Ez a nap
Szanyi Tibor az SPÖ burgenlandi vezetőjével tárgyalt
A közös európai szociális juttatásokról tárgyalt Szanyi Tibor, az MSZP alelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselő és képviselőjelölt Christian Dax-szal, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) burgenlandi vezetőjével hétfőn az ausztriai Felsőőrben (Oberwart).
A multinacionális cégek európai megadóztatása
Szanyi Tibor Sopronban tartott sajtótájékoztatóján a találkozóról beszámolva hangsúlyozta, egyetértettek tárgyalópartnerével az európai minimálbér, az európai minimálnyugdíj és az európai családi pótlék bevezetésében.
Közölte: Ausztriában ez év elején a külföldről ingázó munkavállalók – köztük a magyarok – szociális juttatásait is a felére csökkentették, ami nem fér bele az európai jogrendbe, ezért küzdenek azok visszaállításáért.
Mint elmondta, az európai minimálbér az adott tagország bruttó átlagbérének 60 százaléka lenne, a minimálnyugdíj pedig a minimálbér 60 százaléka. Utóbbi itthon a jelenlegi 28 800 forint helyett nettó 95 ezer forint, a családi pótlék pedig 45 ezer forint lenne.
Szanyi Tibor kitért a multinacionális cégek európai megadóztatására is. Erre szerinte azért van szükség, mert az Európai Unióban a kis- és közepes vállalkozásokat 25-30 százalékos adóteher sújtja, míg a multik „nettó adófizető pozíciója nulla”. Ebben a törekvésben is partner az osztrák fél – jelezte.
Lakhatási gondok
A politikus beszélt arról is, hogy az európai lakhatási problémákat – a Fidesszel és az Európai Néppárt által az Európai Bizottság elnöki tisztségére jelölt Manfred Weberrel szemben – nem hitelekkel, hanem közösségi, társadalmi és szociális bérlakások építésével szeretnék orvosolni.
Az úgynevezett európai lakhatási alap egyharmadnyi támogatást nyújtana a szintén egyharmadot biztosító önkormányzatoknak. A fennmaradó egyharmad lenne a fiatalok önereje. Ez a módszer Európa-szerte meg tudná felezni a lakásárakat – mondta.
Az MSZP alelnöke jelezte, hogy az osztrák szociáldemokrata párt „komoly készséget fejezett ki” a határon átnyúló európai együttműködésekre Magyarországgal. Példaként említette az európai okos falvak projektjét, amelyet az Európai Tanács agrárszekciója kedden tárgyal.
A szocialisták tiltakoznak az embertelenség miatt
Elmondta, hogy az SPÖ szerint Magyarországon káprázatos mértéket ölt a korrupció, amely az európai uniós források felhasználását is tarthatatlanná teszi. Újraválasztása esetén azon dolgozik majd, hogy európai eszközökkel visszafogja a korrupciót idehaza – hangoztatta.
Közölte, hogy a kormány által sulykolt migráció valóban probléma, az MSZP azt semmilyen körülmények között nem támogatta. A lehető legszigorúbb ellenőrzéseket szorgalmazták a határokon, de tiltakoznak az embertelenségek ellen.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Zsírosdeszka-kötelék: Magyar Péter és Mráz Ágoston közös nevezője
- Kitüntették a magyar sakkozót – Polgár Zsuzsa a sportág legjobb női edzője
- BKK: változás a főváros tömegközlekedésében, és most nem az árvíz miatt
- Árvíz után a világ – Ezt kell tenni, ha levonul a víz
- Leáll a Telekom – Fontos tennivalók várják az ügyfeleket
- Lévai Anikót „gátonhagyták” – Nem irigyeljük a sofőrt…..
- Ön szerint Putyin minisztere Szijjártó-nézőbe jött, vagy fricskát mutatva szövetségeseinknek, az EU-ba?
- Még jó, hogy Orbán kitalálta a TAO-t, különben mi lenne a Mészáros-féle Felcsúti focistaképzővel – 43-an támogatták adójuk egy százalékával
- Közlöny van róla: 130 pontos Orbán-lista arról, amire nem ad pénzt a regnáló kormány
- Magyar György: ügyvédként az airbnb ellen és mellette is tudnék érvelni attól függően, ki a megbízóm