Bulvár
Milyen ember az ilyen? – Elgázolt egy nőt, majd fék helyett a gázra lépett
Segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás egy mórahalmi nő ellen, aki elgázolt, majd magára hagyott egy asszonyt az 5-ös főúton, ez az egyik legembertelenebb bűntett, amit egy sofőr elkövethet.
Segítségnyújtás elmulasztása miatt indult büntetőeljárás egy mórahalmi nő ellen, aki elgázolt, majd magára hagyott egy asszonyt az 5-ös főúton, ez az egyik legembertelenebb bűntett, amit egy sofőr elkövethet.
Elhajtott
A személyautót vezető nő 2022. október 17-én délután Szeged irányából Röszke felé tarott, amikor a főút 182-es kilométerszelvényébe érve az autó jobb elejével, elütött egy vele azonos irányba haladó kerékpárost. Az ütközést követően megállás nélkül elhajtott a helyszínről, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a kerékpáros segítségre szorul-e. A baleset során a biciklis 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
Elfogták a tettest
A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói az adatgyűjtés során megállapították az okozó jármű típusát, azt hogy ilyen autója hány embernek lehet a környékben, és hogy azok közül melyik haladhatott arra a beleset időpontjában. Az adatok ellenőrzését követően a nyomozók azonosították, a jármű mórahalmi tulajdonosát. Gyanúsítotti kihallgatásán a 34 éves nő elismerte a balesetet. Ellene közúti baleset okozása vétsége és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás- írta meg a police.hu.
A cserbenhagyásról
A cserbenhagyás megállapításához az szükséges, hogy közlekedési baleset, vagy esemény következzen be, annak környezetében legyen legalább egy olyan személy, akinek a személyi sérülése reálisan bekövetkezhetett volna de az elmaradt, és az elkövető – közlekedési baleset résztvevője – (például gépkocsi vezető) a baleset helyszínén nem áll meg, vagy megáll ugyan, de az eltávozás előtt nem győződik meg arról, hogy valaki megsérült-e, vagy van-e olyan személy, aki az életét vagy testi épségét közvetlenül fenyegető veszély miatt segítségnyújtásra szorul – mondja dr. Vidákovics Béla Zsolt ügyvéd.
Friss!
- Célszemély vagy: vigyázat, lehúzás – Bűnözők specializálódtak a közösségi platformokraMegosztás Valótlan hirdetéseket tettek közzé bűnözők a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és egy tőzsdei kibocsátó állítólagos befektetési programjáról – közölte az MNB pénteken az MTI-vel. Irreális hozam ígéretek A csalók a közösségi médiában vélhetően robotokkal tették közzé a hirdetéseket, amelyek olyan felületre vezetik tovább az érdeklődőket, ahol megadhatják az adataikat. Ezt követően szerződéstervezetet kapnak, de… Read more: Célszemély vagy: vigyázat, lehúzás – Bűnözők specializálódtak a közösségi platformokra
- Lebuktak a börtönbe drogot csempészőkMegosztás A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága büntetőeljárást folytat három ember ellen akik pénzért csempészek drogokat a börtönbe. az új pszichoaktív anyag kereskedők letartóztatását a bíróság már el is elrendelte. Nem egy börtön volt a „piacterük” A rendőrség azt közölte kedden a police.hu oldalon, hogy a gyanúsítottak több büntetés-végrehajtási intézetbe próbáltak különböző módszerekkel új pszichoaktív… Read more: Lebuktak a börtönbe drogot csempészők
- Célkeresztben a taxisokMegosztás A gyanú szerint egyes taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak. Lecsapott a hatóság Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztálya három letartóztatott taxissal szemben zsarolás miatt folytat eljárást. A gyanú szerint a férfiak 2023 júniusától több budapesti kerületben, a budai Várban, a Váci… Read more: Célkeresztben a taxisok
- Rendőrkézen a kelet-magyarországi 7-ekMegosztás Pár hét leforgása alatt több bejelentés is érkezett a rendőrséghez kelet-magyaroroszágról betörésekről Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több településéről is. Az elkövetők jellemzően telephelyeket céloztak meg, de Berettyóújfalu környékén és a szomszédos vármegyében több önkormányzati épületbe is betörtek. Vittek mindent Az önkormányzatoknál leginkább pénzt kerestek, a telephelyekről viszont vittek mindent, amit értékesnek gondoltak, gépeket, szerszámokat,… Read more: Rendőrkézen a kelet-magyarországi 7-ek
- Új infók a mosonmagyaróvári késes ámokfutásrólMegosztás A 19 éves Zs. Kíra késes ámokfutása brutális nyomokat hagyott a helyszíneken és Mosonmagyaróvár lakóiban is. A lány a lakásukon -ahogy arról a elsők között beszámoltunk- szombat délután többször is megszúrta az édesapját, majd a velük élő nagymamáját is. Utána menekülés közben az utcában késelt meg egy férfit, végül egy trafikban fogták el, ahol… Read more: Új infók a mosonmagyaróvári késes ámokfutásról
Szerző
Friss
- Hiszed, nem hiszed? Napi horoszkóp, 2024. október 25., kedd
- Oroszország és Észak-Korea kölcsönös védelmi szerződést köt
- Nagy Márton 16 pontja: Airbnb- és borravaló szigorítás, hivatásturista-támogatás, eltörlik a CO2-adót a reptéren
- Mialatt a „vidéki srác” a Kossuth rádióban fényezte magát, újabb elkerülhető beteghalál történt
- Lánczi-hivatal: a Transparency International Magyarország (sok)minden gondjaink origója
- Nagy Márton fifika: amit ma elkölthetsz, ne halaszd holnapra, a holnaputánra pedig ne is gondolj
- Kövértől Szanyiig – A házmester semmiből nem tanul
- Mi lesz most a „madárral”? – Szélsőjobb összefogás október 23-án a XII. kerületi turulért
- Egy különös hétfő – a nap horoszkópja
- Magyar Péter hétindító kérdései