Csécsei Zoltán és Lubics Szilvia győzött az Ultra Tisza-tó 126 elnevezésű hétvégi megmérettetésen, amely a nyár első nagy futóversenye volt. Csécsei Zoltán harmadszor diadalmaskodott, ezúttal 9...
A pole pozícióból rajtoló Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap, amely a koronavírus-járvány miatt csaknem négy hónapos csúszással kezdődő idény...
Váratlanul új festéssel rukkolt elő a Mercedes címvédő Forma–1-es csapata: a fekete festéssel a sokszínűség és a rasszizmus elleni küzdelem fontosságát hirdetik. Úgy tűnik, 2020-ban nem...
A Privát Ultrabalaton után újabb nyulat húzott elő az NN Ultrabalaton csapata a kalapból, méghozzá két instant túra formájában; az egyik egy Instant Bringatúra, a másik...
Bár hónapokig nem fogott kesztyűt, mégsem akar elszakadni sportágától a háromszoros világbajnok dr. Busa Gabriella. A versenyzéstől tavaly novemberben visszavonult 31 éves kick-boxos öt hónapon keresztül...
Sikeres volt a 38. 5vös 5km nemzetközi futóverseny, amelyet idén online rendezett meg a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS). A verseny június 19-én rajtolt és...
Ha úgy vesszük, semmi közöm hozzá: gyerekkoromtól vagy 40 évig az FTC-nek szurkoltam – egészen addig, amíg a „csodálatosak”, az „ultrák” meg Kubatov és társasága végképp...
Kuttor Attilával, a Mezőkövesd vezetőedzőjével szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. A sportági szövetség holnapjának csütörtöki beszámolója szerint a...
Három magyar tájegységen, három szabadtéri víztípusban kerül sor az open water tournament (OWT) elnevezésű versenyre július 11. és augusztus 22. között. A Budapest Urban Games-t is...