Szanyi Tibor: borzalmak napjai

A Városi Kurírnak köszönhetően hétvégenként megoszthatom néhány gondolatomat ezeken a hasábokon. Múlt szombaton ez elmaradt, mert a borzalmak hírei egyszerűen lebénították a lelkemet és az agyamat az Izraelből jövő hírek, s egyszerűen nem tudtam felfogni a történteket. Mormoltam magamban, hogy ilyen nincs. Ilyen nem lehet. Aztán fel kellet fogjam, hogy de.

Egy hét múltán úgy indul most a vasárnap, hogy pattanásig feszül minden

Mire ezek a sorok megjelennek, felpöröghet az izraeli hadigépezet, s élő ember meg nem mondja, hogy hol áll meg a nehéz kő, ha egyáltalán. Mondják, hogy az izraeli politika, a védelem és a hírszerzés egyszerre mondott csődöt. Ezt majd más elemzők eldöntik, jómagam inkább a helyes kérdéseket keresem.

A Közel-Kelet több ezer éves tűzfészek

Jeruzsálem a három legnagyobb monoteista vallás együttes szent helye, s egyben ezen vallások küzdelmének kiindulópontja. Talán nem mondok nagyot azzal, hogy szélesebb értelemben vett térség viszonyai a világ összes titkosszolgálatát érdeklik, a nagyokét ezer százalékban. Még a magyaroknak is jut szerep. Vajon véletlen-e, hogy a Gázából kiinduló támadásokat követő második napon Orbán kirúgta a magyar katonai hírszerzés vezetőjét? Máshonnan nem jöttek hasonló hírek, de a Közel-Keleten sündörgő titkosszolgák ezrei érezhetik forrónak a talajt a lábuk alatt. Ugyanis ha Izrael benézett valamit, akkor azt a szövetségesei is, így tehát az USA és az európai “nagyok” mindenképp. Gondolom, majd egyéb helyeken is lesz elszámoltatás, de egyelőre csak Orbán cselekedett – alighanem – tajtékozva.

Márpedig a frontok világosak

Valakik elaltatták az ún. Nyugatot. Most egyelőre tételezzük fel ezt a változatot, s nézzük, hogy ki mindenki fejtett ki szokatlan aktivitást a térségben! Itt van rögtön Kína, amelynek szerepéről nemrég még szuperlatívuszokban beszéltünk, hiszen igen szemrevaló közeledést járt ki Izrael és Szaúd-Arábia között, ám a Hamásznak állítólag pont ez nem tetszett, s ezért szánta rá magát a gyilkos, de végül mégis öngyilkos missziójára. Khhmm. Amit szintén állítólag évek óta dédelgetett… A Hamásznak azonban nagyon tetszik az orosz külpolitika. Olyannyira, hogy az idei év első felében számos vezetője látogatott Moszkvába, ahol a legelső szintén tárgyalhattak. Vajon miről? A közel-keleti rendezés békés útjairól? Azzal a Moszkvával, amely ugyanattól az Irántól vásárol rakétákat és drótokat, mint amelyik őszintén gratulált a palesztin terror újabb fejezetéhez?

Nos, ha valakinek érdekében állt most felrobbantani a gázai lőporos hordót, az a legkevésbé sem a Nyugat

Ha megnézzük a világ sajtóját és a médiáját, két éve szakadatlanul Ukrajna volt a címoldalak első helyezettje, most pedig jó, ha belefér az első tízbe. Igen, ez egy világos figyelemelterelés is, aminek a kedvezményezettje a Moszkva-Teherán tengelyen csüngő társaság. Azt se tévesszük szem elől, hogy a Hamász és Tsai. még ún. “békeidőben” is napi 100-150 rakétát szokott belőni izraeli területekre, amelyeket alapvetően a Vaskupola, illetve a Patriot rendszerekkel szedegetett le az izraeli hadsereg. Most annyi történt, hogy a palesztin terroristák egyszerre egyhavi mennyiséget lőttek ki, tehát egészen bizonyosan zajlik évek óta egy gyártási, felhalmozási folyamat, amelynek anyagi, technológia hátterét azért nyilván nem Gázában teremtik meg. Bármennyire is primitívek ezek a palesztin rakéták (szakértők szerint egy-egy fémlövedék, némi gázolajjal lelocsolt műtrágya és egy kályhacső kell hozzájuk), azért a mostani attak ennél jóval fejlettebb és kiterveltebb volt.

Kérdés tehát, hogy ki volt képes felturbózni a gázai rakétakapacitásokat és ki adta ki az alfaparancsot, hogy most kell támadni?

Ezt a merényletet nem előzte meg semmilyen, érzelmeket kiváltó sérelem, tüntetés stb., itt egyszerűen hideg számítások nyomai bukkannak elő. Valaki összerakta a kritikus tömeget, ezt érlelte hónapokon át, majd időzítette egy olyan pillanatra, amelyre gyakorlatilag tényleg senki nem volt felkészülve.

Qui prodest?