Vádemelés egy polgármester ellen – Újabb pályázati pénz-csalás – Túlárazások a köbön

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy polgármester és tizennégy társa ellen, a vád szerint 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást “tettek zsebre jogosulatlanul” – közölte a megyei főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Hamis, csalást segítő igazolások cégeknek

A csalás irányítója a vád szerint – erősítette meg Kutas Tamás főügyészségi szóvivő az MTI érdeklődésére – Zádori Jáns Pécsvárad 2014 óta hivatalban lévő független polgármestere volt. A vádlott és házastársa baromfitartás-technológia adásvételére, beszerelésére szakosodott gazdasági társaságok tulajdonosaiként, vezetőiként olyan – baromfitartás, tojástermelés területén működő – cégekkel és egyéni vállalkozásokkal került üzleti kapcsolatba, amelyek önerő híján nem tudtak a kiírt pályázatokon indulni.

Tucatnyi céget juttattak jogosulatlanul támogatáshoz

A házaspár az önerő igazolását valótlan tartalmú banki körbeutalásokkal, fiktív kölcsönökkel, hamis számlákkal teremtette meg, emellett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megtévesztése, a pályázati pénzek jogtalan lehívása érdekében a berendezések túlszámlázásával, továbbá a feltüntetett berendezés helyett olcsóbb eszközök beszerzésével, beszerelésével nyújtott segítséget “üzletfeleinek”. A vádirat szerint tucatnyi gazdasági társaság, vállalkozás jutott így jogosulatlanul – legalább 14 millió, legfeljebb 665 millió forintos – támogatáshoz.

Vastagon fogott a ceruza

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága az ügy kapcsán júniusban azt közölte az MTI-vel, a támogatási összegekből Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében korszerűsítettek állattartótelepeket úgy, hogy a beruházások költségeit egyes esetekben 20-25-szörös mértékben túlárazták és a feltüntetettnél jóval olcsóbb technológiákat, berendezéseket építettek be. A nyomozóhatóság akkor közölte azt is, hogy az okozott kár megtérülésére az összes érintett baromfitelep technológiáját vagyonbiztosítás alá vonták, így várhatóan a teljes költségvetésnek okozott kár megtérül.

A vádhatóság mostani közleményében kitértek arra, hogy a bűncselekmény elkövetését szervező két vádlottal szemben hasonló bűncselekmények miatt már egy másik büntetőeljárás is folyamatban van a bíróságon.

Ha megírná véleményét, vagy megvitatna ezt-azt másokkal, esetleg kérdése lenne a cikkel kapcsolatban, Facebook oldalunkon megteheti!

Tegnap történt

Friss!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.