Ez a nap
Hódító (?) útra indult a „Stop Soros”
A kormány csütörtökön nyilvánosságra hozta és társadalmi egyeztetésre bocsátotta a „Stop Soros” törvénycsomagot – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
A közlemény szerint a törvényjavaslat célja, hogy „érvényesítse a magyar emberek elsöprő többségének akaratát és szigorú fellépést biztosítson azok ellen, akik a migrációt szervezik és finanszírozzák”. A bevándorlásszervező szervezetek és személyek ugyanis veszélyeztetik Magyarország biztonságát, ezért különös szigorral kell fellépni ellenük – fogalmaztak.
A három javaslatból álló törvénycsomag alapján a bevándorlásszervező, migrációt elősegítő szervezeteknek regisztráltatniuk kell magukat, és be is kell számolniuk a bevándorlásszervező, migrációt elősegítő tevékenységükről. Külföldi támogatásaik után 25 százalékos illetéket kell fizetniük, az ebből befolyt összeget pedig az állam határőrizeti feladatokra fordítja.
Mivel a bevándorlás szervezését finanszírozók legalább olyan veszélyesek, mint azok, akik a bevándorlást szervezik, a törvénycsomag rájuk vonatkozóan is tartalmaz intézkedéseket – tették hozzá.
A törvénycsomag tervezete itt elérhető. A véleményeket erre az email címre várják.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
Albrecht Neumerker
2018.01.18 14:43 at 14:43
Van ám még lejebb!