Kerítésen innen
Szanyi Tibor „degenerálódó belterjes klub”-nak nevezte saját pártját
Holnapelőtt jeligére mozgalmat indít a szocialista Szanyi Tibor, az MSZP volt EP-képviselőjelöltje. Az ellenzéki politikus ezt hétfőn nyílt levélben jelentette be. Az atv.hu-n közzétett dokumentumban, amelyben élesen kritizálja a jelenlegi MSZP-t, azt írta, ha a pártnak szüksége van rá, akkor az elnökévé választja.
Politikai otthonteremtés
Az ellenzéki politikus közölte, mozgalmához bárki csatlakozhat, aki azt vallja, hogy „a Föld-i élet még menthető”, ha újra a legszélesebb értelemben vett szolidaritás lesz úrrá a gondolkodásban. Hozzátette: nincs más célja, mint politikai otthont teremteni a társadalmi szolidaritás híveinek, úgymond a radikális baloldali fiataloknak, nőknek és férfiaknak.
Értelmezése szerint „ez egy zöldmezős beruházás, amely vörös vonalakat húz jó és rossz között”, és akár pártok befogadására is alkalmas. „Ha az MSZP-nek szüksége van rám, akkor elnökévé választ, azzal hogy a pártot az említett mozgalomhoz kötöm” – tette hozzá.
Szanyi Tibor az MSZP-ről úgy fogalmazott, „ez így nem párt”, ez így csak egy „degenerálódó belterjes klub”, ahol a politikai témakészlet elapadt, s jobbára az itt-ott fellelhető apróbb krajcárok után kapirgálnak.
„A vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon”
Rámutatott: ma 20-30 emberből jó, ha egy gondolja, hogy szükség lenne az MSZP-re. „A nyilvánosság platformjain döntően a belső mutyijainkkal, külső alkudozásainkkal jelenünk meg, mások pedig leginkább korrupt bandának emlegetnek minket, ahol a vezetők a tagság vállát taposva huzakodnak az egyre kevesebb koncon” – írta. Hangsúlyozta: belépőkről alig hallanak, kilépőkről, elsétálókról annál többet.
Kiemelte: értelmiségi szimpátia sem övezi őket, a baloldalinak ismert tudósaik, művészeik mára majdnem teljesen elhalkultak, rosszat pedig – udvariasan – inkább nem mondanak. Hovatovább akkor törnek ki külső-belső üdvrivalgásban, ha valaki számottevőbb ember, valami testület szóba áll velünk – fűzte hozzá.
Utalva az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti választáson elért 6,62 százalékos eredményére, rámutatott: ha igaz, hogy a Párbeszéd egy 1-2 százalékos párt, akkor „keményen bezuhantak” 5 százalék alá, ami azt jelenti, hogy immár nem országgyűlési képviseletre alkalmas tényezők.
Kétségbeesett alkudozások
Úgy vélte, hogy a szocialisták 2019-ben elkövették a lehető legnagyobb kampányhibát, a véghajrá utolsó hetében az volt a fő üzenetük, hogy most nem a választópolgárért, még csak nem is önmagunkért, hanem egy másik párt emberének a mandátumáért küzdenek. A választópolgárok ezt úgy oldották meg, hogy a DK-ra szavaztak – mutatott rá a szocialista politikus.
Azt írta, hogy azóta sorra kapja a pártból való kilépésekről szóló üzeneteket, e-maileket, telefonhívásokat. „Akik valamennyire érdekeltek az önkormányzati pozíciókban, azok most egyenként is remegésbe fogtak. Kétségbeesett alkudozások kezdődnek, hogy mi nem is vagyunk olyan kicsik. Pedig de” – fogalmazott Szanyi Tibor.
(Forrás: MTI)
https://varosikurir.hu/szanyi-zaroltatna-meszaros-es-tiborcz-vagyonat/
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
meilleur casino en ligne
2025.06.05 11:13 at 11:13
Nicely put, Cheers!
meilleur casino en ligne
You mentioned it terrifically.
casino en ligne francais
Many thanks, Useful information.
casino en ligne
Whoa all kinds of useful info!
casino en ligne
Terrific data, Regards!
casino en ligne fiable
Awesome info. Thanks!
casino en ligne
Nicely put. Regards.
casino en ligne
Nicely put. Appreciate it.
casino en ligne
Thanks, I appreciate this!
casino en ligne
Nicely put. Many thanks.
casino en ligne