Kerítésen innen
Szivatott-ágon a bankszámlatulajok – Augusztus 1-től jön a feketeleves
Megváltozik a bankszámla-tulajdonosok élete augusztustól. Hatályba lép egy online csalások elleni törvény, amitől könnyebb lesz megfogni az ellopott pénzt. A tranzakciós illetékek viszont 50 százalékkal emelkednek, amit a lakossági bankszámlás ügyfelekre év végéig nem terhelhetnek rá a pénzintézetek, a cégekre viszont igen, és ezt többen már meg is tették – derül ki a Bank360.hu összesítéséből.
Csütörtöktől több fontos változással kell számolniuk a bankszámla-tulajdonosokkal. Ezek egy része kedvezően érinti majd őket, de olyan is van, ami előbb-utóbb a zsebükre megy.
Újabb fegyvert vetnek be az online csalások ellen, ami jó, de a végén Ön perkál érte
Augusztus 1-től újfajta bejelentési, zárolási eljárást vezetnek annak érdekében, hogy a visszaélést elszenvedő ügyfelek elcsalt pénzét sikerüljön időben blokkolni és ezáltal visszaszerezni.
A csalás észlelését követően az ügyfél vagy a nyomozó hatóság – a már továbbított pénzösszegek felfüggesztése érdekében – értesíti az ügyfél bankszámláját vezető szolgáltatót. Ezt követően a számlavezető tájékoztatja annak a pénzforgalmi szolgáltatóját, akinek a károsult átutalta a pénzt. Az értesítésben szerepelnie kell a fizető fél nevének, számlaszámának, a fizetési művelet kedvezményezettjének nevének, számlaszámának, a fizetési művelet pénznemének, összegének és időpontjának. Ezzel párhuzamosan a pénzforgalmi szolgáltatók bejelentést tesznek a NAV-nál működő pénzügyi információs egységnek (FIU-nak), valamint adott esetben a számlákat is felfüggesztik.
Ha ez a módszer működik, az online csalások visszaszorulhatnak. Az idő azonban fontos tényező, aki késlekedve értesíti a bankját a visszaélésről, annak a pénzét már nehéz lesz visszaszerezni. Nem szabad napokat, órákat várni, minden perc számít, hiszen ma már egy átutalás 5 másodpercen belül végbemegy, vagyis a csalók által átutalt összeget néhány percen belül akár egy ATM-en keresztül készpénzben ki is vehetik.
Jelentősen emelkedik a tranzakciós illeték
Augusztus 1-től jelentősen emelkedik a tranzakciós illeték mértéke.
Az átutalásoknál, pénzváltásnál és értékpapírügyleteknél az illeték 0,3 százalékról 0,45-re nő (a maximális összege tranzakciónként az eddigi 10 ezer helyett 20 ezer forint lesz), a készpénzfelvétel illetéke pedig 0,6 százalékról 0,9-re emelkedik. A bankkártyás vásárlásoknál az érintős kártyáknál évi 500 forintos (a bankkártyák túlnyomó többsége már ilyen), és a nem érintőseknél 800 forintos átalány illeték nem változik.
Az illetékemelésekkel együtt a jövőben a magánszemélyek átutalása, postai befizetése és értékpapírügyletei esetében az illetékmentes határ tranzakciónként a jelenlegi 20 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedik. Sok olyan ügylet lesz tehát, amely után eddig kellett fizetni tranzakciós illetéket ezután pedig nem kell, más esetekben viszont jelentősen megnő a közteher. A fizetési kötelezettség a tranzakciók után a pénzügyi szolgáltatókat terheli. Október 1-től még egy kiegészítő tranzakciós illeték is hatályba lép a devizakonverziókra.
Ha egy ügylet különböző pénznemek közötti átváltással valósul meg, úgy az általános tranzakciós illetéken felül meg kell fizetni rá ezt a kiegészítő illetéket is, amelynek mértéke 0,45 százalék, 20 ezer forintos felső határral.
A kiegészítő illeték olyan tranzakciókra is vonatkozik majd, amelyekre a “normál” tranzakciós illeték nem.
Meg kell fizetni a belföldi magánszemély vagy vállalati ügyfél által ugyanazon pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett számlái közötti ügyletekre is. Fizetni kell majd emellett ezt az illetéket a hitelintézeteken és központi szerződő félen kívül a pénzügyi és befektetési vállalkozásoknak, befektetési alapkezelőknek és befektetés alapoknak is, amikor devizát váltanak. A bankkártyás műveleteket viszont nem terheli majd ez a sarc.
Árstop csak a lakossági bankszámladíjakra
Már július 9-én hatályba lépett az a rendelet, miszerint a bankok 2024. december 31-ig egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül nem módosíthatják a fogyasztó fizetési számlájához közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó, szolgáltató részére fizetendő jutalékot, díjat, költséget, költségelemet vagy egyéb fizetési kötelezettséget, valamint a fogyasztót illető díj, költség elengedést, adott kedvezményt – ideértve az időszakos elengedést és kedvezményt is – vagy egyéb jóváírást.
Ez azt jelenti, hogy a lakossági ügyfelekre az év végéig nem háríthatják át a tranzakciós illeték emelkedését a bankok.
A Bank360.hu szerint a vállalkozások csak néhány hétre ússzák meg a magasabb banki terhek áthárítását. Ha augusztus 1-től nem is, de szeptemberben már több bank emelni fogja a vállalati számlákhoz kapcsolódó díjait, jellemzően a tranzakciós illetékek növekedésével azonos mértékben.
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára