Kerítésen túl
Szijjártó: a kínai beruházások biztosíthatják a gazdasági növekedést a recesszió közepette
A nagy kínai beruházások biztosíthatják, hogy Magyarország, a recesszióba hajló európai környezetben egyfajta kivételként, továbbra is növekedési pályán tudja tartani a gazdaságát.
A nagy kínai beruházások biztosíthatják, hogy Magyarország, a recesszióba hajló európai környezetben egyfajta kivételként, továbbra is növekedési pályán tudja tartani a gazdaságát – közölte Szijjártó Péter helyi idő szerint szerda éjszaka New Yorkban, miután kínai kollégájával egyeztetett.
Magyarország sokat profitál a kölcsönös tiszteletre és előnyökre épülő együttműködésből Kínával, ezért nemzeti érdeke ennek fenntartása
A minisztérium közleménye szerint a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Közgyűlése alkalmával tárgyalt Vang Jivel, és áttekintették a kétoldalú együttműködés és a geopolitikai helyzet legfontosabb kérdéseit.
Példaként hozta fel, hogy Magyarországra 2020 után idén is Kínából érkezik a legtöbb beruházás, a napokban indul meg az ország valaha volt legnagyobb, 3000 milliárd forint értékű beruházása, amelyet ugyancsak egy kínai vállalat, a CATL hajt végre Debrecenben.
Tudatta, a kínai külügyminiszter biztosította afelől, hogy a kelet-ázsiai országban nagyra értékelik a versenyképes beruházási és stabil politikai-gazdasági környezetet, ezért továbbra is ösztönözni fogják a kínai vállalatokat, hogy Magyarországra európai gazdasági hídfőállásként tekintsenek.
„A nagy kínai beruházások biztosíthatják számunkra, hogy egyfajta lokális kivételként, a recessziós európai gazdasági környezetben is növekedési pályán tudjuk tartani a magyar gazdaságot”
– hangsúlyozta.
Szijjártó Péter leszögezte: egyetértettek abban, hogy egyik félnek sem érdeke a rossz kapcsolat Kína és az Európai Unió között.
„Lehet, hogy van olyan harmadik szereplő a világpolitikában vagy a világgazdaságban, akinek érdeke az, hogy rossz legyen a kapcsolat Kína és az Európai Unió között, de ez egészen biztosan sem az EU-nak, sem Kínának nem érdeke”
– fogalmazott, hozzátéve, hogy a jó együttműködésből mindkét oldal sokat profitálhat.
Ezután kiemelte, hogy a magyar-kínai együttműködés mindig a kölcsönös tiszteletre alapult.
Peking soha nem támasztott semmilyen politikai feltételt gazdasági kérdésekhez, ami megalapozta a bizalmat
„Erre a bizalomra alapozva mi nyugodt lelkiismerettel szorgalmazzuk azt, hogy az Európai Unió is hasonló, hatékony, kölcsönös tiszteletre alapuló és kölcsönös előnyökre irányuló együttműködést tartson fenn Kínával”
– jelentette ki.
Rámutatott, hogy egyes számítások szerint jelenleg a globális gazdasági növekedés mintegy harmada a kínai gazdasági tevékenységekből származik.
A miniszter végül üdvözölte, hogy a koronavírus-járványt követően ismét működik a két ország közötti közvetlen légi összeköttetés mind a személy-, mind a teherszállítás terén.
Kitért arra is, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött, s értéke már az idei első félévben több mint 7 százalékkal bővült, elérve a 6,5 milliárd dollárt.
Megerősítette, hogy Magyarország tartja magát az „egy Kína” elvhez.
Friss híreink
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
Szerző
Friss
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék