Connect with us

Banánköztársaság

Szóval az történt… – Szanyi kapitány identitássorolója

szanyi
Megosztás

Tudom, a mai Magyarországon nem üdvös, de bevallom: igen vegyes, legkevesebb négyes identitásom van. Szanyi kapitány identitássorolója.

Egyszerre érzem magam

újlipótvárosi jampecnek (ez egy jiddis szó, kedvesen azt jelenti, hogy “nagy fasz”) és angyalföldi vagánynak (ez pedig a félsz nélküli kóborló hajlamokra utal), továbbá magyar állampolgárnak (ez alighanem egyértelmű), illetve európai embernek (jelentsen ez akármit is). Nem szeretném nagyon összekeverni az egynémely napi politikusunk fejében kószáló gondolat-foszlányokat, ám csendben hozzáteszem, hogy baloldali (értsd: közösségi szolidaritáspárti) demokrata (népuralomhívő) is vagyok.

Ez a fentebb vázolt szörnyű kavalkád

hajt arra, hogy legalább magamnak próbáljam értelmezni az említett, egynémely napi politikusunk – számomra igen fura – gerinchajlításait.

Szóval az történt,

hogy egy minapi időközi választáson hat országgyűlési és/vagy európai parlamenti képviselettel rendelkező párt, amelyek demokratikus és antifasiszta elkötelezettségéhez kétség sem férhet, egy virtigli antiszemita, cigányellenes, valamint korrupt, továbbá többszörös választási lúzert állítottak a nem kevésbé homofób NER jelöltjével szemben, s aki aztán bukott, mint az ólajtó. A demokratikus karakterük okán ezek a pártok eleve, később mentében, majd utólag is szemét gazembernek tituláltak mindenkit, aki rajtuk és a NER-en kívül jelöltet merészelt állítani a jelzett választáson, mert ezzel veszélyeztetve látták a hangsúlyosan köztársaságpárti törekvéseiket.

Ha jól dekódolom a helyzetet, akkor olyan demokrácia lenne az ő köztársaságukban, ahol kizárólag ők mondják meg, hogy ki lehet választható, sőt, talán még azt is, hogy ki lehet majd választó.

Nyomatékként harcba küldték néhány celebjüket is.

Mindenekelőtt az ellenzéki előválasztások önjelölt pápáját, Hódmezővásárhely polgármesterét, aki eddig két választást is nyert úgy, hogy soha nem szerepelt semmilyen előválasztáson, viszont polgármesterként megalkotta, majd visszavonta az állampolgárokat feljelentésekre bíztató, sőt ezekért jutalmazó önkormányzati spicli-rendeletét. Mellesleg imádja, ha a szülők néha pofán vágják a gyerekeiket.

A zsidózó, cigányozó jelöltjük támogatására

bekapcsolódott a tréfásan Judapestnek nevezett főváros főpolgármestere is, akinek korábban nem volt kifogása a zsidók listázása ellen, bár mindketten hanyag bocsánatot kértek (noha igen kevesektől kaptak) a szerintük sem túl okos megnyilatkozásaikért, közvetlenül az őket érintő választások alkalmából. Nos, ha másért nem, akkor már csak az ilyen őszinte megbánások érdekében is érdemes időnként választásokat tartani.

Kicsit megkésve érkezett a porondra az egykori fideszes,

ma független országgyűlési képviselő, aki akkor vált a hatalom által baloldalnak mondott mittudoménminek a fő purifikátorává, amikor az addigi fideszes disznóságokat mind benyelve mégis kibukott a tarfikmutyin, s azóta is futószalagon hozza-viszi-csinálja a botrányos dolgokat. Mikor mit. Ő most azzal adta előzetes támogatását a nácihoz, hogy a közvélemény elől eltitkolva, kegyesen csak az ún. ellenzéki pártvezéreknek sutyorgott a jelöltjük korrupt mivoltáról, ám ez a segítsége megszűnt akkor, amikor az illető szép rendesen elvesztette a választási csatáját. Bele se merek gondolni, mekkorát szólt volna, ha ezeket a szörnyen terhelő információit a náci figura országgyűlési (immár füstbe szállt) eskütétele apropóján terítette volna ki. Brrrr… A hideg is kiráz az ilyen bátorság láttán.

Apropó eskü

Ezek az említett celebek eddig már átlagosan kétszer esküdtek fel a NER-re, vagyis hát a rezsim Alaptörvényére, szóval olyan nagy rendszer- vagy kormányváltásban bizonyosan nem utaznak, csak néha nyilvánosan eljátszanak ennek gondolatával. És hát persze, rohadjon meg mindenki más, aki nem ők!

Végül is, köztársaságpárti demokraták, vagy WTF, nem?

Kampány ide, kampány oda, azért ezek a derék pártok mindeközben a rezsimmel való hatalmas összeölelkezéssel törvényt alkottak az orvosok kezének gúzsba kötéséről, némi pénzígérettel kárpótolva őket a személyes mozgásszabadságuk megvonásáért. Mert hát miért legyenek ingyenesek az orvosi szolgáltatások, ha ezeket meg is lehet fizettetni?

Ej, élet, de gyöngy élet ez a neoliberális ellenzéki élet!

Ennél szebb sem lehet! Csak megszavazzák az őket helyettesítő, a kormányt mindenre felhatalmazó törvényt, hogy akár be se kelljen járniuk az Országházába, időnként mindössze el kell veszíteni a választásokat, lehetőleg nagyobb arányban, mint korábban, sőt, még visonghatnak is kicsikét, mint az örömlányok az örömök előtt, aztán a gázsijukért elegánsan jóváhagyják a beteg embereket kiszipolyozó passzusokat.

Csak az menjen neoliberális ellenzéki politikusnak, aki ilyet szeret!

szanyi

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük