Ez a nap
Szombathelyen még mindig nincs üzemeltetője a stadionnak
A piacot a jelek szerint nem érdekli a novemberben átadott 15 milliárdos futballstadion, a város kormányzati támogatásban vagy a tao-rendszerben reménykedik, a kormánytól máris 250 millió forintos üzemeltetési segítséget kér.
Ez a példa is mutatja: idehaza akár üzleti katasztrófához is vezethetnek az új stadionok.
A nyugat.hu tudósítása szerint Puskás Tivadar polgármester a közgyűlésen úgy fogalmazott, hogy az üzemeltetésre tartós megoldást kell találni, de már december elsején is fel kell valakinek kapcsolni a villanyt a sportkomplexumban. Elhangzott az a javaslat is, hogy bízzák az üzemeltetést a Szombathelyi Sportiskola és Sportszolgáltató kft.-re, ám erről előzetesen senki sem tárgyalt az egyébként ugyancsak önkormányzati társasággal. Végül február végéig marad az üzemeltetés az építtetőnél, amelynek új vezetőt választottak.
Azt, hogy mennyibe kerül valójában a létesítmény üzemeltetése, pontosan senki sem tudja.
– Nem tudom mit aggódnak ezért a stadionért, azt még csak el tudom képzelni, hogy gyógyfürdőt vagy színházat bezárnak ebben az országban, de a foci örök, mint Viktor királysága – mondja Szombathelyen a látványos sportcentrum közelében, a Derkovits lakótelepen élő nyugdíjas.
Egy másik férfi, aki „egykori büszke vasutasként” mutatkozik be, kijelenti:
Még mindig jobb, ha stadionokra költik a pénzt, mintha szétszórnák Soros Gyuri bácsi füstös valagú arabjai között.
Senki nem jelentkezett a diósgyőri stadion üzemeltetésére sem – szúrta ki a 444 a Közbeszerzési Értesítőben. Azaz Miskolcon hasonló helyzet alakulhat ki, mint Szombathelyen. Nem csoda, hogy a vidéki városokban nem kapkodnak a működtetés lehetősége után:
nézők nélkül egyszerűen nem üzemeltethetők jelentős veszteség nélkül ezek az arénák.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti