Kerítésen innen
Sztrájk-bejelentés: április 23.
Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöksége kedden közleményben jelentette be, hogy sztrájkot szerveznek. A demonstrációra április 23-án kerülhet majd sor, ahol infláció követő bért követelnek majd a kormánytól. A szervezet ugyan olyan automatikus emelkedő fizetést kér, mint amilyen szerintük Orbán Viktoré.
„A Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöksége döntött: sztrájkot hirdet!”
– áll a Blikk szerkesztőségébe eljuttatott közleményben a bejelentés.
„Elég volt a kormányzati mellébeszélésből, hogy átlagban nettó 500 ezer forintot kapnak a köz szolgálatában dolgozók. Ez egy hazugság! A miniszterek, államtitkárok igen, a többszörösét is, de aki ügyintézőként, kormánytisztviselőként dolgozik például egy kormányablakban-, földhivatalban, vagy. minisztériumi országos főhatóságnál-, illetve köztisztviselőként a helyi önkormányzati hivatalban, annak felkopik az álla.
Orbán Viktor 2025. március 1-től 7,1 millió forintot fog keresni. Az Ő illetménye automatikusan nő, ahogy a parlamenti képviselőké is!
- Akkor a kormány akaratából a munkavállaló kormánytisztviselők bére miért nem emelkedik automatikusan?
- Miért nem nő automatikusan az önkormányzati köztisztviselők keresete?
Követeljük, hogy az állam-, helyi önkormányzatok alkalmazásában dolgozók bére is olyan automatikusan emelkedjen és kövesse az inflációt, mint Orbán Viktoré!
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Ha a miniszterek fizetéséről Orbán Viktor dönt, akkor miért nem dönt a kormányát kiszolgáló közalkalmazottak, köztisztviselők és közszolgálati dolgozók béremeléséről is. A sajátjáról tud dönteni, a kormányát kiszolgáló kisemberekéről miért nem?
Ha az Ő fizetésére van pénz a költségvetésben, akkor miért hivatkozik a gazdaság állapotára, háborús vészhelyzetre állandóan, mikor a köz szolgálatában élők megélhetéséről van szó? 7,1 millió forintból havonta bárki meg tud élni ma Magyarországon, de 250-300 ezer forintból lehetetlen.
Ezért az MKKSZ rendhagyó sztrájkban segíti a köz szolgálatában dolgozókat. Minden jogi, szervezési, szakmai támogatást megad Nekik! Az MKKSZ elkészítette és a sztrájkolók rendelkezésére bocsájtja a szükséges dokumentumokat, a sztrájk szervezésének know how-ját.”
Friss
- Már 14 EU-tagország kormánya kéri Orbánékat, hogy lépjenek egy ‘nagyot hátra’
- Kicsit kellemesebb időjárás vár ránk a jövő héten
- Akik tehetnének bármit, a szívük kőből van, az éhes gyermekek sírását úgysem hallják meg – Ételosztás Debrecenben
- Caramel: ‘ne higgyétek el senkinek, hogy egymás ellenségei vagyunk’
- Szili Katalin Magyaroroszág egyik alighanem leghiteltelenebb politikusa (?) hirdetett igét a kisebbségnek
- Ujhelyi István: átláthatóság és szuverenitás? Kezdjétek magatokon, fiúk!
- Nem elég kényelmetlen a fapados repülés? Már a kanyarban dudál a göbzi-állójegy
- Lendvai: nem vagyok irigy, legfeljebb Mészáros múlt keddjét kérném, mi neki az az 1,1 milliárd?
- Júniusi, zavarba ejtően klassz pénzhoroszkóp – Szinte az összes csillagjegy jól jár…..
- A Bankszövetség egy bűzlő ….kupac