Connect with us

Kerítésen innen

Szaniszló -a friss DK-s- feljelenti a Lokált rémhírterjesztésért!

szaniszlo-sandor
Megosztás

A Lokál arról írt, hogy tömeges fertőzéshez vezethet, ha megváltoztatják az időpontokat, amikor az idősek piacra járhatnak. Szaniszló Sándor feljelentést tett.

Szaniszló betelt pohara….

„Fertőzésbe kergeti az időseket Szaniszló?”

Ezzel a címmel jelent meg cikk a Lokálban arról, hogy Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc DK-s polgármestere április 22-én elrendelte, hogy a kerületi piacokat reggel 6 és 9 óra között látogathatják 65 év felettiek.

A lap szerint azzal, hogy a polgármester átütemezte az időszakot – a kormány a 9 és 12 óra közötti idősávot jelölte ki –, veszélynek tette ki az időseket.

A polgármester közleményben jelentette be, hogy feljelenti a portált

tömeges rémhírterjesztés miatt.

Azt is hozzátette, kíváncsian várja, hogy a rendőrség

„mikor fog hajnalban megjelenni a Fidesz érdekeit szolgáló rémhírgyár főszerkesztőjének lakásánál”.

Ezzel arra utalt, -amiről mi is beszámoltunk- hogy a rendőrség előállított és kihallgatott egy-egy férfit, miután a koronavírus-járványról szóló véleményüket kiírták a Facebook-oldalukra.

„A Fidesz és lakájai hazudoznak, lejáratnak és rémhíreket terjesztenek, de a XVIII. kerületiek megtanulták, hogy kire számíthatnak a bajban és kire nem.”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Csillag Gábor

    2020.05.17 11:24 at 11:24

    Tessék engem is feljelenteni!
    Minden alapos feltételezésnek megfelelek. Ezúton is nyilatkozom, hogy csatlakozom – minden tekintetben- Képviselő úr megnyilatkozásaihoz.
    Üdvözlettel : dr.Csillag Gábor

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük