Connect with us

Egészségünkre!

Szijjártó: szégyellem magam a gyerekgyógyász társadalom helyett is

Megosztás

Akivel megtörtént már, hogy kisgyereke kórházba került, az tudja, hogy ennél nem sok kiszolgáltatottabb helyzet van. Ilyenkor kicsúszik a szülő, hozzátartozó kezéből a döntés lehetősége, idegenekben kell hinniük, hogy jól döntenek és meggyógyul a kicsi. Az alábbi tendencia megkérdőjelezi ennek a lehetőségét.

zuhanás,
Megosztás

Akivel megtörtént már, hogy kisgyereke kórházba került, az tudja, hogy ennél nem sok kiszolgáltatottabb helyzet van. Ilyenkor kicsúszik a szülő, hozzátartozó kezéből a döntés lehetősége, idegenekben kell hinniük, hogy jól döntenek és meggyógyul a kicsi. Az alábbi tendencia megkérdőjelezi ennek a lehetőségét.

Mit érdemel az az orvos?

Gégegyulladás, hányás, hasmenés, fulladással járó betegségek – gyerekeknél általában néhány órás, egynapos kórházi ellátással gyógyíthatók ezek a tünetek. Az RTL Híradónak nyilatkozó édesanya azt mondta, kisfiának „befulladós rohamai” voltak és a kezelések után általában már a második napon jól volt, mégsem mehettek haza:

Mindig négy vagy öt napig voltunk kórházban, azt mondták, hogy azért, mert meg kell figyelni a gyereket. Nahát a gyerekkel akkor már nem lehetett bírni, mert ő már akkor tök jól volt.

A Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint nem egyedi esetről van szó. Szijjártó László szerint régi probléma, hogy azért tartják bent a szükségesnél tovább a gyerekeket a kórházak, mert így több pénzt kapnak az ellátásért.

Ha indokolatlanul egy gyermeket, beteget tovább tartanak kórházban az az orvosi etika megsértése és a gyermeknek egyfajta bántalmazása, én borzasztóan szomorú vagyok és szégyellem magam a gyerekgyógyász társadalom helyett is.

A Magyar Kórházszövetség elnöke is elismeri, hogy valós problémáról van szó. Velkey György ugyanakkor hozzátette:

ha az intézmények a lehető legrövidebb idő alatt látják el a gyerekeket, sok pénzt veszítenek.

Ez a Bethesdának például havonta tízmilliós nagyságrendű, sőt időnként több tízmilliós nagyságrendű veszteséget jelent

Tehát a probléma valós, ugyanakkor a kórházak legtöbbje – a mi intézményünk is – , úgy reagál, hogy sajnos ez anyagi veszteséget jelent, ezért is adósodnak el egyebek mellett nagyon hamar a gyerekkórházak.

Velkey György szerint ápolási napok helyett magát az ellátást kellene finanszírozni. Úgy tudja, az erről szóló jogszabálymódosítás már folyamatban van. A Miniszterelnökséget vezető minisztert a kormányinfón hiába kérdeztük a finanszírozás átalakításáról. De Gulyás Gergely elfogadhatatlannak tarja, ha a szükségesnél tovább tartanak bent egy gyereket a kórházban.

Én azt kizártnak tartom, hogy egy kórház igazgató olyan utasítást adjon, hogy orvosi protokollal szemben, akár egy fél órával tovább is valaki egy gyermeket tartson bent, de ha ilyet ad, akkor azonnal le kell váltani.

– mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. Az RTL Híradó kereste a Belügyminisztériumot is, válaszukban azt írták:

sem ők, sem pedig a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nem kapott olyan jelzést, hogy tovább tartanának bent betegeket a kórházban, mint az szükséges lenne.

Kapcsolódó

Szerző