A tanárokért megtartott valóban tömegdemonstráció különösebb rendbontás, dulakodás nélkül ért véget annak ellenére is, hogy a résztvevők zöme nagyon elkeseredett volt
Az átgondolatlan, ad hoc kormányintézkedések mindennapi részévé váltak 2022 Magyarországának, így a mi életünknek is. A regnáló rendületlenül méri, hogy “kerítésen belül” mi nem üti ki...
A rendőrök drogterjesztéssel gyanúsítanak egy 43 éves drogterjesztő férfit, aki taxijából árulta a tiltott szereket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság
A fizetésünk felét lenyúlja az állam, de mit ad érte? Igen keveset, beleértve a romló egészségügyi ellátást, az összeomláshoz közeli állapotba került közoktatást – válaszolhatnánk meg...
Segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás egy mórahalmi nő ellen, aki elgázolt, majd magára hagyott egy asszonyt az 5-ös főúton, ez az egyik legembertelenebb bűntett, amit egy...
Úgy tűnik, a regnáló meghallgatta az adósságcsapdába került polgárok problémáját és tizennégy év után emelkedhet az az összeg, amely a végrehajtás alatt álló adósok jövedelméből megmaradhat.
Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség egy hat fős bűnszövetség tagjai ellen, akik közül négyen egy börtönbő szervezett csalássorozat segítségével csaltak ki pénzt...
Belátom, nem túl jóindulatú felvetéssel nyitottam a címet, de az elmúlt évtized hatása felettem sem múlt el nyomtalanul és ahogy sok ágazat, aminek termékét a regnáló...
Az ötven legkeresettebb magyar bűnöző egyikét fogták el az Egyesült Királyságban - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon hétfőn.