Connect with us

Tech - Tudomány

Székletátültetéssel mentik meg a koalákat

Megosztás

A koalák mikrobiomjának megváltoztatása székletátültetéssel lehetővé teszi, hogy az erszényesek más fajta eukaliptuszokat is elfogyasszanak, ily módon túléljék egyre fogyatkozó élőhelyük elvesztését – vélik ausztrál kutatók.

Válogatnak az eukaliptuszok között

A Queenslandi Egyetem kutatói elemezték és megváltoztatták a koalák beleiben lévő mikrobákat és azt találtak, hogy ürülékátültetéssel képesek befolyásolni azt, milyen eukaliptuszfajt esznek meg az állatok.

A kutatókat a Victoria államban élő Otway-foknál elő koalapopuláció számának meredek csökkenése késztette a probléma tanulmányozására.

„2013-ban a koalák igen megszaporodtak, elpusztították azokat a környezetükben lévő fafajokat, amelyek alapvető élelmüket biztosítják. Éhezésük a populáció 70 százalékos csökkenéséhez vezetett. Érdekes volt látni, hogy bár éheztek, nem kezdték el más, általuk kevésbé szeretett fafajok leveleit fogyasztani”

– idézte Michaela Blyton kutatót az EurekAlert tudományos hírportál.

„Ez vezetett ahhoz, hogy kollégámmal, Ben Moore-ral megvizsgáljuk, korlátozza-e a koalák mikrobiomja azt, mit fogyasztanak, és lehetővé tudjuk-e tenni ürülékátültetéssel, hogy kiterjesszék étrendjüket”

– tette hozzá.

Koalaürüléket gyűjtöttek

A kutatók vadon befogott, kizárólag az eukaliptusz egyik faját, az Eucalyptus viminalist evő koalákat vontak be a tanulmányba. „Ürülékeket gyűjtöttünk vadon élő más koaláktól, amelyek egy másik eukaliptusz fajt, a sárgakérgűt fogyasztják, az ürülékükben lévő mikroorganizmusokat sűrítettük, saválló kapszulákba csomagoltuk, majd a fogságban lévő koaláknak adtuk” – mondta Blyton.

Az ürülékátültetés megváltoztatta a koalák mikrobiomját, lehetővé tette, hogy sárgakérgű eukaliptuszt fogyasszanak.

„Ez hatással lehet ökológiájuk minden aspektusára, köztük táplálkozásukra, élőhelyük kiválasztására és a források használatára” – hangoztatta Blyton.

Kapszulában a segítség

A jövőben ilyen kapszulákat alkalmazhatunk a koalák mikrobiomjának megváltoztatásához még azelőtt, hogy biztonságosabb környezetbe vándorolnának vagy probiotikumként antibiotikumos kezelésük esetére.

Ausztráliában országszerte mintegy 80 ezer koala él, a faj fenyegetettnek számít. Az ország jelképének számító állatokra az egyik legnagyobb veszélyt természetes élőhelyeik elvesztése jelenti.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük