Sport
Sheppard volt a magyar csapat legjobbja, Berki Krisztiánnak nagyon hiányzik a versenyzés
Berki Krisztián olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornásznak nagyon hiányzik a versenyzés, amire újabb vállsérülése miatt továbbra sincs lehetősége.
A lólengés-specialista
a Stuttgartban zajló világbajnokságon az MTI-nek úgy nyilatkozott: nagyon élvezte a magyar férfiválogatott produkcióját a selejtezőben, de jó lett volna belülről átélni mindezt.
“Én most tartalékként vagyok itt. A pódiumedzést végigcsináltam velük bent, de a selejtezőre már nem mehettem be, azt kintről kellett néznem. Nyilván nagyon hiányzik, és fájt, hogy nem lehettem ott, de örülök, hogy ilyen csapat tudott kiutazni” – fogalmazott az UTE sportolója.
Berki Krisztián hangsúlyozta, a magyaroknál a hozzáállás sportolóhoz méltó volt, és talán ez a legfontosabb, nem feltétlenül csak az, amit a gyakorlatokkal tudnak nyújtani.
“Nagyon fontos, hogy jó összképet kapjanak a nézők. Nem biztos, hogy a világ legjobb gyakorlatait csinálták, ettől függetlenül az alázat és a tisztelet megvolt mind a szerek, mind a verseny és a versenytársak iránt.”
Hangsúlyozta, nagyon jó volt látni kívülről ezt a fiatal csapatot, hiszen három embernek ez volt élete első versenye ilyen hatalmas teremben.
“A csapat összes tagjánál voltak nagyon pozitív dolgok. Nagyon jól versenyeztek, büszke vagyok rájuk” –
szögezte le a Vecsernyés Dávid, Ryan Macleod Sheppard, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Csorvási Soma alkotta válogatott szereplése után.
Berki külön kiemelte,
hogy a tavaly Európa-bajnoki bronzérmes Vecsernyésnek nagyon szurkoltak nyújtón, hiszen volt esélye a döntőbe kerülésre, és egy kicsit sajnálták, hogy a reméltnél alacsonyabb pontszámot kapott.
“A három fiatalban megvolt az erő és a tűz, így jól is versenyeztek. Pláne ahhoz képest, amik az elmúlt időszakban történtek, és ahogy ők készültek. Nagyon tetszett az egész, nagyon jó volt a hangulata” – értékelt London olimpiai bajnoka.
A végső helyezések hétfő estére várhatóak, amikor az utolsó selejtezőcsoport tagjai is bemutatják gyakorlataikat.
Berki 2017 tavaszán, a kolozsvári Európa-bajnokságon versenyzett legutóbb, ahol ezüstérmes lett. Ezt követően megsérült a válla, és mivel az első műtétje rosszul sikerült, további két operációra volt szüksége. Az olimpiai kvalifikáció miatt Stuttgartban mindenképpen el akart indulni, ezt azonban másfél héttel ezelőtt egy újabb sérülés megakadályozta.
Felidézte, hogy a világbajnokság előtt nagyon bizakodó volt, hiszen jól haladt a felkészüléssel, bár nem úgy, ahogy szokott, mert a válla már nem engedett annyi munkát. Nem volt mögötte annyi gyakorlat, ennek ellenére próbált készülni, ám a kiutazás előtti utolsó edzésnapon egy gimnasztikai elem, egy karkörzés során roppant egyet a válla, és onnantól kezdve nem tudja rendesen emelni a kezét.
“Most, hogy nem tudom terhelni, nyugalmi állapotban nincsen fájdalmam. Amikor kísértem a csapatot, az edzéseken néha én is próbáltam egy kicsit mocorogni, mert nagyon hiányzik, de egy apró mozdulat, és újra elkezd fájni, úgyhogy egyáltalán nem szabad terhelnem.”
Berki úgy fogalmazott, az elmúlt két esztendő enyhén szólva nem volt a legsikeresebb időszaka a pályafutásának, hiszen a folyamatos sérülések és újabb műtétek miatt nem elölről kellett kezdenie, hanem szinte mínuszból kellett talpra állnia.
“Arra várunk, hogy véget érjen a világbajnokság, és amikor hazaérünk, konzultálok az orvosommal a hogyan továbbról, és arról, mikor tudjuk megcsinálni a következő beavatkozást.”
Sheppard volt a magyar csapat legjobbja
Az amerikai-magyar kettős állampolgárságú Ryan Macleod Sheppard volt a magyar férfi válogatott legjobbja a Stuttgartban zajló torna-világbajnokság selejtezőjének vasárnapi versenynapján.
A magyar csapat az ugrással kezdett vasárnap kora délután, és bár csak Sheppard jutott 14 pont fölé, hibát a többiek sem követtek el. Mivel mind a négy tornász csak egy gyakorlatot mutatott be, eredményüket csak egyéni összetettben veszik figyelembe, a szerenkénti rangsorban nem.
Korláton Vecsernyés Dávid és Tomcsányi Benedek leérkezése is pontatlan volt, utóbbi ráadásul meg is billent a szeren. A legjobban ezúttal is Sheppard teljesített, aki egyedüliként került 13 pont fölé.
A nyújtó következett, amelyen a tavalyi Európa-bajnokság bronzérmesét, Vecsernyés Dávidot megvárakoztatták, a helyi szervezők ugyanis éppen az ő gyakorlata előtt végeztek kisebb karbantartást a szeren. A Budapesti Honvéd sportolójának produkciójába több pontatlanság becsúszott, ami meglátszott a pontszámán is.
Vecsernyés a verseny után az MTI-nek elmondta, a kényszerű várakozás szinte egyáltalán nem befolyásolta, sokkal jobban zavarta, hogy a szerváltást követően nem volt ideje és lehetősége bemelegíteni a nyújtón.
Talajon Csorvási Somától hat, Sheppardtól egy tizedet levontak kilépés miatt, Tomcsányi pedig megbillent, így egyedül Mészáros Krisztofer kapott 13-nál több pontot.
Lólengésben Tomcsányi keze megcsúszott, néhány másodpercre félbe kellett szakítania a gyakorlatát, ezért a versenynap legalacsonyabb pontszámát kapta a magyarok közül.
A csapat a gyűrűgyakorlatokkal fejezte be a selejtezőt,
kisebb pontatlanságok mellett Sheppardnak nem sikerült tökéletesen a leérkezés, ennek ellenére egyéni összetettben ő áll a legjobban a magyarok közül.
“Szerintem rendben volt a mai teljesítményem. Igyekeztem a lehető legjobbat nyújtani, és egy-két hibától eltekintve sikerült is. A csapat produkciójának szintén örülök” – nyilatkozta Sheppard.
Hozzátette, érzése szerint kedvenc szerén, a nyújtón mutatta be a legjobb gyakorlatát. A végső helyezések hétfő estére várhatóak, amikor az utolsó selejtezőcsoport tagjai is bemutatják gyakorlataikat. Bár az FTC sportolójának nincs számottevő esélye döntőbe jutni egyéni összetettben, és a szerenkénti finálékban sem lesznek magyarok, Sheppard az olimpiai kvótában még reménykedhet.
Forrás: M4 Sport/MTI
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is