Kerítésen innen
Szereted a Balatont? – Most rajtad is múlik, mi lesz a sorsa
A Balatonnal szinte idegenforgalmi felfedezése óta, lásd Jókai és társai nyaralóhelyévé válása, csaknem minden kormánynak van valami féle víziója. Gondoljunk csak a Tanácsköztársaság hagymázas tervére, amikor a három Balaton körüli megyéből egyet akartak csinálni, többek között erre a lázálomra sem volt idejük. A Kádár-rendszer kelet és nyugat nyári találkahelyévé fejlesztette a tó partját. A rendszerváltás csetlése-botlása után jöttek Orbánék, akik úgy döntöttek egyszerűen ellopják a tavat és környékét.
Kiemelt beruházások
A nemzeti szintű lenyúlás legfőbb támogatója a rezsim úgy nevezett kiemelt beruházásokról szóló rendelete, aminek lényege: ha a kormány egy „fejlesztést-lenyúlást” akar akkor mindenki másnak coki.
Fogadj örökbe egy aláírásgyűjtő ívet
Most az LMP-nek sikerült átnyomni egy népszavazás lehetőségét, már „csak” 200 ezer aláírás hiányzik, a gyűjtés megkezdődött.
Fogadj örökbe Te is egy aláírásgyűjtő ívet, hogy összegyűljön a kellő számú aláírás és így megakadályozhassuk a kiemelt beruházásokat! Egy aláírásgyűjtő ívre 15 aláírás fér, amit a kitöltőkhöz eljuttatunk. Azonban nagyon kérünk arra, hogy vigyázz az ívekre, mert elvesztése esetén az LMP-nek minden ívért a törvényben meghatározott büntetést kell fizetnie
-áll a párt honlapján.
Facebookon találtuk
Kedves balatoniak és Balatont szerető emberek!
A Balatont és a balatoni régiót sajnos különösen érinti a kormány kiemelt beruházásokról szóló törvénye.
Most kézzel fogható valódi lehetőség van arra, hogy egy népszavazás keretein belül eltöröljük a “törvénytelenség törvényét.
Ahhoz, hogy a magyar választóknak lehetőségük legyen egy népszavazáson kinyílvánítani a véleményüket 200.000 érvényes aláírást kell összegyűjtenünk!
Most mindenkire szükség van, minden egyes aláírás számít! Civilszervezeteken és pártokon túl minden hazáját szerető civilre is szükség van!
Arra kérünk mindenki, hogy akinek lehetősége van “fogadjon örökbe” aláírás gyűjtő íveket.
Őrizzük meg a Balatont!
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….