Bulvár
„Szemünk fénye” és a fertőtlenítőszerek – Vigyázat a vegyszerekkel!
Néhány nap leforgása alatt két mérgezési eset is előfordult gyermeknevelési intézményekben, melyek a fertőtlenítőszerek nem megfelelő tárolásával, felhasználásával kapcsolatban következtek be.
Néhány nap leforgása alatt két mérgezési eset is előfordult gyermeknevelési intézményekben, melyek a fertőtlenítőszerek nem megfelelő tárolásával, felhasználásával kapcsolatban következtek be.
Szerencsés kimenetelű esetek
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kezdeményezésére az elmúlt két évben éppen az ilyen esetek elkerülése érdekében a nevelési/oktatási és szociális intézményekben olyan ellenőrzéseket tartottunk, melynek elsődleges célja a veszélyes vegyi anyagok és keverékek felhasználásával kapcsolatos figyelemfelhívás, a kockázati pontok beazonosítása, a vonatkozó jogszabályi előírások ismertetése és betartatása volt.
Az NNK a két eset kapácsán is felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon minden típusú fertőtlenítő szer engedélyköteles termék, az adott terméket kizárólag az engedélyben, valamint a felhasználási utasításban rögzített módon és felületeken szabad felhasználni.
Mibe mi van(?) a tárolás felelőssége
A fertőtlenítő szerek már a végfelhasználásra szánt kiszerelési formá(k)ban kerülnek engedélyezésre, az attól való eltérés, azaz a fertőtlenítő szer áttöltése, pl.: kisebb kiszerelési formák képzése nem szabályos és veszélyes. Potenciális kockázatot jelent, hogy az ’új’ csomagolás nincs megfelelően felcímkézve, anyaga nem biztos, hogy ellenáll a szernek, adott esetben nincs gyerekbiztos zárral ellátva és az adagolás sem garantálható, hogy biztonságos és az előírtak szerint történik. Az ilyen jellemzően jelöletlen vegyszerek, munkaoldatok, különösen a más célra szolgáló edénybe áttöltött anyagok (például folyékony szappan adagolójába töltött maró anyag, ásványvizes palackba töltött színtelen, de mérgező vegyszer) szükségtelen és elfogadhatatlanul nagy kockázatot jelentenek mind a felhasználók, mind az esetlegesen érintett személyek és gyermekek számára.
Ki kell emelni, hogy a tévedésből történő lenyelés (pl. közvetlen véletlen fogyasztás, vagy a nem elégséges öblítés okán) kockázata miatt, különösen veszélyes és általánosan tiltott bármilyen vegyi anyagot élelmiszer tárolására szolgáló edényzetbe (pl. ásványvizes/üdítős flakon, befőttes üveg, ételhordó, stb.) áttölteni és abban tárolni!
Az élelmiszer közelében használható fertőtlenítő szerek külön engedélyezettek
Ezeket a termékeket is kizárólag a használati utasításban foglaltak szigorú betartása mellett lehet alkalmazni (pl. hígításra, behatási időre és öblítésre vonatkozó előírások betartása).
Friss
- Trump megfűzte Putyint, hogy segítsen megállapodni Teheránnal – Cserébe….
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’