Kerítésen innen
Tábortűzben égett halálra egy fesztiválozó Ozorán – Legyen könnyű neki a föld….
Egy résztvevő égési sérüléseket szenvedett az Ozora Fesztiválon, amikbe belehalt a kórházban – erősítette meg a Telex információit a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Bűncselekmény gyanúja nem vetődött fel
A portál úgy tudja, hogy egy külföldi fesztiválozó a tábortűzben égett meg. Ezt a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette, és hozzátették, hogy a baleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja. A BRFK szerint bűncselekmény gyanúja nem merült fel. Tavaly is történt haláleset a fesztiválon, egy 34 éves belga nő holttestét találták meg a résztvevők. A dádpusztai völgyrendszerben először az 1999-es napfogyatkozás idején tartottak fesztivált, amit 2005 óta Ozora néven, évente rendeznek meg. Az eleinte főleg goás felhozatal mostanra kibővült, az Ozorákon pedig évente körülbelül harmincezren szoktak részt venni. A több tízezer résztvevővel ez a hatalmas helyszín is megtelt, ezért döntöttek úgy a szervezők, hogy 2021 óta Daad néven ugyanazon a helyszínen egy rövidített változatot is szerveznek a fesztiválból.
A szervezők is megszólaltak
Az esettel kapcsolatban a Telex kérdéseket küldött a szervezőknek is. Válaszukban azt írták, hogy egy Szingapúrból érkezett vendég kísérelt meg öngyilkosságot a tűzbe ugrással, mentésére perceken belül megérkeztek a biztonsági- és mentős kollégák. A szervezők őszinte részvétüket fejezték ki a hozzátartozóknak.
„Napokig küzdöttek az életéért az orvosok, de sajnos nem tudták megmenteni. A tűz körül 2 méteres vaskerítés van, azon képtelenség véletlenül beesni, de még bemászni is szinte lehetetlen”
– írták. Hozzátették, hogy
korábban, több mint tíz évvel ezelőtt is történt egy hasonló eset a fesztiválon, de akkor sikerült megmenteni a tűzbe ugró életét. A tűz körüli kerítést rögtön ezután építették.
Ne feledje: van segítség!
Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni. Az Igazságügyi Minisztérium oldalán pedig az Áldozatsegítő Szolgálat tevékenységéről talál bővebb információt.
VIA Telex
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat