Connect with us

Kék fény

Százmillió forintot kértek egy miniszter lefizetésére, letartóztatták őket

Megosztás

Az elkövetők az ügyintézésért 50 millió forint készpénzt és 50 millió forint értékű részvényt kértek azzal, hogy a pénzt a miniszternek kell átadniuk, míg a részvények a miniszter érdekkörébe tartozó cégekhez kerülnének.

Megosztás

Befolyással üzérkedés miatt tartóztattak le két férfit, aki a gyanú szerint a legfőbb ügyészre és egy miniszterre hivatkozva próbált egy cégjogi vitában vállalkozóktól több mint százmillió forint értékben kenőpénzt szerezni – tájékoztatott a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

2022. augusztus 26-án a két elkövető öt millió forint előleget vett át a cégjogi vita jogellenes befolyásolása céljából az egyik vállalkozótól

Egy gazdasági társaság üzletrészeinek tulajdonjogát érintő jogvita alakult ki év elején, és – a gyanú szerint – az érintettek ismerő három férfi elhatározta, hogy az üzleti érdekellentétet kihasználva a cégvezetőktől pénz szerez.

Egyikük júliusban úgy mutatta be társát az egyik cég tulajdonosának, mint aki bizalmi kapcsolatban van egy miniszterrel. Később már azt állította, hogy egyeztettek a miniszterrel, akinek a közreműködésével el tudnak érni megfelelő változtatásokat a cégbírósági nyilvántartásban.

Az elkövetők az ügyintézésért 50 millió forint készpénzt és 50 millió forint értékű részvényt kértek azzal, hogy a pénzt a miniszternek kell átadniuk, míg a részvények a miniszter érdekkörébe tartozó cégekhez kerülnének. Egyikük azt is közölte a cégvezetővel, hogy ha nem teljesít, a miniszter el fogja lehetetleníteni mindkét cégtulajdonost.

Augusztusában a harmadik elkövető a vállalkozónak már azt állította, hogy bizalmi kapcsolata révén kétmillió forintért a legfőbb ügyésznél eléri, hogy a cégvitával kapcsolatos büntetőeljárás is az ő érdekeiknek megfelelően alakuljon.

A hivatalos személyekkel fennálló kapcsolatukra valótlanul hivatkozó férfiaknak nem volt lehetőségük a cégbírósági és a büntetőeljárás befolyásolására, ám ennek látszatát fenntartották a vállalkozók előtt.

 Augusztus 26-án két elkövető ötmillió forint előleget vett át a cégjogi vita jogellenes befolyásolása céljából az egyik vállalkozótól, de a nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség közreműködésével tettenérték őket.

Az ügyészség a vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt folyó nyomozásban lefoglalta a vesztegetési pénzt, a három férfi gyanúsítottként hallgatta ki, majd indítványozta letartóztatásukat.

A bíróság két elkövető letartóztatását, a harmadiknak pedig a bűnügyi felügyeletét elrendelte.

Forrás: Központi Nyomozó Főügyészség

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük