Banánköztársaság
A dolgok nem mindig azok, amiknek látszanak – Tanmese a nagyhétre!
A tanmese márcsak olyan, hogy néha túl didaktikus, de még az ilyenek is megmutatják olykor az élet búvópatakként rejtőzködő nagy igazságait. Az alábbit a Facebookon találtuk.
Angyali történet
Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el. A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: „A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.”
A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.
A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.
A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak,
mondta az idősebb angyal. Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg. Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a Halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.
„A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak.”
Szerző
Friss
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség
- Politikai Üldözöttekért Alapítvány – „Egy hangot azt el lehet hallgattatni, de egy közösséget nem”
- Az allergiák asztrológiai térképe – Melyik csillagjegy mire lehet lülönösen érzékeny?
- Hogy lehet ezt ép ésszel túlélni? – A kétfrontos háború hatása az izraeli lélekre
- Budapest Pride: virágozzék minden virág – akkor is, ha bárkinek nem tetszik annak illata
- Irán lassan magára marad az Izraellel folytatott háborúban