Banánköztársaság
Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
Lendvai Ildikótól nem idegen a csípős irónia nyelve, de soha nem sértésre, sokkal inkább figyelemfelkeltésre használja írói vénáját. Közel egy évig minden héten jelentkezett portálunkon “Heti tapló” című rovatával, amiben az elmúlt 7 nap furcsaságait figurázta ki a csak rá jellemző módon. Most az év 18. hetének történései között szemezget….
„Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak?
A miniszterelnök péntek reggel ismét megörvendeztetett minket egy népi szólással a rádióban. Nem olyan jó, mint a dakota indián döglött lova, de hát Orbán sem most éli politikai fénykorát. A szólást meg is toldotta:
„ha cigány gyerekek vagy kalapácsok potyognak az égből”, az idei terveket és ígéreteket akkor is megvalósítják.”
Fotó: Orbán Viktor facebook oldala
A Népszava cikke a szólás (elszólás?) mögé néz.
„Kezdjük azzal, hogy nálunk a cigány gyerekek (és más szegények, kirekesztettek) nem az égből potyognak, hanem az iskolából. Ki. A tankötelezettség leszállítása, a szakképzés lebutítása betetőzte azt a folyamatot, amely az oktatásban megnövelte a területi és társadalmi különbségeket.
…De potyog itt még annyi minden. Egyre többen potyognak ki a szakadozó szociális hálóból. Az alkotmányosság lyukain potyognak kifelé a jogállam maradványai.
Potyog ki belőlünk a remény, a közbizalom.
Itt jönnek képbe azok a rejtélyes kalapácsok. Amelyeket Orbán az égből potyogó cigány gyerekek mellett emlegetett. Mert a fentről lehajított, jól irányzott kalapácsok valóban egyre sűrűbben vágnak minket kupán. A héten két újabb kalapács sújtott le. Az egyik a képviselők példátlan kitiltása a Parlamentből, a másik az ú. n. „Lex Magyar Péter….”.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, és a Google hírei között is! >>>
„Nagyon beakadt nekik ez a baloldalizás
Annál többször „balsors”-oznak, „ballator”-oznak, minél inkább felsejlik rémképeikben az a bizonyos balfenék, ahol ők is eltűnhetnek egyszer. ” Ennek hátteréről szól a Népszava cikke.
„De ha a „lebaloldalizás” nem is új, a helyzet megváltozott.
Először is szakítani kellett a feltétlen magabiztosság mutogatásával. Orbánnak olykor már fő ellenfele neve is eszébe jut. Lassan még Kollár Kingáé is.
Leszállt a magas lóról, az meg közben arrébb trappolt, nemigen lehet visszacsalogatni.
A miniszterelnök úgy érzi: személyesen kell ringbe szállnia. Korábban Magyarra Menczert küldték rá, hogy az ő kocsmai verekedő szintjére leszállítva „menczeresítsék” a riválist.
Most maga Orbán menczeresedik.
Ez nemcsak stiláris változás. A Fidesz most int végleges búcsút egykori középosztályi bázisának, amit a radikális liberális mezből kibújva oly nagy fáradsággal szerzett meg annak idején, „polgári pártnak” öltözve.
Az egykori jobboldali gyűjtőpárt már csak a szélsőjobbot gyűjtené be. Meglátjuk, elég lesz-e.”
Lassan családi barátok leszünk Trumppal
Most a legidősebb fia járt nálunk. Esetleg én is bemutatom majd nekik az unokáimat. Bár szerintem minimum Ráchelnek illene viszonozni a látogatást. Nehogy már azt higgyék az amcsik, hogy nincs semmi modorunk.
Lehet persze, hogy az üzletemberek, akiknek az ifjú Trump egy konferencián mutatott irányt, nem maradéktalanul boldogok. Őket arról oktatta ki, hogy szakítsanak a kínai kapcsolatokkal, helyette inkább az USÁ-val üzleteljenek. Most nem tudom, mit csináljunk az épülő kínai vasúttal.
Talán abba kellene hagyni ezzel a Budapest-Belgrád vonallal a vacakolást, inkább egy Budapest-Washington vasút kellene.
Kár, hogy egy óceán is közbeesik, és
nálunk egyelőre csak a miniszterelnökről feltételezik egyesek, hogy a vizen jár. De Mészáros Lőrinc majd ezt is megoldja valahogy. Legfeljebb kicsit több állami támogatást kér, az nem szokott probléma lenni.
De az igazán szép volt, hogy ifj. Trump azt mondta:
„Magyarország olyan, mint a mennyország.”
Neki. 2 napra. Meg Szijjártónak, akivel tárgyalt, illetve nem is, mert Szijjártó azt mondta:
„nem tárgyaltunk semmiről… inkább egy beszélgetésnek minősíteném”.
Megértem.
Egyikük sem tekintette a másikat komoly tárgyalópartnernek. Én is így lennék.
/Mondom én, hogy talán az unokáimmal kellene próbálkozni…/ De attól még mennyei lehetett. Utána a külügyminiszternek 20 másodpercen belül háromszor sikerült kimondania a „barát” szót. És ebbe nem számít bele a barátfüle, mert abban biztos vagyok, hogy ezek után desszertként nem fogyaszthattak mást. A Trump-fiú igazán költői magaslatokra akkor emelkedett, amikor azt mondta:
„Magyarország a fény egyik utolsó bástyája”.
Istenem, ez olyan megható. A fény bástyája. Ezt a bástya-dolgot már Rákosi is emlegette. Megjegyzem, ha speciel mégis rés lennénk, semmi baj, a fény azon is átvilágít. Amerikáig.
Szerző
