Connect with us

Sport

Szabó Bence: Sokan becsaptak, ez a saját sportágamtól nem esett jól!

Megosztás

Szabó Bence a Magyar Vívó Szövetség tisztújító közgyűlésén megpróbálta legyőzni a sportágat 2012 óta irányító eddigi elnököt, azonban az újraválasztott Csampa Zsolt 93:51 arányban nyert kihívója ellen.

Az eseményen a 151 szavazásra jogosult tagból 144 jelent meg.

A titkos szavazáson minden szavazat érvényes volt. A nyolc éve elnök Csampa Zsolt – a belügyminisztérium helyettes államtitkára – 93, míg kihívója, Szabó Bence kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardozó 51 szavazatot kapott.

A kétszeres olimpiai bajnok Szabó úgy érzi, sokan becsapták, ez pedig a saját sportágától nem esett jó, egyúttal a DIGI Sport híradójának kijelentette:

várhatóan megválik a nemzetközi szövetségnél betöltött pozíciójától is

“Az az 51 küldött, aki most úgy döntött, hogy nem rám szavaz, nyilván velük is együtt tudjuk elképzelni a jövőt, a közös munkába beleértendők ők is, hiszen gyakorlatilag akár az utánpótlásról, a felnőttekről, a kerekesszékes vagy a szabadidős vívásról beszélünk, ők is beletartoznak a vívócsaládba”

– nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Csampa Zsolt arra a kérdésre, hogy mit üzenne azoknak a voksolóknak, akik ezúttal nem rá szavaztak.

Csampa Zsolt és Szabó Bence. Fotó: hunfencing.hu

Az elnökválasztáson végül is egyértelműen alulmaradt Szabó Bence úgy érzi, ezek után nehezen fog tudni küzdeni a magyar vívásért, sőt megválik a nemzetközi szövetségnél betöltött végrehajtó bizottsági tagságától is.

“Sokan becsaptak, ez a saját sportágamtól nem esett jól. Még szerencse, hogy az olimpiai érmeim, a két arany, két ezüst már megvan, és a pillanatnyi számítások szerint én vagyok a legeredményesebb élő magyar vívó. Szerintem a nemzetközi szövetségben nem lesz folytatása a munkámnak, és nem hiszem, hogy a magyar vívásban különösebben tevékenykedni szeretnék.”

A digisport.hu-n Szabó Bence az újraválasztott elnökről is elmondta sarkos véleményét

„Amit előad Csampa Zsolt, hogy ő mindenkivel jóban van, meg a magyar vívásért, meg minden… – ez nevetséges. Nekem csak ártott mindenben. Egészen attól kezdve, hogy a származtatott edzői jutalmamat nem kaptam meg, soha, semmiben nem támogatott. A vívás nagy bajnokaival nincs jóban, egy-kettővel lehet, jóban van, és most nagyon rendes, barátságos elnöknek adta elő magát, de nekem nagyon rossz véleményem van róla.”

„Akár Kulcsár Krisztiánt mondtam, akár Kovács Tamást – nyilván Szabó Bencével is le tudtam volna ülni, és a jövőben is le tudok ülni. Azt fogalmaztam meg 2012-ben, és tartom a szavam, hogy aki a magyar vívásért szeretne tenni, és csapatban tud gondolkodni, előttük bármikor nyitva áll az ajtó” – reagált Szabó szavaira Csampa.

Ami biztos, hogy a versenyzőink nagyon jól tudnak csapatban gondolkodni, hiszen a női tőr és a férfi kardcsapat már megszerezte a kvótát, és erre a férfi párbajtőrözőknek és a női kardozóknak is van még esélyük – ezek után remélhetjük, hogy jövőre tényleg lesznek játékok Tokióban.

(DIGI Sport / Sport24)

Mészáros

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: A 60 éves Szabó Bencét köszöntötték Újpesten - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük