számoltam, hogy szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt hangzott el Orbán Viktor fideszes miniszterelnök azon tusványosi beszéde, amelyben meghirdette az...
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szabályai szerint az orosz és belorusz sportolók csak akkor indulhatnak, ha nem támogatják aktívan Putyin háborúját. Szempont az is, hogy nem...
Orbán Viktor közösségi oldala tanulsága szerint egy teljes napot ötölt-hatolt tollal a kezében a jegyzetfüzete felett míg megszülte a szombaton Tusványoson elhangzókat. Annyit mindenképpen elért a...
Orbán Viktor egy kilenc autóból álló konvoj utasaként érkezett meg Tusnádfürdőre néhány perccel a beszéd megtartása előtt. Németh Zsolt felvezetésként Illyés Gyulát idézte, aki szerint van...
Miután pénteken több posztban is elregélte Orbán Viktor magyar miniszterelnök, hogy készül a mai beszéde és, hogy ez mekkora meló, szombatra elkészült és már olvassa-mondja is,...
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig...
Az EU fődiplomatája úgy döntött, hogy a tagállami külügyminiszterek augusztus végére Budapestre tervezett informális találkozóját Brüsszelben tartják meg. Békegalamb, vagy dolmányos varjú? Orbán Viktor „békemissziójára” válaszul,...