Connect with us

Kerítésen innen

Séta a Pegasus-botrány körül

Megosztás

Ilyen is csak nálunk fordulhat elő: van egy botrány ami nem botrány, pedig de! Nem tudni, összefügg-e ez a Pegasus kémprogram használatával, de az idei első félévben rekordmennyiségű megfigyelést engedélyezett a magyar kormány. Eközben a NAIH vizsgálatot indított a Pegasus-ügy lehallgatásai miatt, egy fejlesztőcsapat pedig az eszköz detektálására alkalmas szoftvert jelentetett meg.

pegasus
Megosztás

Ilyen is csak nálunk fordulhat elő: van egy botrány ami nem botrány, pedig de! Nem tudni, összefügg-e ez a Pegasus kémprogram használatával, de az idei első félévben rekordmennyiségű megfigyelést engedélyezett a magyar kormány. Eközben a NAIH vizsgálatot indított a Pegasus-ügy lehallgatásai miatt, egy fejlesztőcsapat pedig az eszköz detektálására alkalmas szoftvert jelentetett meg.

A kezdetek

Gulyás Gergely, július 22-én a kormányinfón még így beszélt arról, hogy a kormányülésen nem beszéltek a Pegasus-botrányról, mert nem tartották fajsúlyos ügynek, ugyanis nem vetődött fel, hogy bárkit jogellenesen figyeltek volna meg. „Egy hisztériáról van szó” – közölte a miniszter.

Azóta kiderült:

Magyarországgal együtt 10 ország kormánya megvásárolta az NSO nevű izraeli cég Pegasus nevű kémprogramját. Magyarországon a bizonyítottan megfigyelt személyek között szerepelt több újságíró és civil aktivista, Bánáti János, az ügyvédi kamara elnöke és kilenc másik magyar ügyvéd, üzletemberek és hozzátartózóik, köztük Simicska Lajos fia, egy ellenzéki politikus, Gémesi György gödöllői polgármester, és korábbi kormánytagok is: Aszódi Attila paksi bővítésért felelős volt államtitkár és Chikán Attila közgazdászprofesszor, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere. 

Így látják ők!

A HVG augusztus 7-én tette közzé az Igazságügyi Minisztérium válaszát közérdekű adatigénylésére, amelyből kiderül: a tárcát vezető miniszter, Varga Judit 2021 július 19-ig, azaz a a Pegasus-botrány kirobbanásáig összesen 928 nemzetbiztonsági célú titkos információgyűjtést hagyott jóvá. Ez naponta 5 megfigyelés hivatalos engedélyezését jelenti, ami több, mint például 2015-ben egész évben.

A 168.hu idősoros statisztikájából kiderült az is, hogy a tendencia egyértelműen növekvő, évről évre több miniszteri jóváhagyáshoz kötött titkos adatgyűjtést végeznek a titkosszolgálatok. Magyarországon a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a katonai, illetve polgári titkosszolgálatok (a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ, TIBEK kivételével) jogosultak miniszteri engedélyhez kötött megfigyelés indítására. Fontos, hogy a hatályos jogszabály alapján ilyesmi gyakorlatilag bárki ellen, bármilyen indokkal elindítható: a bűnüldözési célú titkos információgyűjtéssel szemben ehhez nincs szükség bírói vagy ügyészi utasításra, és célként csak „Magyarország nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítését” határozza meg a törvény.

(Olvassa el a teljes cikket a Szabad Európa oldalán!)

pegasus

 

 

 

Szerző

6 hozzászólás

6 Comments

  1. Marta Brash

    2021.08.11 14:10 at 14:10

    Sajnos, az almelkodo tekintetu, amde hazudos gulyas gergely nem hazudott, mikor azt allitotta, hogy nem kovettek el torvenytelen dolgot, hiszen kb. masfel-ket eve bejelentettek, hogy torvenyt alkotnak arrol, hogy barkit, barmikor, barmilyen modon megfigyelhetnek az osszes titkosszolgalati modszerrel akkor is, ha semmilyen vizsgalat sincs az illeto ellen. Ok megmondtak. A megfelelo emberek – az ellenzek – meg nem figyelt oda, es siman megengedte, hogy ezt keresztulverjek a parlamenten. (Persze ez is egy ejfelkor benyujtott tomjenzsoti javaslat alapjan lett torvenybe iktatva). Most mar persze nem olyan egyszeru rajuk bizonyitani, hogy hazaarulok. Pedig azok!

  2. gina

    2021.08.11 16:40 at 16:40

    Nincs a világon egy biróság akik ezeket a kormány szemeteket számon kérik???

  3. Neaddfel

    2021.08.11 18:20 at 18:20

    Te Marta Brash, mond nem futja egy magyar ékezetű billentyűzetre, vagy hogy aktiváld a teljesen ingyenes LanguageTool-t ?
    De hogy a cikkel kapcsolatban is mondjak valamit, te Marha nem hallottál az amcsi NSA-ról, pedig még volt egy hírhedté vált akciójuk is ami ráadásul az első „szines” (hú de PC vagyok) elnökükhöz, tudod Obama, kötődik amikor kiderült, hogy lehallgatták a „Muttit”.
    Szóval ők azóta sem hagyták ám abba te Marta.

  4. Neaddfel

    2021.08.11 18:27 at 18:27

    Te gina, látod zorbániában minden hozzád hasonló szőke, következmény nélkül véleményt nyilváníthat.
    Mondd nem szép ez a demokrácia ?

  5. PáLoS TReND

    2021.08.12 13:19 at 13:19

    Szemfüleseknek szívből ajánlom az APOKALIPSZIS: A jelenesek könyve c. filmet, amelyben MINDEN PARALEL NAPJAINK CSAPÁSAIVAL.
    ÚGYHOGY VALÓJÁBAN a FELCSÚTI „PEGASUS” és SZÁJKARATÉS NERESZTÉNY KORMÁNYA a BUZI ORBÁN GÁSPÁRRAL az ÉLEN is CSUPÁN JÁTÉKSZER a DEVIÁNS és ABERRÁLT HOMO-LOBBI GNÓMJAINAK⚠️⚠️⚠️?
    RÉSZLETESEN a Magyarországot is érintő ORBÁN ÁLTAL HASZNÁLT ZSIDÓ PEGASUS KÉMPROGRAMRÓL ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ:
    https://24.hu/belfold/2021/07/20/megfigyelesi-ugy-pegasus-miniszter-torvenyi-hatter/
    https://24.hu/belfold/2021/07/20/pegasus-megfigyelesi-botrany-czukor-jozsef-izrael-targyalas/
    https://kuruc.info/r/2/231187/

    Orbán helyesen: „Nekünk nem tűnik a törvény melegellenesnek, de ebben leginkább a melegek (FIAM!) véleménye számít”…
    AKINEK 33 ÉVVEL a RÓZSADOMBI DIKTÁTUM UTÁN IS KÉTSÉGEI LENNÉNEK, HOGY ORBÁN CSUPÁN 1 SZEMITA CSICSKA ÉS VALÓJÁBAN NEM IS Ő MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE…- AZ MEGÉRDEMLI, HOGY VAZELIN NÉLKÜL ERŐSZAKOLJÁK MEG a SZÁJER ALAPTÖRVÉNYT KREÁLÓ JÓZSEFEK az ANDRÁSSY ÚTON!!!

    Mondjuk, elég hülyén jönne ki, ha a fartúrók tetűhintás amorf ördögei elől éppen a MAGunkfajta patrióták fújnának visszavonulót!!!

    TUDD és TEDD az IGAZSÁGOT!!!

    Szerrel és tettel: PáLoS TReND

    https://www.youtube.com/watch?v=GCBnfPTprDQ

  6. Pingback: Párhuzamosságok a Pegasus-botrány körül , "lengyel-magyar két jó barát..." - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük