Banánköztársaság
Szanyi Tibor: gyerek, kutya, magyarpéter
A kortárs médiaviszonyok alapján klasszikusan a kutya és a gyerek mellett immár bármilyen más cikket el lehet sütni, ha van benne Magyar Péter. Még Ésik Sándor ügyvéd és közíró is ezzel reklámozza legutóbbi internetes naplójegyzetét (vlogját), bár mindezt bevallottan frivol promóciónak gondolja, mintsem valódi foglalkozásnak. Beharangozásnak valóban jó volt, de ami elhangzott, az sajnos igen értelmetlen fejtegetésre sikeredett.
Ezt próbálom most jóvátenni napjaink magyar “Brian”-jével, azaz a Magyar Pétert alakító szemfényvesztés főszereplőjével. Igen, Varga Judit egykori férjével és Vogel Evelin majdnem férjével.
Lássuk be,
már sokan voltak, akikről az volt a vitát nem tűrő liberális megmondás, hogy csak ő képes Orbánt leváltani! Gyurcsány, Botka, Karácsony, MZP. Most Magyar a soros. A teljesen becsvarodott érvrendszer szerint nem számít, hogy egy morális hulláról, egy labilis lelki állapotú nárcisztikus félrebeszélőről, egy a NER-től vakkantásnyi különbséget sem felmutató politikáról van szó, mert az a lényeg, hogy – ugye – csak ő tudja leváltani a gonosz diktátort, Orbánt. Ezeket a nagyléptékűnek picit sem nevezhető érveket kiagyalók azonban adósak maradnak azzal, hogy ha Magyarországon diktatúra van, akkor mégis miként lehetne egyszerű szavazósdival megszabadulni a gonosztól? Megjegyzem, a valóban teljhatalmat gyakorló autokraták, mint például Putyin, Hszi és hasonlók semmit nem bíznak a véletlenre, s elképesztő széles skálán játszanak az ellenfelek likvidálása érdekében.
Magyar mozgalma azonban roppant törékeny
Egyedül a mi Brian-ünk nyilatkozhat, s ahogy az idő halad, egyre kevésbé akar majd bármelyik tiszás megszólalni, elvégre a legkisebb hibával is a nyakába veheti a népharagot, mondván tönkreteszi mindazt, amit a drága megváltó eleddig összehozott. Brian-ünk azonban sorozatosan követheti el a következmény nélküli hibákat, amit a liberális sajtó elegánsan teflonhatásnak nevezett el.
Neki ugyanis nem az a dolga, hogy okos, ügyes, vagy akár csak szimpatikus legyen, de még csak az sem, hogy valami értelmes jövőképpel álljon elő, hanem az lenne a küldetése, hogy leváltsa Orbánt. Ilyen feladattal persze a Radai Rossebet is meg lehetne bízni, sőt, az talán nagyobb sikerrel járna.
A magyar Brian-ről az a hitbéli mondás járja, hogy egykori belsősként mindent tud a Fideszről
Nos, ez meglehet, csak hát az érem másik oldala, hogy a Fidesz is mindent tud róla, mint egykori tettestársról. Nem véletlen, hogy a képviselőjelölti pályázataikban aki hasonló után járt, mint Magyar Péter, az náluk kizáró körülmény. Innentől kezdve Magyarnak a leszedése könnyen válhat egy jogi hercehurcává, már csak azért is, mert ha például neki a titkosszolgálatok bármit is jeleztek (előre), akkor mind a jelzést leadó ügynök, mind pedig Brian bűncselekménybe keveredett… Vagy csak hazudott, de az is veszélyeztetheti az állam biztonságát. A baráti Putyin rendszerében ilyesmikért 8 év gulágot szoktak kimérni.
Magyarnak mégis lehet kapaszkodója, elvégre Trump elítélt bűnözőként, alkalmi nőgyűlölőként és bevallottan adócsalóként simán visszagyalogolhatott az amerikai elnöki székbe, sőt ő maga mondta, hogy ha fényes nappal, mindenki láttára lelőne valakit New York legforgalmasabb utcájában, az se tántorítaná el a szavazóit. A mi Brian-ünk is bízhat valami hasonlóban, bár annyi különbséget hadd említsek, hogy Trump “von Haus aus” multimilliárdos, s bár üzlettel keveset foglakozott, élete szinte teljes egészében amerikai valóság-show-k celebjeként zajlott. Amolyan ripacsról beszélhetünk, akinek a vagyona bőven fedezi az ő és udvartartása tejben-aranyban fürdését.
Magyar Péternek viszont csak addig van pénze politikára és publicitásra, amíg azt a Fidesz engedi
Trump megválasztása automatikusan elapasztotta amerikai forrásait, ami ott is tetten érhető, hogy a Meta, ismertebb nevén a Facebook látványosan visszavette a Tisza és elnöke futtatását a platformjain. Szégyenszemre még az is bekövetkezett, hogy Magyar hiába tolt a Meta egyik jogtanácsosa alá európai parlamenti széket, az EU épp a minap 800 millió euróra bírságolta a Facebookot. Nekik ez nem nagy pénz, csak hát több tucatnyi hasonló ügy van még Brüsszelben betárazva. Márpedig pénz nélkül a Tisza hamar besorolhat a hazai mikropártok ligájába. Úgy tűnik, Magyarnak nincs “7 milliárd kibaszott dollárja”, ahogy Trump a maga esetéről szólt.
No, de ne maradjunk adósok annak felidézésével, vajon ki is az a mesebeli Brian? Röviden Brian egy balfasz, aki akaratán kívül és a véletlennek köszönhetően hirtelen a Megváltó lesz Júdea lakói szemében. Amikor ugyanolyan gyorsan megváltozik a közhangulat, s hangosan elküldik a picsába ezt a szerencsétlent, akkor ártatlanul visszakérdez, hogy jó, de miként kell menni a picsába?
Magyar Péter inkább hasonlít erre a Brianra, mint Trumpra, vagy Orbánra.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Egyszer volt, hol nem volt… az MCC – 3 éves kortól ajánlott fóliázatlan mesekönyv a fidesz-káder képzőről
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
- Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!