Budapesti hétköznapok
Sikeres rendőrségi razzia a villamos-, troli-, metró-, HÉV szerelvényeken és megállókban
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerségi megállapodás keretében 2024. június 6. és 28. között ellenőrzést végzett közösségi közlekedési eszközökön, megállóhelyeken és azok környékén, számol be hivatalos portálján a rendőrség.
Razzia
A rendőrök június 6-án a 72-es és a 83-as trolibuszok vonalán tartottak akciót, melynek során az egyik megállóban egy garázdaság miatt körözött férfit fogtak el. A 1-es és 1A villamosok vonalán június 12-én egy szabálysértés miatt keresett embert kaptak el az egyik megállóban. A 4-es metrót június 20-án ellenőrizték, ott jogsértést nem tapasztaltak. A 4-es és 6-os villamosok vonala június 28-án került sorra, ekkor négy, különböző bűncselekmények miatt körözött embert fogtak el, illetve állítottak elő. Köztisztasági szabálysértés és közterületen történő szeszesital-fogyasztás miatt egy-egy helyszíni bírságot szabtak ki, egy emberhez pedig orvost kellett hívni.
Bírság osztogatás
A járatok vonalán a közúti közlekedési jogsértések esetén is intézkedtek. Előállítottak egy ittas autóvezetőt, és több bírságot szabtak ki vezetés közben kézben tartott mobiltelefon, elsőbbségadás elmulasztása, záróvonalon megfordulás, irányjelzés elmulasztása, tilosban megállás és biztonsági öv használatának elmulasztása miatt.
A BKK és a BRFK együttműködésének keretében – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – rendszeresen ellenőrzik a járatokat és a megállóhelyeket az utasok biztonsága érdekében.
Friss
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is