Ez a nap
Szállodakirály a Mészárossal üzletelő Szepesi Richárd
Jól házasodott: Nagy Róza, Matolcsy korábbi bizalmasa lányát vette el. Több mint kétmilliárdnyi EU-s pénzt nyert el, üzletelt már Mészáros Lőrinccel, termálvizet biztosít Tiborc közeli szállodának. 30 napon belül négy új céget alapított.
Üzletelt már Mészáros Lőrinccel, odafért egy balatoni gigaberuházáshoz, pár méterre a Mészárosék által üzemeltetett kemping mellett. Lepencfürdői befektetéséhez kétmilliárd forintot kap az államtól, miközben egy Tiborcz István-közeli hotel wellness részlegének is biztosíthatja majd a termálvizet. Csak az utóbbi idők néhány fejleménye Szepesi Richárd idegenforgalmi vállalkozásainak diadalmenetéből. Szepesi nevét egyre többször hallani, és cégeinek gyarapodását látva ez nem is csoda. A szállodakirály megérezte a siker ízét, egymás után alapítja új cégeit, csak 2017 végén, 30 napon belül, négy újabb vállalkozást.
Idegenforgalmi körökben Szepesit kifejezetten jóképességű szakemberként tartják számon, de abban is teljes az egyetértés, hogy mesés karrierje nagyban köszönhető annak, hogy nagyon jól házasodott.
Matolcsy György korábbi bizalmasának, Nagy Rózának a lánya Kante Awa Szepesi Richárd felesége. Kante Awa több közös cégükben is tulajdonos, nyert már budapesti trafikot is, miközben a jegybankhoz tartozó Giró Elszámolásforgalmi Zrt.-nél dolgozik.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a kormány-inkasszó – Leemeltek Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot
- Orbán Viktor a CPAC-n: ‘meztelen a Soros-birodalom! Elég ronda látvány…’
- Vidéki prókátor: most az egyszer hiszek a kormánynak, hiszek miniszterelnök úrnak…
- Egy őrülttel kevesebb abban a bizonyos kormányban
- Testi épsége érdekében pártállástól függetlenül mindenkinek ajánlatos elkerülni Németh Balázs autóját
- Kínai egyetem repült rá a Trump-kormány miatt a Harvardot elhagyni kényszerülőkre
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet