Kerítésen túl
Színházat letiltani nem kell félnetek jó lesz – Központozza mindenki, ahogy jónak látja! – Egy betiltott előadás margójára 2021 júliusában
Az 1978-ban alapított Tanyaszínház június végén indította a hagyományos nyári turnéját a Vajdaságban, hogy olyan helyekre is eljusson, ahol egyébként nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A kezdetekben még szamaras fogattal, később traktorral jártak, idén váltottak kisbuszra. Ráadásul a tavalyi előadások elmaradtak a járvány miatt.
„Amikor először jutott fülembe, hogy baj van, azt mondtam: ez példátlan. Aztán eszembe jutott, hogy már megtörtént. A Kazimír és Karolinát egyszer már betiltották megírása óta. 1933 januárjától nem játszhatták német nyelvű színházak, ugyanezen év május 10-én pedig minden más Ödön von Horváth szöveggel együtt máglyára vetették Berlin főterein. Az indoklás kísértetiesen hasonló: egyesek szerint nem szolgálta a néplélek épülését. Jegyezzük hát fel 2021. július 27-ét a naptárba, ahogy feljegyeztük 1933. május 10-ét is. Ma színháztörténet íródott” – írta közösségi oldalán Lénárd Róbert, az előadás rendezője.
Az 1978-ban alapított Tanyaszínház június végén indította a hagyományos nyári turnéját a Vajdaságban, hogy olyan helyekre is eljusson, ahol egyébként nincs alkalmas terem a kőszínházak előadásainak befogadására. A kezdetekben még szamaras fogattal, később traktorral jártak, idén váltottak kisbuszra. Ráadásul a tavalyi előadások elmaradtak a járvány miatt.
A társulat idén Ödön von Horváth Kazimír és Karolina című darabját mutatta volna be, azonban az első előadások után, kedden nyílt levélben követelte a turné leállítását a vajdasági magyarság önkormányzataként működő Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Hajnal Jenő.
Hajnal szerint a társulat tagjai
„az öncélú közönségességet, a parttalan ízléstelenséget, a közönség alpári provokálását és a színpadi megszólalás vállalhatatlanságát jelenítették meg”.
Ezért a Magyar Nemzeti Tanács
„elfogadhatatlannak tartja, hogy a társulat idei körútja folytatódjon, s arra kérte a szervezőket, hogy mondják le a többi helyszínen való vendégszereplést”.
A Magyar Nemzeti Tanács a nyelvhasználat, az oktatás, a tájékoztatás és a kultúra kérdéseiben képviseli a magyar nemzeti közösséget
Az intézmény tévéje néhány napja még lelkesen számolt be az első előadásról:
(Mi is az a Magyar Nemzeti tanács?
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT, szerbül Национални савет мађарске националне мањине) a vajdasági magyarság országos kisebbségi önkormányzati szerve, amely törvényben szabályozott keretek között a nyelvhasználat, az oktatás, a tájékoztatás és a kultúra kérdéseiben képviseli a magyar nemzeti közösséget, részt vesz a döntéshozatali eljárásokban, egyes kérdésekben – mint például a magyarok által is jelentős számban lakott települések hivatalos magyar elnevezése – döntéshozatali jogkörrel rendelkezik, valamint intézményeket alapíthat.
Az MNT működését a szerb és a magyar kormány egyaránt támogatja anyagilag, 2010–2014 között 32-68% arányban.
Fő támogatóik magyar részről:
A Bethlen Gábor Alap elkülönített állami pénzalap,
amelynek célja a Magyar Kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó célok megvalósulásának elősegítése. Kiemelt feladata a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása. Feladata a támogatások igénybevétele és hatékony kihelyezése céljából átlátható pályázati rendszer működtetése. Az Alapkezelő tevékenységével hozzájárul a világ összmagyarsága nemzettudatának erősítéséhez, a magyar-magyar kapcsolatok ápolásához.
Az Alapkezelő a határon túli oktatás-nevelési pályázatokon kívül, melyek több mint 250 ezer külhoni támogatottat: gyermeket és fiatalt érintenek, természetes és jogi személyek, önkormányzatok, intézmények, egyházak és civil szervezetek számára nyílt pályázati rendszert működtet, egyedi támogatási kérelmek elbírálásának adminisztrációját végzi. A Kormány nemzetpolitikai stratégiájához igazodva meghívásos pályázati felhívásaival támogatja azon kiemelt nemzeti jelentőségű szervezeteket, intézményeket, illetve programokat, amelyek nagy hangsúlyt fektetnek a határon túli magyarság önazonosságának megőrzésére. A Bethlen Gábor Alapkezelő koordinálja a Magyarság Háza projektet.)
Parászka Boróka szerint
„A Magyar Nemzeti tanács azért tiltatta le az előadást, mert az nem nyújt „gondtalan” színházi élményt. Hát nem, a Kasimir és Karoline nem nyújt „gondtalan” élményt.
A gondokról, a válságról, az erőszakról, a megalázásról szól. A nézőnek fájó, felkavaró, gyötrő élményt nyújt. Mert ez a dolga a színháznak. Ott gyötörjön meg a nézőtéren. Ott tépje fel a sebeidet. Ott zokogj és tapsold véresre a tenyeredet. Mert mindebbe a színház falain kívül belehalnál.
A Magyar Nemzeti Tanácsnak erről halvány lila nemzetpolitikai fogalma nincs. Mint ahogy általában fogalmatlanok a kisebbségi szervezetek mindennel kapcsolatban ami kultúra.”
A Tanyaszínház reakciója
Kedves közönségünk! Tisztelt Magyar Nemzeti Tanács! Kedves barátaink!
A hozzánk intézett kérést megkaptuk és tudomásul vettük. A Tanyaszínház a múltban is, és a jövőben is meg fogja hallani és elfogadja a Magyar Nemzeti Tanács kéréseit. Ennek értelmében az Ödön von Horváth: Kazimír és Karolina előadásunk további turnéját felfüggesztjük, eleget téve a kérésnek.
Viszont színházként és művészekként hiszünk a színház és a művészet egyetemes szabadságában, annak sérthetetlenségében és küldetésében
A színházművészet párbeszéd a színházi alkotók és a közönség között, s ebben a párbeszédben a Tanyaszínház teljes mértékben partner fog maradni mindenki irányában, aki ilyen igénnyel fordul hozzánk. Viszont abban is hiszünk, hogy színházat és színházi előadásokat csakis úgy lehet megítélni és ítéletet mondani felette, ha megtörténik az előadás és a nézők közötti találkozás. Minden más ítélet valótlan, alaptalan.
Elfogadjuk és tudjuk, hogy a színházi előadások ki vannak téve a nézők szubjektív véleményének és teljesen legitimnek tartjuk ezt. De hiszünk abban, hogy meg kell adni a nézőknek azt a lehetőséget, hogy véleményt formáljanak és kifejezzék tetszésüket vagy nem tetszésüket.
Alkotóként nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy elkészült művet eltemessünk, mielőtt a vállalásainkat teljesítettük volna
Így a Tanyaszínház vezetősége, az előadás alkotói és a társulat úgy döntött, hogy teljesíteni fogjuk a vállalást. Ennek fényében augusztus 12-ig a Kazimír és Karolina előadásunkat minden este le fogjuk játszani Kavillón a színház művésztelepén nyitott ajtók mellett, este 21 órától.
Ezzel tartozunk önmagunknak és az általunk létrehozott – hibáktól bizonyára nem mentes – előadásunknak, valamint a színház szabadságának. A párbeszédre és az egyeztetésekre nyitottak vagyunk és kérjük a Magyar Nemzeti Tanácsot, hogy találjunk olyan megoldást közösen, ami a jövőben elejét tudja venni az ilyen nehéz helyzeteknek.
Maradunk továbbra is tisztelettel és alázattal a művészet szolgálatában!
Kavilló, 2021.07.28
A Tanyaszínház vezetősége”
Válaszközleményt adott ki Facebook-oldalán Lénárd Róbert is, a Kazimír és Karolina freak show rendezője
Mint írja, a Kazimír és Karolina betiltása példátlan a vajdasági magyar színháztörténetben, és több aspektusból is tűrhetetlen és inkorrekt: semmibe veszi a társulat munkáját, és kiskorúsítja a közönséget.
„Amikor először jutott fülembe, hogy baj van, azt mondtam: ez példátlan. Aztán eszembe jutott, hogy már megtörtént. A Kazimír és Karolinát egyszer már betiltották megírása óta. 1933 januárjától nem játszhatták német nyelvű színházak, ugyanezen év május 10-én pedig minden más Ödön von Horváth szöveggel együtt máglyára vetették Berlin főterein. Az indoklás kísértetiesen hasonló: egyesek szerint nem szolgálta a néplélek épülését. Jegyezzük hát fel 2021. július 27-ét a naptárba, ahogy feljegyeztük 1933. május 10-ét is. Ma színháztörténet íródott”
– fogalmaz a direktor.
Lénárd azt is írja a közleményben: nem gondolta volna, hogy a művészet szabadságába ilyeténképp bele lehet taposni 2021 nyarán, de „sem cenzúra, sem más hatalmi elnyomó forma” nem fogja eltéríteni a gondolattól: a színház nem szabad, hogy puszta szórakozás legyen.
Az eddigi elődadásokról Srdjan Doroski fényképész oldalán lehet fényképeket találni
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat