Kerítésen túl
Szájer-utózönge: bekerült a ciklus legemlékezetesebb európai parlamenti képviselői közé
Nem tévedhetek nagyot, ha azt gondolom, hogy Szájer József szívesen kihagyta volna a kétes dicsőséget és inkább maradt volna az egyik szürke képviselője az Európai Uniónak. Viszont, ha már így esett, emlékezzünk meg mi is „áldásos” tevékenységéről a Politico-val egyetemben.
Szájer, a „legvadabb kilépő”
A Politico összeszedte azokat az EP-képviselőket, akik a mostani ciklusban valami kiemelkedőt alkottak – akár jó, akár rossz értelemben. Szájer József is bekerült a mostani ciklus legemlékezetesebb európai parlamenti képviselői közé a Politico listáján – írja a hvg.hu. A brüsszeli lap által összeállított tablón
azok a politikusok kaptak helyet, akik akár jó, akár rossz értelemben, de valami kiemelkedőt alkottak a 2019 és 2024 közötti ciklusban.
A lista élére a vesztegetési botrányba keveredett görög szocialista Eva Kaili került, aki társaival együtt kenőpénzért lobbizhatott Katarnak, de a „díjazottak” között volt a szélsőjobboldali Ioannis Lagos is, aki ciklusának nagyjából felét Görögországban töltötte börtönben.
Szájer József a csapatban a „legvadabb kilépő” címét kapta meg.
Képernyőkép/Politico
A Politico gyűjtése szerint a ciklus folyamán 162 törvényhozó hagyta ott az európai parlamentet, de a fideszes politikus távozása bizonyult a legemlékezetesebbnek.
Emlékeztetőül…
Szájer József azután volt kénytelen visszavonulni a politikai élettől, hogy 2020 december elején kiderült, hogy a járványügyi szabályok megsértésével rendezett meleg szexbulin vett részt Brüsszelben.
A Fidesz EP-képviselője az ablakon át, egy ereszcsatornán lemászva menekült a bulit feloszlató rendőrök elől, hátizsákjában drogokat is találtak.
Szerző
Friss
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyvereit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán