Kiemelt hírek

Szabaccság? Az kéne, meg egy kis eső – Lapzsemle

Published

5 év ago

2019.06.30 10:55

Megosztás

„Szabadság elvtársak – Harmincéves a rendszerváltás.” Ezzel a címmel hallható hetek óta egy remek sorozat a Klubrádióban. Szénási Sándor a műsorában „arcokat, történeteket mutat be olyanoktól, akik átélték azt, amit a 90-es évek elején mi is átéltünk, de kicsit más szemszögből.” A Heti lapzsemle a sorozat eddigi darabjaiból válogat.

Szénási Sándor

Ismét hiánycikk a szabadság

Mire a rendszerváltás harmincadik évfordulójához érkeztünk, ismét elnyomó rezsim uralkodik a magyarokon, amely hatalmas propaganda-erőfeszítéssel „a nép rezsimjének” hazudja magát, és a „mi érdekünkre” hivatkozva vitatja el alapvető jogainkat. Talán erre is utal Szénási műsorának címe. A „Szabadság, elvtársak” egy régi viccre emlékeztet:
„Rákosi pajtás a nép közé hajtat Pobjedájával. Kapáló parasztok mellé érve leállíttatja a kocsit az ávós sofőrrel, és odaköszön a parasztságnak: Szabadság, elvtársak! Azok ránéznek, és bólintanak: Az kéne! Meg egy kis eső!”

Bozóki András

Bozóki: Lubickoltunk a szabadságban

Szénási Sándor eredetileg négyrészes sorozatot tervezett, amelyet az óriási sikerre tekintettel azóta is hétről hétre folytat.
Elsőként Bozóki Andrást kérte a stúdióba. („Orbán mást mondott” )
Szénási Sándor így mutatta be Bozóki András politológust, szociológust, egyetemi tanárt: Megpróbáltam összeszedni, mi mindenben vett részt 87-90 táján: 1987: Lakitelek; a Szabad Kezdeményezések Hálózatának egyik alapítója; az Európai Kulturális Fórum idején ellenzéki rendezvényeken vállal szerepet; 1988-tól 1993-ig Fidesz-tag; szakértőként részt vesz a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásain; Fidesz-szóvivő; Magyar Narancs-alapító; és még az is belefért, hogy 1988-ban ösztöndíjas volt Los Angelesben. — Kihagytam valamit?
— Fantasztikus, hogy mi minden fért bele abba a néhány évünkbe. Csak úgy lubickoltunk a kinyíló szabadságban. 1983-ban kezdtem tanítani az ELTE-n, diploma után azonnal állást kaptam, és utána volt három-négy csöndes évem. Csak az Országgyűlési Könyvtárban ültem, és a magyar anarchizmus történetét dolgoztam föl. Az akkori rendszertől lehető legtávolabbi témát választottam, lehetett olvasni, akkor még keveset kellett tanítanom, szinte csak filléreket kerestem, úgyhogy időmilliomosként üldögéltem a könyvtárban, és ott olyan személyiségekkel találkozhattam, mint Szabó Miklós, Szalai Pál — és aztán az egész nagyon felgyorsult. Az egyetemen Bihari Mihály volt a mentorom a Politológia Csoportban (a párt reformszárnyának egyik vezetője, akit 88-ban Lengyel Lászlóval, Bíró Zoltánnal, KIrály Zoltánnal együtt zártak ki az MSZMP-ből), és a tanszéken rendkívül érdekes beszélgetések kezdődtek, kiváló emberek — Schlett István, Pokol Béla, Széll János, Schöpflin György, Tőkés Rudolf — bevonásával. Beindult a szellemi pezsgés, amelynek mi, fiatalok — Miszlivetz Ferenc, Körössényi András, Urbán László — is részesei lehettünk. Eleinte azt vettük észre, hogy az akadémiai diskurzusból egyre keményebb politikai beszélgetésekbe csúsztunk. Aztán Bihari Mihály szólt egy pillanatban, hogy „lesz valami Lakiteleken, van-e kedvünk elmenni”, így vágtunk bele Hegedűs Istvánnal, Körössényivel együtt…”

Szakai Erzsébet

Szalai Erzsébet: az ellenzék baloldala másként látta

Szalai Erzsébet szociológussal „Amikor még tele voltunk reményekkel” címmel beszélgetett a műsorvezető.
„Én a reformközgazdászok és a demokratikus ellenzék baloldalán helyezkedtem el… Hittem abban, (amit a reformközgazdászok tézisként megfogalmaztak), hogy a politikai szabadságjogok kibővítése és a piacgazdaság, a piaci folyamatok kiteljesítése egymást feltételezi. hittem ebben, ugyanakkor már az elején, a monori találkozón felvetettem — akkor visszhang nélkül — hogy a gazdasági hatalom legalább olyan erős mint a politikai hatalom, tehát a gazdasági hatalmat is korlátozni kell” mondta Szalai Erzsébet. (A felvételen 10:30-tól.)

Debreczeni József

Debreczeni József: Döbbenetes!

„Hogy mivé lettek emberek…” címmel találhatjuk a rádió archívumában a beszélgetést Debreczeni Józef történelemtanárral, korábbi országgyűlési képviselővel, közíróval.
„Az a legfontosabb élményem, hogy képviselőként az MDF elnökségi üléseire jártam meghívottként Raffay Ernővel, Marx Gyulával, Roszík Gáborral együtt, és ott úgy éreztem magam vidéki tanárként, mint aki bekerült az Olimposzra az istenek tanácskozására, és bár joga lenne hozzászólni, de nem nagyon mer. Aztán a későbbiek során sok minden átértékelődött… Akkor is voltak figyelmeztető jelek, de… Az a Für Lajos, aki később a Magyar Gárda zászlaját avatja, vagy az a Bíró Zoltán, aki borzalmas dolgokat ír és mond a rendszerváltozásról és a liberális demokráciáról, vagy az a Csoóri Sándor, aki messzire jutott, még nem is annyira a Nappali holdban hanem aztán a későbbi írásaiban meg az Orbán melletti későbbi szerepvállalásában — egészen döbbenetes hogy mivé lettek. Ha egy jó tündér teljesítené a kívánságomat, egészen biztosan azt kérném, hogy meghatottság nélkül, a mai eszemmel, az elmúlt harminc év politikai tapasztalatával végigülhessem azokat az elnökségi üléseket…” — hangzik el a felvételen a 25. perctől.

Rajk László

Az ellenzékben nem volt struktúra

Rajk László, építész volt a „Szabadság, elvtársak!” negyedik vendége, aki a rendszerváltás kapcsán beszélt a Rajk-butikról, munkahelye elvesztéséről, a Szabad Európa Rádió jelentőségéről és Kis János tekintélyéről is.
Mint elmondta, a változás készületlenül érte a világot, az ellenzékben nem volt struktúra, de tudták, hogy hosszan tartóan kell makacsnak lenni és a folyamatos erőfeszítések nyomán kiépült egy párhuzamos kultúra. (A felvétel itt található.)

Farkas Zoltán

Már 89 nyarán megkezdődött a szakítás

„Sajtóállapotok a rendszerváltás idején” címmel az egyik legilletékesebbel, a reform-időktől mindmáig az élvonalban működő kiváló újságíróval, Farkas Zoltánnal beszélgetett Szénási Sándor. A médiaháborúról. Hol kezdődtek a bajok?
„A nyolcvanas évek közepére a magyar sajtóban egység jött létre. Voltak ugyan még néhányan, akik védeni próbálták a rendszert, de az újságírók döntő többsége a Magyar Rádióban és körülöttünk már nagyon erően úgy érezte, hogy annak a rendszernek vége van és nagyon rövidesen, valamilyen módon, más világban fogunk fölébredni. 89 nyarán azonban megkezdődött a szakítás. 89 nyarán, amikor Csurka István nagyon látványosan tudatosította bennünk, hogy ő igényt tart a teljes magyar médiára. Először egy augusztus 20-i beszédben jelentette ki, hogy ebben az országban nincs szükség liberális törpepártocskákra, aztán amikor Kádár Jánost legazemberezte, és egy füst alatt az egész médiát komcsi utóvédharcosnak állította be. Egyy ideig voltunk komcsik, aztán liberálisok, aztán a kettőt összemosta a cikkeiben, „kiderítve”, hogy a liberálisok is voltaképpen komcsik…
(Szénási Sándor műsorvezető itt közbevetette, hogy kétséges egyetlen ember szakítást előidéző hatása, még ha az az ember Csurka is, mire Farkas Zoltán reagált:)
A szakítás ekkor kezdődött. Voltak más emlékezetes gesztusok is, amikor például az MDF egyik befolyásos szellemi vezetője, Csengey Dénes bejött a Magyar Rádióba, ahol elmondta, hogy mi fontos az MDF-nek. Csengey ekkor elég kulturáltan, ámde csillogó szemmel magyarázta el, hogy szerinte nekünk mivel kell foglalkoznunk. Persze részéről csak ennyi volt, eljött közénk, aztán elment. Nem fenyegetett minket, még focizni is invitált — nem mentünk el vele focizni…
Mindenesetre onnan indult az egész, hogy Csurka már 89 nyarán egyértelművé tette, hogy kifejezetten saját magának akarta megkaparintani, ki akarja sajátítani a magyar médiát, nem is a pártjának, hanem a saját irányzatának.
…
(Farkas Zoltán hozzáteszi: Csurka persze nem volt egészen azonos az MDF-fel, de az újságírókkal szemben állandóan sértett Antall József miniszterelnök is nagyon sokáig együtt haladt ebben Csurkáékkal… A tét egyértelmű volt: ki irányítja a rádiót és a televíziót?”
(A felvételen a 9. perctől.)