Simon Márton: apámat nyugodtan piszkálhatjátok, mert ő bírja, de anyámért ütök!

Beleszületni a Facebook korába olyan, mintha kidobnának a dzsungelbe egy kávéskanállal – állítja a 34 éves Simon Márton költő és slammer.

Az ember, aki „szokott már le mindenről”

Simon az új verseskötetében, a Rókák esküvőjében úgy jellemzi magát, mint aki „szokott már le mindenről”. Hozzátette, az ember folyton azt hallja, hogy éppen melyik „káros szenvedéllyel” kellene szakítania:

„Néhány éve, 30 évesen engem is utolért a „hagyj abba mindent” tendencia. Volt, hogy hónapokig nem ittam kávét vagy alkoholt. Rendes falusi gyerekként az is vicces lelkigyakorlat volt, amikor leszoktam arról, hogy húst egyek; ez a mai napig tart.”

Végtelenül trehány vagyok, viszont az írás az életem leglényegibb része, abban nem gányolok

A Rókák esküvőjét nagyrészt egy svungra, három hónap alatt írta Lengyelországban. Kitért arra, ennyire szigorú a munkában is, hogy sűrítve jöjjön az ihlet:

„Végtelenül trehány vagyok, viszont az írás az életem leglényegibb része, abban nem gányolok. Ez valóban nem megy bizonyos hangulat nélkül, de ha kell, az ember gondoskodik arról, hogy minden reggel ihlete legyen. Nem emlékszem már, hogy ezt melyik amerikai író mondta. Az, hogy a kötet java ilyen rövid idő alatt született, annak köszönhető, hogy kaptam egy három hónapos lengyelországi ösztöndíjat.”

fotó: facebook

Szakács Árpád még nem írt róla semmit….

Szóba került, hogy mint az egyik legsikeresebb körúton belüli fiatal költőt még nem találta meg a kultúrharc:

„Szakács Árpád valóban nem írt még rólam semmit, pedig azt hiszem, mindent megtettem ezért. Furcsa, hogy még nem vették elő a slamjeimet, az ezzel kapcsolatos házi dolgozatra már jó ideje várok. Egyébként főleg a régi szövegeim nagyon dühösek és közéletiek, bár még 2017-ben is írtam egy-két „mindenkinek a kurva anyját” típusú slamet. Csak az a baj, hogy ma már a nyugdíjas nénitől a kamaszig mindenki csak ebben a stílusban tud kommunikálni. Ez elbátortalanít. Egy olyan helyzetben, amikor mindenki baromi dühös, nem látom értelmét dühösnek lenni. Ahogy lassan viccelődni sem.”

Kultúrharc

Beszélt arról is, a düh és a viccelődés feleslegességén túl mégis állandó vita tárgya, hogy a kultúrharcot mennyire kell komolyan venni:

„Erre sem tudok megnyugtató választ adni. A helyes hozzáállást talán Esterházy Marcell fogalmazta meg az egyik Facebook-posztjában, amikor azt írta, hogy „apámat nyugodtan piszkálhatjátok, mert ő bírja, de anyámért ütök. (…)

Jobban belegondolva: igen, nincs az a publicista, aki például Esterházy Péter életművén bármit is csorbítani tudna. Pláne nem a kormánypropaganda expanzív taplósága. Amíg ez elcsendesedik, mert idővel el fog, addig az ép eszünket kell megőrizni, és következetesen, nyugodtan képviselni az igazunkat, hogy ez baromság, aminek nem szabad állandóan felülni.”

Amikor össztársadalmi szinten megszűnik a kommunikáció, az a Bábel tornya

Most, hogy a Rókák esküvője megjelent, többször elmondta, hogy visszatérne a slamhez, ráadásul olyan égető társadalmi kérdésekkel foglalkozna, mint amilyeneket a #metoo-kampány felvetett:

„Szerencsés vagyok, mert soha nem éltem át ilyen típusú abúzust. A kérdést mégis muszáj tematizálni, mert legtöbbször csak értetlenséget látok magam körül a témával kapcsolatban.
Ha összeszedném tíz barátomat, akik hasonlóan gondolkodnak, mint én, száz dologban nem értenénk egyet. Ezért kellene beszélnünk róla, a dolgok ott kezdődnek el. Az a baj, hogy leszoktunk a beszélgetésről. Sajnos ez az attitűd látványosan eluralkodott mindkét oldalon: mindenben csak nekünk van igazunk, a többiek gazemberek, a párbeszéd kizárt.

Nincsenek értelmes, valódi kompromisszumok. Amikor össztársadalmi szinten megszűnik a kommunikáció, az a Bábel tornya. Ha az emberek képtelenek többé szót érteni egymással, szétesik a társadalom.”

Ég a fejünk fölött a ház

Ott tartunk, hogy nagyjából elfogy a belélegezhető levegő, ha így folytatjuk a jégsapkák rohamtempóban olvadnak, kontinensnyi le nem bomló szemét úszik az óceánban. Estig sorolhatnám-mondta:

„Ég a fejünk fölött a ház. És ahelyett, hogy tennénk valamit, dilettáns barmok sületlenségein nyammogunk arról, hogy lapos-e a Föld, érdemes-e beoltatni a gyereked, baj-e, ha a vécére is kamionnal jársz, vagy meg lehet-e gyógyítani a homoszexuálisokat?

Érteni vélem, hogy a hatalomgyakorlás létező módja a társadalom ilyenféle álkérdések mentén történő tudatos, irányított megosztása. Nem kell ehhez politikai zsenialitás, csak kellően elvetemültnek és gátlástalannak kell lenni. Még az sem meglepetés, hogy a világ tele van elvetemült és gátlástalan emberekkel. Boldog azért nem vagyok ettől.”

Forrás