Szegény Schmidt Mária vagy hülyéskedik, vagy tényleg meghibbant

A Terror Háza főigazgatója milliárdos üzletasszony, a „nemzet” történésze, a Hit Gyülekezet lapjának, a Heteknek adott interjút. Schmidt Mária szerint Magyarországon a legszigorúbb mércével mérve is szólásszabadság van, ellentétben az Európai Unió más tagországaival.

A mi pedofilunk jó pedofil?

Nagy vihart kavart a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány Európa jövőjéről szóló tervezett konferenciája, ami alighanem a felháborodás hatására el is maradt, illetve áttették egy tavaszi időpontra. Az egyik meghívott nézetei verték ki a biztosítékot, még a kormánypárt józanabb köreiben is:

„A konferencia bekerült a magyarországi választási kampány politikai adok-kapokjába. Ez megbénítja a vitát és a szabad gondolkodást, ezért döntöttünk az elhalasztás mellett.” /……/ „Milo Yiannopoulost a konferenciát megelőző napra, egy szabad, a nagyközönségnek szánt előadásra hívtuk. A vele szemben felhozottak mondvacsináltsága megütött. Nem értem, hogy a politika ahelyett, hogy a választási kampánnyal foglalkozna, miért az ő meghívásán rugózott. Milo Yiannopoulos provokatív személyiség, de hát ezért hívtuk meg. Nem gondolom, hogy csak olyanokat kellene meghallgatni, akikkel az ember mindenben egyetért. Én sem értek egyet mindenben minden meghívottal, sőt számtalan kérdésben akarok is velük vitatkozni.„

A fenti idézet minden mondta arra utal, hogy a cikkünk címében megfogalmazott felvetés második fele állhat közelebb az igazsághoz, hiszen a meghívott vendég, több mint provokatív. Legyen elég annyi, hogy egy amerikai televízióműsorban nagyon megengedően nyilatkozott a pedofília kérdéséről is.

„A melegek világában a fiatalabb fiúk és az idősebb férfiak közötti kapcsolat segíthet abban, hogy a fiúk felfedezzék, kicsodák valójában, biztonságot és szeretetet nyújthat nekik”. Mire egy beszélgetőtársa megjegyzi, ez egészen úgy hangzik, mint a katolikus egyház gyermekmolesztálási ügyei, Milo annyit mond: „Tudod mit? Hálás vagyok Michael atyának. Ha ő nem lett volna, nem tudnék ilyen jól szopni.”
Majd így folytatja: „Félreértitek a pedofília fogalmát. A pedofília nem azt jelenti, hogy szexuálisan vonzódsz egy 13 éveshez, aki testileg érett. A pedofília azt jelenti, hogy gyerekekhez vonzódsz, akik még nem érték el a pubertást. A melegek világában fiatalabb fiúk és idősebb férfiak közötti kapcsolat nagyon pozitív tapasztalat lehet, ha konszenzuális kapcsolatról van szó.” (444.)

A PC-ségről – jelentsen is ez bármit

A főigazgató nagyon károsnak tartja, hogy érvek és ellenérvek küzdelme helyett a politikai viták legfontosabb eszközévé a megbélyegzés, diszkreditálás, a partvonalon kívülre szorítás, szalonképtelenné tétel vált. Miközben ugyanazok, akik ebben jeleskednek, másokat szintén indokolatlanul a „szalon” részévé tesznek:

„Erre jó példa Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének minapi kálváriája. Weber szerintem már a szülőszobában, pólyába burkolva is politikailag korrekt volt, mert azt a fokú PC-séget, ami az ő karótnyeltségében testet ölt, nem lehet tanulni. Nos, ő mondott a minap egy mondatot, amely szerint végleges megoldást kell találni a migrációs válságra. Weber a finale Lösung kifejezést használta, amiből a PC-inkvizítorok rögvest rásütötték, hogy valójában náci, mert az általa használt megfogalmazás szerintük hajaz az Endlösung, azaz végső megoldás kifejezésre, amin a nácik az európai zsidóság elpusztítását értették. Manfred Weber természetesen nem ezt mondta, de ez az egyetlen, a legrosszabb esetben is szerencsétlen megfogalmazás elég volt ahhoz, hogy egy perc alatt nácinak bélyegezzék”

A történész meggyőződése, hogy Magyarország szabad ország, ahol senkit sem ér retorzió véleményének elmondásáért:

„Magyarországon a legszigorúbb mércével mérve is szólásszabadság van. Ha valaki maga elé veszi a hetilapokat, megnézi a site-okat, napilapokat, egyáltalán nem arra a következtetésre fog jutni, hogy itt ne lehetne bármit leírni a regnáló kormányról, annak vezetőjéről és a többi politikusáról. Tüntetések és demonstrációk sora zajlott az elmúlt két ciklusban. Soha senkinek semmi baja nem lett. Nem úgy, mint a szoclib kormány alatt. Szerintem ezen a területen több, magukat fejlett mintademokráciának tartó uniós tagtársunknál jobban állunk. Ha megnézem a német sajtót, bealszom az unalomtól. Ott soha nincs szó semmiről. Ez nemcsak a szólásszabadság problémája, de a gondolatszabadságé is, hiszen a szabad beszédet már azelőtt meggyilkolják, mielőtt az ember kimondja a gondolatait.”

Minden különösebb kommentár helyett:

Félszbuk

De mit szól ehhez Viktor?

A miniszterelnököt mantrázva hangsúlyozza, a politikailag korrekt kánon megfojtja a szólás– és a gondolatszabadságot:

„Mi, akik negyvenöt éven át egy olyan diktatúrában éltünk, ahol egyáltalán nem volt szólás- és gondolatszabadság, az egyik legnagyobb vívmánynak tekintjük a szabad vita lehetőségét, amit meg kell védenünk (Ezért nincs amióta Orbán a miniszterelnök a választások előtt jelölti vita vagy, mert gyáva az „örökös miniszterelnök? szerk.).Nem vagyok híve annak, hogy azt mondjuk, hogy ez vagy az a közszereplő szalonképtelen, akivel nem fogok vitatkozni. Mindenkivel lehet beszélgetni vagy éppen vitatkozni, és ha megvan egymás iránt a kölcsönös tisztelet, akkor abból a vitából mind a két fél profitálhat. „

Az unióval kapcsolatban elmondta,1990 és 2008 között azt gondoltuk, hogy az szolgálja az érdekünket, ha minél hamarabb csatlakozunk az közösséghez, ahol egy működő modell vár minket, amit pusztán le kell másolnunk ahhoz, hogy – nyugat-európai szomszédjainkhoz hasonlóan – mi is jó pályára kerüljünk:

„A 2008-as gazdasági válság és annak kezelése, majd a 2015-ös migrációs krízis és annak elhibázott kezelése miatt a kelet-európai országok nem fogják többé eltűrni, hogy másodosztályú országokként tekintsen rájuk a Nyugat, mert a Nyugat elvesztette korábban birtokolt modellállító képességét. /……../ ” Ráadásul sokan érezzük úgy, hogy a Nyugat nem volt elég nagyvonalú a régió országaival szemben, hiszen 1990 után rögtön be kellett volna venni minket a piacainkat. Majd amikor végül, majd’ másfél évtizedes késéssel beengedtek minket maguk közé, akkor is azt éreztették velünk, hogy nem tekintenek minket egyenrangú szereplőknek.„

A fentieket egyaránt olvashatjuk kor- és kórképként is.