Connect with us

Koronavírus

Szerdától kötelezően változik a boltok nyitvatartási rendje! – koronavírus-riadó

nyitva
Megosztás

Mint ismert, ma délelőtt Orbán Viktor bejelentette: a koronavírus-járvány megfékezése érdekében este 8 és reggel 5 óra között kijárási korlátozást vezetnek be Magyarországon. Az intézkedés miatt jelentősen módosul a hazai boltok nyitva tartási ideje, így a vásárlásra fordítható időkeret is csökken. A Pénzcentrumnak Vámos György nyilatkozott a részletekről.

Kijárási tilalom

A miniszterelnök mai bejelentése értelmében szerda 0 órától kijárási „tilalom” (Orbán Viktor a tilalom szót használta, nem pedig a korlátozást – a szerk.) lép érvénybe Magyarországon, amely alapján este 8 és hajnal 5 óra között kizárólag munkába járás miatt, illetve rendkívüli esetekben hagyhatjuk el otthonainkat. Orbán Viktor emellett azt is bejelentette, hogy minden üzletnek (kiskereskedelem és szolgáltatóipar is) 19 órakor be kell zárnia, hogy mindenki haza tudjon érni este 8-ra.
Noha a kormány lépését a járványhelyzet maximálisan indokolja, azt mindenképp érdemes leszögezni, hogy mivel az intézkedés miatt jelentősen módosul a hazai boltok nyitva tartási ideje, így a vásárlásra fordítható időkeret is. Ezzel kapcsolatban Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Pénzcentrum megkeresésére elmonta:

A mérvadó mindig az, ami a Magyar Közlönyben megjelenik jogszabály formájában

A bejelentés egyértelmű, a boltoknak 19 órakor be kell zárniuk, ezen vitatni való nincs. Semmiféle esélylatolgatásba nem tudunk azonban egyelőre belemenni, és nem is lenne etikus. Tehát sem a forgalomra vonatkozóan, sem a boltokban esetlegesen megnövekvő vásárlói létszám alakulására vonatkozóan nem kívánunk előrejelzéseket tenni. Meg kell várnunk az első értelmezhető tapasztalatokat.

Habár Vámos György szerint egyelőre nem lehet kijelenteni, hogy az új intézkedés miatt komolyabb tumultus alakulhat ki a boltokban, a Pénzcentrum iparági forrásokból úgy értesült, lehetnek ilyen jellegű tapasztalatok, főként a most induló karácsonyi rohamban. Csak a példa kedvéért, jelenleg a legtöbb hazai élelmiszerlánc üzletei este 8 és 9 óráig vannak nyitva, de akadnak szép számmal olyanok is, melyek csak este 22 órakor zárnak; és akkor az éjjel-nappali boltokról még nem is beszéltünk.

Mindezek esetében, az új nyitva tartási idő azt jelenti, hogy a vásárlásra fordítható időkeret akár 20 százalékkal is csökkenhet, a 24 órában nyitva tartó non-stop boltok esetében pedig akár 50%-os is lehet a visszaesés.

Tehát azok a vásárlók, akik eddig este 7 és hajnali 5 óra között vásároltak, most majd az engedélyezett idősávot terhelik majd, ezzel pedig akár komolyabb tumultusok is kialakulhatnak, különösen a kasszáknál.

Kapkodós lesz az átállás

Mint azt Orbán Viktor bejelentette, az intézkedéseket 2020. november 11-én 0 órától kell alkalmazni. Azaz a rendelet kihirdetését követően alig marad értelmezhető ideje a piaci szereplőknek, hogy kialakítsák az új munkafolyamatokat. Ez a munkaidő átszervezésén túl érinti a beszállítói és készletezési folyamatokat is.

Már a bejelentést követően elkezdték a készülődést, a működés átalakítását a piaci szereplők, hogy meg tudjanak felelni az új előírásoknak. Lesz sok-sok feladat, tervezés, és átszervezés is, de mese nincs, be kell zárni.

VIA

Előzmény

koronavírus

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük