Banánköztársaság
Széljegyzet Orbán „évértékelője” elé – Várunk a kisfiúra, aki elkiáltja magát
Orbán évértékelője, holnap a nemzetközi sajtó előtti ágálás lehet, semmi más.
A nyilas mintájú Soros-plakátok óta ez volt Orbánia legaljasabb, legocsmányabb éve – bár ide vehetjük az egész covidos időszakot is, amelynek, dacára a hivatalos hallgatásnak, még nincs vége. De azt bizton, bármit is mond az évértékelőn, kijelenthetjük: ha ezeken a maffiózókon múlik, a következő év még ocsmányabb lesz.
Elegendő csak az évenként kitüntetett antiszemitákra gondolni
Tizenharmadik éve élünk folytonos – „zéró tolerancia hazugságával” súlyosbított – zsidózás közepette. Elegendő csak az évenként kitüntetett antiszemitákra gondolni – ha már az állami hecckampányok végtelenített sorára nem akarunk. Tizenhárom éve élünk föl-fölhorgadó cigányozás közepette; tizenhárom éve nem emelték a családi pótlékot, nehogy a lusta cigányoknak is jusson valami. Hosszú ideje megy az uszító migráncsozás, amely jó ideje kiegészült a pártállami buzizással. Tizenharmadik éve annak, hogy amagyarembereket az orbáni „közmédia” és terrormédia-birodalom „tájékoztatja” félre.
A „hazaáruló ellenzék, a dollárbaloldal a felelős”
Tizenharmadik éve, hogy a „szociálpolitika” nem törődik a legelesettebbekkel inkább sértegeti őket. Ugyanennyi ideje tart az állami egészségügy és az állami oktatás módszeres lezüllesztése, szétverése.
Tizenharmadik éve halljuk minden nap, hogy minden bajunkért a hazaáruló ellenzék – mostanában dollárbaloldal – a felelős. Különösen „igaz” ez napjainkban a pedagógusok béremelésére, amelyet a baloldal Brüsszelben is minden módon akadályozni, megcsáklyázni igyekszik.
Tizenharmadik éve élünk abszurd világban, amelyben a Vezér stadiont építtetett a háza elé; amelyben Hatvanpusztán a dácsa felépült, és amelyben a fogadott család tagjai gátlástalanul fosztogatják a közvagyont, az országot. Ugyanennyi ideje nézi mindezt a társadalom ép erkölcsű, ép értelmű része is, tehetetlenül: a fékek és ellensúlyok rendszerét a NER régen lerombolta.
És nemzeti inzultációkkal hülyítik és uszítják híveiket
Tizenharmadik éve dölyfösködik a „parlamentben” az egész NER legeszelősebb gyűlölködője. Túlságosan is régóta élünk a NER képtelenül hazug, gátlástalan világában. Ezt a világot a hihetetlenül primitív, ám éppen elképesztő bornírtságával „sikeres” propaganda, uszítás uralja – már ha „sikernek” tekinthető, hogy a társadalmat szétzilalták: egymással ellenséges, kommunikálni is képtelen részekre osztották.
Lesz tehát Orbánnak miről hadoválnia, mivel hencegnie; nemzetközi sajtótájékoztatón is riszálhatja magát, mint Pomádé király új ruhájában.
Mi pedig nem kiáltunk föl, hogy a király meztelen – várunk a kisfiúra. Vagy talán nem is várunk már semmire: megszoktuk ezt a morbid világot.
Szerző
Friss
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett