Banánköztársaság
Szanyi Tibor: öt megjegyzés Vona Gábor öt felvetésére
Kedves Gábor! Sokan vagyunk, akik érdeklődéssel szoktuk olvasni ‘ötösfogatokba’ szedett gondolataidat. Az ellenzék utolsó esélyeiről szóló felvetésed azonban annyi mindent váltott ki belőlem, hogy azokat legalább részben megosztom az olvasókkal, köztük veled.
Két héttel a választások előtt írtam az alábbi nyílt levelet. Mégis, hallgatva a Városi Kurír szerkesztőségére, a választások utánra hagytam a megjelentetését. Magam is kíváncsi voltam, vajon az események sodra majd mit tart meg érvényesnek a gondolataimból? Nos, nem láttam okát akár csak egyetlen betűn is változtatni!
Kedves Gábor! Sokan vagyunk, akik érdeklődéssel szoktuk olvasni ‘ötösfogatokba’ szedett gondolataidat. Az ellenzék utolsó esélyeiről szóló felvetésed azonban annyi mindent váltott ki belőlem, hogy azokat legalább részben megosztom az olvasókkal, köztük veled.
Kezdem azzal, hogy abszolút egyetértek az általad vázoltakkal
De tényleg. Mondhatnám, hogy igen és slusszpassz, vagy punktum, csak hát adódik néhány ‘no de’. Az ellenzéknek azért nem lehetnek utolsó esélyei, mert amiket felsorolsz, azok kezdetektől fogva eleve a legfontosabb és evidens esélyeik lettek volna. Gondolom, ötnél talán csak eggyel több, azaz hat okuk volt, hogy nem éltek ezekkel, de erre majd az összefoglalómban térek ki.
Például kevesebb MZP- javasolsz
Nos, eleve meg se kellett volna koronázni ezt a félcédulás nácit, hiszen már a jelölése is ellenkezett az összekapaszkodó hat párt játékszabályaival, no pláne, hogy az első megmérettetésen messze lemaradva a harmadik helyen végzett. Az, hogy a favorit Karácsony megajándékozta a javára való visszalépésével, tulajdonképpen szó szerint megerőszakolta az előválasztási folyamatot, s vele az ellenzéki szavazótábort is.
Kis malíciával akár puccsnak is mondhatnánk már magát a kezdetet.
A több helyi kampányra az ellenzéknek bőségesen lehetett volna esélye, kiváltképp hogy 2019-ben – állítólag – felszabadították Magyarország egyharmadát, s ahol nem – ott ugyancsak állítólag – igen jó eredményeket értek el. Ezek a felszabadítók aztán valamiért mégis inkább a helyi mutyikban mélyedtek el, tehát az országos ügyeket a pártközpontjaikra bízták. Ez utóbbiak viszont nem rendeltek el helyi kampányokat, hanem a Facebookra, az óriásplakátokra és a liberális sajtóra építettek szinte mindent.
Több szociális kampány viszont azért nem fér ki belőlük,
mert mindannyian a neoliberális kapitalizmus szerelmesei, s szociális téren még annyi ígéret se fér ki a torkukon, amennyit a Fidesz hazudozik hébe-hóba. A szociális terület egyszerűen testidegen nekik, ezért még az a kevés idevágó, amit hirdetnek, az sincs az első tíz (vagy akár száz) gondolatuk között.
A kevesebb oroszozás ugyancsak irreális elvárás tőlük, hiszen az ellenzék “értelmisége” szinte mind egy szálig megjárta a londoni egyetemeket, amelyeket az ottani évfolyamtársaik nagy része – orosz oligarchák gyerekeként – el is végezte, ők pedig csak ideiglenesen járhattak oda többnyire az EU Erasmus programjának szervezésében. Teljesen érthető az irigységből fakadó zsigeri gyűlöletük.
Az ellenzéknek több szervezettségre sincs érdemi lehetősége, ugyanis ahhoz minimum egy közös cél lenne szükséges, amelynek elérése érdekében értelmes cselekvés lenne elvárható.
Ssszzz…!!!
Szinte hallom a felszisszenéseket, hogy nagyon is van egy közös cél, éspedig Orbán leváltása.
Sajnos nekem pedig rossz hírem van, ugyanis az ellenzéki tábor lelkes hívein kívül az adott pártok vezérkaraiban a kormányváltás tényleges akarása fel sem merül.
Ezek a vezérkarok az elmúlt négy (és több) évet azzal töltötték, hogy a maguk pozícióit betonozgassák, ideértve a Fidesz kegyelméből elérhető pénzforrások stabil biztosítását is. Jómagam – nem utolsó sorban – akkor sokalltam be, amikor az ellenzéki prominensek módszeresen végiglátogatták a NER közvetlen muftijait, illetve a NER-rel együttműködő pénzembereket azzal a felvetéssel, hogy ők, mint ellenzék szívesen maradnak akár örökre ellenzék, amennyiben azt a Fidesz rendezett körülmények között és busásan megfizeti.
Nos, pechjükre ez így nem jött össze, de úgy igen, hogy a kormány jelentősen felpumpálta a pártok állami apanázsát, ami tulajdonképpen akkor is pompás megélhetést biztosít a párteliteknek, ha a NER a sokadik kétharmadát koptatja.
A parasztvakítással ellentétben az ellenzéki összefogást sem a Fidesz választási rendszere kényszerítette ki,
hanem azért jött létre, mert a hatból négy ellenzéki párt időben felismerte a parlamentbe való önálló bejutása esélytelenségét, a két nagyobbacska kispárt pedig jó biznisznek gondolta, hogy az egyéni körzetek leuralása folytán nagyobb frakciójuk lehet, mint úgymond összefogás nélkül.
Egyszóval sima bizniszről beszélhetünk, aminek az ég világon semmi köze nincs a választások megnyeréséhez.
Kedves Gábor! Erősen feltételezem, hogy számodra semmi újat, vagy ismeretlent nem mondtam
Az apropót viszont te gurítottad elém, úgyhogy – ígért – összegzésképpen csak annyit állítok az olvasók okulására, hogy az általad vélt öt utolsó esély a hidegleléssel érhet fel az ellenzéki főnököknél, minthogy ezekre első esélyként sem volt semmi szükségük.
Az általam vélt hat okuk pedig valójában egyetlen: semmi érdekük, vagy szándékuk nincs a választások megnyerésére.
Bizonyságul borítékolhatjuk, hogy az általad javasolt öt utolsó esélyből egyet sem fognak megragadni. Ha pedig pechjükre mégis győznének, akkor úgy fognak maguk elé bámulni, mint borjú az újkapura.
Szerző
