Bulvár
Szexuális erőszak és gyermekpornográfia a vád egy apa ellen
Szexuális erőszak, gyermekpornográfia és gyermekbántalmazás miatt vádat emeltek egy hatgyermekes apa ellen – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője csütörtökön az MTI-t.
Az igazi mocsok
Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, a vádirat szerint egy szabolcsi faluban a férfi 2018 óta egyedül élt hat kiskorú gyermekével, mert az anyjuk elhagyta őt. Az apa rendszeresen verte, lelkileg bántalmazta, elhanyagolta gyermekeit, amivel mindegyikük értelmi, érzelmi, erkölcsi és testi fejlődését súlyosan veszélyeztette.
Tavaly nyártól pedig hetente többször is arra kényszerítette akkor még tizenhárom éves lányát, hogy közösüljön vele. A kislány teherbe esett, amit az általános iskolában, védőnői vizsgálaton vettek észre, később pedig megszülte gyermekét – ismertette a főügyész.
A rendőrök a férfi számítógépén 228, tizenöt évesnél fiatalabb lányokról készült pornográf képet találtak.
Erős vád
A letartóztatásban lévő vádlott gyermekeit a gyámhatóság nevelőszülőknél helyezte el.
A főügyészség hozzátartozó sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. Ha a vádlott a bíróságon beismerő vallomást tesz és nem kéri tárgyalás megtartását, akkor az ügyészség 13 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozza rá, valamint véglegesen eltiltaná minden olyan foglalkozástól, ahol kiskorú nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi.
Az ügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság valamennyi gyermeke esetében szüntesse meg a vádlott szülői felügyeleti jogát.
Szerző
Friss
- Magyarország Tiszteletbeli Konzulja lemondott, mert nem tud tovább képviselni olyan magyar kormányt, amely aláássa az Európai Unió egységét
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!
- Péterfy-Novák Éva: évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette
- Orbán Viktor: támadhatatlan vagyok. Nem foglalkozom üzleti ügyekkel, annyi pénzem van, amennyi, úgy élek, ahogy…
- Horoszkóp a ‘nyúlon innen, alatt és túl’ – Ez vár rád a -nagyon- hosszú húsvéti hétvégén