Connect with us

Kerítésen innen

Szijjártó és a számok nem jó haverok – Szombati nagyotmondás….

Szijjártó és a számok nem jó haverok - Szombati nagyotmondás....
Megosztás

Szijjártó Péter euforikus állapotában, amit afeletti öröme okozhatott, hogy kiváló elmék között bóklászhatott szombaton a Sakkolimpián és volt olyan is, aki hagyta, hogy egy képen szerepelhessen vele, főnökéhez hasonlóan „elnagyotmondott”. Mint tudjuk, a világhálón pár jól irányzott kattintás és, ha az ember nincs is birtokában a keresett információnak, máris megkapja a kívánt adatot.

Na de miniszter úr….!

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán számolt be arról, hogy a hétvégén gyereke társaságában ellátogatott a sakkolimpia helyszínére:

„Eddig sem volt kérdés, hogy Budapest a világ sportfővárosa. Sőt, most itt a Sakkolimpián majdnem annyi nemzet van jelen, mint amennyien lesznek a jövő heti ENSZ Közgyűlésen”

Csak úgy….

Második éve Párizs vezeti a világ sportfővárosainak listáját. A szempontok között fontos tényező az olimpiához való kapcsolat. Budapest a 14. helyre került Rómát és Münchent is megelőzve. A Burson kommunikációs cég által készített rangsor a sport és a város viszonyának a közösségi média véleményét is figyelembe vevő elemzésén alapul, a nemzetközi sportszövetségek vezetőinek és a nagy nemzetközi sportmédiumoknak a véleményével kombinálva. Értékelési szempontnak számít az adott metropolisz olimpiához való kapcsolódása is – idézi az insidethegames.biz oldalt a Portfolio.

Íme az első 20 helyezett

  • 1. Párizs
  • 2. Los Angeles
  • 3. New York
  • 4. London
  • 5. Madrid
  • 6. Lausanne
  • 7. Manchester
  • 8. Barcelona
  • 9. Miami
  • 10. Washington
  • 11. Peking
  • 12. Chicago
  • 13. Tokió
  • 14. Budapest
  • 15. Las Vegas
  • 16. München
  • 17. Róma
  • 18. Sydney
  • 19. Vancouver
  • 20. Toronto

Félreértés ne essék:

abszolút jó hely a magyar főváros 14-ese, de miért kell ebben az ügyben is hazudnia az ország külügym9iniszterének? 

Egyébként más listák is készülnek a világ nagyvárosairól, egyebek mellett a legélhetőbb városokat is rangsorolják. A Mercer cég legutóbbi kutatása szerint első Bécs, második Zürich, harmadik az új-zélandi Auckland, negyedik Koppenhága, ötödik Genf, hatodik Frankfurt. A régiónk nagyvárosai közül Prága a 71. Budapest a 80., Pozsony a 83., Varsó a 84. helyen végzett.

Csak úgy 2.

Mozdulni is alig lehetett szeptember  17-én a Nemzeti Galériában a 10. Polgár Judit Világsakkfesztivál első napján, ahol az egyetemes sakktörténet legjobb női játékosa, az alapító Polgár Judit és nővérei, az egyéni női világbajnok Zsuzsa, valamint a testvéreivel és Mádl Ildikóval együtt csapatban kétszeres sakkolimpiai bajnok Zsófia inspirálták a jelenlévőket – köztük nagyon sok gyereket – a sakk szeretetére. Amint azt a női világranglistát 1989 és 2015 között megszakítás nélkül 26 évig vezető Polgár Judit még a rendezvény előtt mondta, azért választotta az idei, jubileumi 10. Világsakkfesztivál központi témájának az inspirációt, mert a látogatók és az előadók korábbi visszajelzései alapján ez a fesztivál az év leginspirálóbb eseménye, ahová szeretnek újra meg újra visszatérni, ami őt is inspirálja.

Fotó: Polgár Judit hivatalos oldala

Ha visszatekintek, engem a szüleim, a testvéreim és különböző helyzetek inspiráltak gyerekként. Utóbbira példa, amikor 12 éves voltam, és minden idők egyik legragyogóbb sakkozója, Garri Kaszparov a sakkpartimat nézte.

A többszörös női sakk-Oscar-díjas, az évszázad női játékosának is megválasztott Judit 8 közösséggel – köztük a Dr. Kamuti Jenőt, Schmitt Pált és Vaskuti Istvánt felvonultató sportlegendák, illetve a Lukács Sándort, Horváth Charlie-t és Eszenyi Enikőt is a soraiban tudó művészek csapatával – vívott online is követhető közösségi szimultánt, valamint nővéreivel közös könyvdedikálást is tartott, illetve számos egyéb sakkrelikviára adtak autogramot a rajongóknak.

(Polgár Judit sakk nagymester, minden idők legjobb női sakkozója. A sakk az oktatásban (Chess in Education) nagykövete, Európai Sakklegenda, a Sakk Hírességek Csarnoka (WCHF) tagja.)

Molnár György (Elefánt) az Omega együttes sztárja  megzenésítette Polgár Judit gyerekeknek írt sakkot népszerűsítő könyvének egyik versét:

szijjártó, sakk, polgár,

Szerző