Szakács Árpád méltó utódja Lovas Istvánnak!  — Lapzsemle

Egy lelkes rajongó kiáltott így fel a szabadkőművességgel viaskodó Szakács cikkeit dicsérve a Facebookon. Lovas és Szakács egymás mellé állításával én is egyetértek, mivel mindkét szélsőjobboldali szellemi verőembert végtelenül kártékonynak tartom. Eszelős kampány folyik a Fidesz-követők teljes elhülyítéséért. Heti lapzsemle.

Ungváry Krisztián tiszteletre méltó tette

A Magyar Nemzet című propagandaközlöny és az egész fideszoldali sajtóalvilág egyik vezérürüje, Szakács Árpád (róla részleteket például itt talál: „Orbán hadserege: sértettek, bosszúvágyók, kulturálatlanok”) a trianoni békeszerződés századik évfordulójához kapcsolódva elérkezettnek látta az időt, hogy Trianont a szabadkőművesekre kenje. A szerkesztők egész sorozatot rittyentettek ebből, és a jelek szerint abba sem akarják hagyni. A konteórajongók nyilván boldogan tapasztalják, hogy mindaz az őrület, amit eddig szűk körben dédelgettek, most több ezer példányban kinyomtatva, újságnak látszó tárgy lapjain olvasható. Minderről talán nem is értesültünk volna, ha Ungváry Krisztián történész nem szólal meg az úgynevezett „polgári lap” úgynevezett vitájában.

Kifejezetten aggasztó

„A szellemi alvilág: Szakács Árpád” című cikkében  Ungváry egyebek mellett így ír:

„Lehet, hogy egyeseknek a címben szereplő jelzős szerkezet dehonesztálónak tűnik. Én azonban – Engel Páltól kölcsönözve a kifejezést – egyszerű ténymegállapításnak szánom. Szakács Árpád közismert kormánypárti médiaszemélyiség és üzletember, aki emlékezetpolitikai és történettudományi kérdésekben nyilvánít véleményt úgy, hogy a tudományos igényű beszédmód alapelveit minden megszólalásával semmibe veszi, és kizárólag a népszerűség és az anyagi jövedelmezőség szempontjaira tekint. Szemben azokkal, akik állításaikat konkrét források alapján logikus érvekre építik, Szakácsnak egy vezérlő elve van: annak az állításnak a sulykolása, hogy minden rosszról az általa a posztkommunisták és a balliberálisok jelzőkkel ellátott személyek tehetnek – akik közé persze nem érti bele Pozsgay Imre PB-tagot, Raffay Ernő III/III-as besúgót és a „Magyarságkutató Intézet” más kommunistáit stb. Vagyis azokat, akik a fideszesség szenteltvizével lemoshatták korábbi bolsevik énjük szennyét, és üdvözülhettek az új NER-vallásban.

Szakács módszereinek kritikája elvileg nem egy szaktörténész, hanem az újságírás vagy a klinikai pszichiátria feladata lenne

Legutóbbi írásával azonban szintet lépett: nem mást, mint a magyar történetírás doyenjét, Romsics Ignácot támadta meg, ráadásul azt is belengette, hogy ez az írása csak az első lépés a Romsics-féle szabadkőműves összeesküvés leleplezésére (Romsics szabadkőműves meséi, Magyar Nemzet, június 13.). Természetesen mindenki kritizálható, de az a módszer, amit Szakács alkalmaz, olyan szellemi lincselés, ami mellett nem mehetek el szó nélkül. Ezen túl pedig Szakács írása azért is említésre érdemes, mert azt a szellemi állapotot is mutatja, amibe a mai, magát jobboldali jelzővel ellátó kormánypárti értelmiség került – hiszen itt nem csak egy ember véleményéről van szó. Ez pedig az ország jövője szempontjából sem mellékes. Sőt kifejezetten aggasztó.”

A normális olvasóknak tartozott ezzel

Ungváryra természetesen rázúdult a szabadkőműves-konteóra vágyó hozzászólók haragja. A történész azonban a Klubrádióban kifejtette, miért vállalta az előre látható következményeket. (A beszélgetés a felvételen 1 óra 2 perctől hallgatható meg.)
„Nem gondolom, hogy Szakács Árpádot meg tudom győzni, sőt, őt nem is akarom. Azt viszont nem lehet csinálni, hogy a teljes Fidesz-tábort reménytelennek minősítjük és elengedjük. Hiszek abban, hogy a Magyar Nemzetnek normális olvasói is vannak, és nekik tartozom azzal, hogy elmondom, hogy őket becsapják. Ezért vállaltam ezt a vitát. Tisztában vagyok azzal, hogy egy ilyen vitával felértékelem Szakács Árpádot. Nem tudom, mi a legjobb eljárás, én mindenesetre így döntöttem.

Nem attól függ valakinek az igazsága, hogy milyen hangosan mondja és hányan osztják, hanem attól, hogy tényekkel hogyan támasztja alá. Szakács az úgynevezett „történész céhet” (Ungváry Krisztián mellett például Romsics Ignácot, Ablonczy Balázst, másokat) becsmérli, miközben neki semmiféle tudományos tevékenysége nincs, nehezen várhatja, hogy bárki komolyan vehető személyiség őt idézze.
Kívülálló számára, aki nem igazodik el a tudomány világában, ugyanakkor iránymutató lehet, hogy egy-egy állítás, egy-egy cikk hol, milyen tudományos fórumokon jelenik meg. A megbízható, a tudósok által hitelesített folyóirat, ellenőrzött forrás önmagában is minőségbiztosítás. Más a tudományos súlya annak, ami — például — a Nature-ben jelenik meg, mint annak, ami, — mondjuk — , a pestisrácokban…” — hallhattuk a beszélgetésben.

Szegény Pilhál

Szó esett a klubrádiós beszélgetésben arról is, hogy a „szellemi alvilág” minősítés ellen oly hevesen tiltakozó szélsőjobboldali közlönyök pontosan azt tették, amit tagadnak. Előástak egy Facebook-bejegyzést, amelyben Ungváry Krisztián hónapokkal ezelőtt a hozzá hasonló érdeklődésű gyűjtőknek egy második világháborús náci egyenruhát ajánlott megvételre. Ezt kezdték lobogtatni, az egész propagandasajtó minden zugában, hogy na ugye, itt a bizonyíték… a mire is? Ungváry erről elmondta:

„Régóta gyűjtök második világháborús egyenruhákat, vettem és eladtam már nemcsak náci, de horthysta, vagy szovjet egyenruhákat is. Mellesleg kiválóan kiegészíti történettudományi munkámat is, szakterületem az egyenruhatörténet, nemzetközi kiállításon is szerepelt a gyűjteményem, bírósági szakértő is voltam Németországban. A pestisrácok ezt botrányként próbálja tálalni, pedig semmi baj nincs ezzel, legfeljebb, hogy szegény Pilhál Tamás nem tudta megvenni.”

Freund Tamás és a társadalomtudomány

Ungváry Krisztián az interjúban a tudományellenes kampányok kapcsán a héten MTA-elnökké választott agykutató ámokfutásáról is beszélt, amellyel a magyar társadalomtudomány teljesítményét becsmérelte.

„Freund Tamás kiesett a tudósi szerepéből, amikor a megdöbbentő kijelentéseit tette, és propagandistává vált. Mind a mai napig tartozik állításai bizonyításával. Csakhogy semmiféle bizonyítást nem végzett el. Amíg ezt nem teszi, addig állítása, nagyon finoman szólva, hipotézis marad, de mondhatnám azt is, hogy rágalmazás, amit egész egyszerűen visszautasítok a magam és a kollégáim nevében.”

Még egyszer: ki ez a Szakács?

Fentebb ajánlottam egy korábbi cikkemet, amelyben Szakácsról érdekes részletek olvashatók. Ebből itt idézek néhány részletet:

A Magyar Gárdától a Jobbikon és Kurultájon át a rezsim kórusának vezényléséig… “Szakács a szélsőjobbról érkezett (egészen a magyar gárda kigondolásától, és még 2017 nyarán is részt vett a Jobbik Soltvadkerti Disputáján a Válasz Online értesülései szerint), ám ha jobban megnézzük, a szélsőjobbnak az a szelete, ahol Szakács aktív volt, már jóval a 2018-as kampányidőszak előtt is igen jó kapcsolatot fideszes belső körökkel, hiszen a kormánypárt már jóval a harmadik ciklus megkezdése előtt igyekezett magához csábítani a szélsőségeseket.”

“Nemzeti érzelmű”, botcsinálta történész… Szakács pályájának ismertetése során rendre ugyanaz a kör bukkan fel, és együtt kerülnek egyre beljebb az Orbán-rezsim által felügyelt pozíciókban.

“A 2000-es évek végétől Szakács komoly cégépítésbe kezd, s ekkori vállalkozásainak egy része nemcsak a nemzeti érzelmű botcsinálta történész kitörési kísérletei miatt lehet érdekes ma, hanem azért is, mert egy markáns, a kiépülőben lévő NER viszonyaihoz jól alkalmazkodó klikk működésére is rávilágít.”

Ars poetica a „konzervatív” történetírásról… “A történetírás napjainkban siralmas állapotban van, a fővonalas történelem-láttatásba kevés beleszólása van a konzervatívoknak. Ezen szeretnénk változtatni.”
Ismétlődtek a főellenségnek kiszemelt Szabó Ervin figurája elleni támadásai is.
Érdemes megemlíteni, hogy Szakács Árpád 2014 és 2016 között a Kurultáj sajtófőnöke…
Ismerős arcok: Csurka, Raffay, Szakály… Szakács Árpád és társai, Balogh Gábor, Sengel Ferenc, Horváth-Lugossy Gábor József ügyvéd cége könyvkiadásolták meg magukat: itt jelent meg Domonkos László Csurka-könyve, Raffay Ernő szabadkőműves-sorozata, Szakály Sándor Trianon, honvédség, háború, sport című tanulmánykötete.
Az összetartó csoportban a cikk szerint ugyanazok a nevek bukkantak fel különböző pozíciókban.
Az is kiderült a 2019 márciusi helyzetkép alapján, hogy ezek az emberek számíthatnak a rezsim hálájára.” Különösen s szélsőjobboldali körökben nagyon otthonos Kásler miniszter gondoskodott erről a társaságról.

Ajánlott olvasmány: szellemi alvilág és csőcselék

Ungváry Krisztián a Magyar Nemzetben megjelent, idézett cikkében Engel Pál történettudósra hivatkozik, a „szellemi alvilág” kifejezés kapcsán. Frissítsük fel emlékezetünket! A 2002-es választások előtt (amelyet Orbán elbukott, de mindjárt gondoskodott arról, hogy ezt az ország megkeserülje..) egy John Lukacshoz rendkívül hasonló habitusú, a szó legnemesebb értelmében polgári tudóstól, Engel Páltól is kapta meg Orbán és társasága a figyelmeztetést: az úgynevezett “nemzeti jobboldal” végzetes hibákat követ el, tévúton jár. A konzervatív történész megdöbbenve tapasztalta, hogy a Fidesz-érában már évtizedekkel ezelőtt, művelt, kulturált, „polgári” ismerősei körében is terjedtek a történettudomány által ezerszer cáfolt babonák.
Engel Pál “Úrigyerekek tévúton” című megdöbbentő írása most is megtalálható a hajdani Népszabadság archívumában.

“Pár évvel ezelőtt Görgey Gábor számomra rokonszenves tárcát tett közzé az “úriemberről”. Azt fejtegette benne, hogy a szót a történelem rossz ízűvé tette, holott jelenthetne valami jót is. Jelenthetné a polgári értékek és viselkedésformák olyan együttesét, amely ma, a modern világban is vállalható. Igen. Bárcsak jelentené. Úgy vélem azonban, hogy ettől még messze vagyunk. A mai Magyarország jobboldali érzelmű polgára megőrzött ugyan egyet-mást a harmincas évek “keresztény úriemberének” mentalitásából, de úgy hiszem, vajmi keveset sikerült elsajátítania azokból az értékekből, amelyek civilizáltabb országokban a konzervatív polgári lét velejárói. Valószínű, hogy erről nem ő tehet, hanem a politikai rendszer, amelyben élnie adatott. A tény azonban ettől még tény marad. Ezért az alábbiakban nem afféle idealizált “úriemberekhez” kívánok szólni, amilyeneket Görgey szeretne látni (velem együtt) ebben az országban. Tudomásul veszem, ha nem szívesen is, hogy ilyenek kevesen vannak. De legalább a többieket, akik “jó magyar keresztény polgárnak” tartják magukat, szeretném emlékeztetni arra, személyes emlékeim alapján, hogy mit jelentett ez a kifejezés valaha. Hogy volt egy olyan kor, amelyben a “keresztény polgárságot”, az “úriemberek” világát, bármilyen gyarló volt is az, szakadék választotta el a szellemi alvilágtól és a csőcseléktől. És ahhoz, hogy Magyarországon végre viszonylag civilizált konzervativizmusról lehessen beszélni, ezt a szakadékot bizony újra meg kell teremteni.”