Kerítésen innen
Szijjártó Péter korszakzáró bejegyzése – Lengyel – magyar két jó barát
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter vasárnapi bejegyzése úgy tűnik egy újabb történelmi barátság nyakára lépett annak amelyik így szólt: „lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol, s issza borát, vitéz, s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre!”
Fáj az igazság
Élesen reagált a lengyel külügyi államtitkár a tegnapi tusnádfürdői beszédre… A reakció bebizonyítja annak a magyar mondásnak az igazságát, amely úgy szól: fáj az igazság -kezdődik Szijjártó Péter bejegyzés ami a továbbiakban is hasonlóan éles hangon fogalmaz :
A lengyel-magyar testvériség megőrzésének szándékával hosszú ideig tűrtük a mostani lengyel kormány provokációit és képmutatását, mostanra azonban betelt a pohár.
Miközben ugyanis a mostani lengyel kormány azért bírál és vádol minket, mert Oroszországból importálunk – az ország működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges – kőolajat, addig ha jól megnézzük az egyik legnagyobb orosz oljaipiari vállalat vásárlóinak listáját, akkor azon bizony ott talaljuk a lengyeleket is.
Ezzel nem is lenne semmi baj, mert az energiaellátásnak végső soron fizikai alapjai vannak, viszont ha ez már így alakult, akkor nem kellene képmutatónak lenni és nem kellene másokat vádolni- ér véget a bejegyzés.
Ez lehet a Lengyel felháborodás oka
Ez fantáziának tűnik, de azért nem tűnik annyira lehetetlennek. Főleg hogy Németország felszámolja az iparát. Ezért adták fel a lengyelek a V4-ekkel való együttműködést. Orbán Viktor megemlítette, a lengyelek a legszemforgatóbb politikát csinálják egész Európában. Minket kioktatnak, de közben ugyanúgy vásárolják áttételeken keresztül az orosz olajat. Ennél még a franciák is jobbak: ők is vesznek orosz gázt, de ők nem oktatják ki Magyarországot-
-részlet az idei tusványosi beszédből.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….