Bulvár
Tavaszi tél, ez mindent felülír

Már kezdtük hinni, hog végre itt a tavasz, ám ez a hét alaposan rácáfol erre, mára már tudjuk, elhamarkodott véleményünkre, hiszen úgy fogunk fázni mint télen, de azért mint tudjuk a remény hal meg utoljára.
Visszatér a fagy
Hétfőre erőteljes hidegfront érkezik, mellyel hideg, fagyos levegő áramlik be az ország térségébe. A nyugati és keleti országrészben megerősödik az É-i szél, viharos lökések is kísérheti napközben. A szél felszaggatja, eloszlatja a felhőzetet, kisüt a nap, de felhőátvonulásokból itt-ott előfordulhat záporeső. A Duna-Tisza közén inkább csak élénk, olykor erősebb szél a valószínűbb. Ebben a térségben a felhőzet is lassabban vékonyodik, szakadozik és nagyobb eséllyel alakulnak még ki futó záporok is, mint a naposabb nyugati és keleti területeken.
A hideg levegő beáramlásával a záporok halmazállapota átválthat havas esőbe, illetve hózáporba. Jelentős mennyiségű téli csapadék nem valószínű.
Estére a középső országrész felett is lecsökken várhatóan a felhőzet, megszűnnek a vegyes halmazállapotú záporok. Az É-i szelet még erős, olykor viharos lökések kísérik. A Duna vonalában és tágabb környezetében valószínű mérsékeltebb, de élénk szél. Éjjel, a Tisza vonalától nyugatra legyengül a légmozgás, a Tiszántúlon még erős lökések kísérik az É-i szelet. Jellemzően csillagfényes égbolt várható. Országszerte fagypont alá hűl a levegő, a szélcsendes tájakon erősebb hajnali fagyokra is készülni célszerű!
Kedd délelőtt fokozatosan a Tiszántúl területén is mérséklődik a szél. Délután már országszerte gyenge légmozgás lesz jellemző.
Szikrázó napsütéses, de hideg időre kell készülni.
Éjjel országszerte szélcsendes, csillagfényes idő következik. Fagypont alá hűl a levegő.
Szerdán és csütörtökön napsütéses, felhőtlen égbolt valószínű. Hajnalonként mérsékelt erősségű fagyokkal indulhat a nap, míg napközben is hűvös, de napról-napra pár fokkal enyhébb idő ígérkezik. A nappali hőérzetet javítja a napsütés és a szélcsendes idő.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A hét második felében…
Péntekre – növekvő bizonytalansággal, de – melegfront érheti el a térséget, mellyel egyre nagyobb területen felélénkülhet a D-i szél. Az élénk szélnek köszönhetően nagyobb területen megszűnik a fagyveszély, illetve nedvesebb légtömeg is érkezhet, azaz felhősödés zavarhatja, szűrheti a napsugarakat. Jelentős csapadék érkezése nem valószínű.
A hétvégére élénk D-i széllel érkező frontrendszer okozhat felhősebb, szórványosan esőkkel is tarkított időjárást. Még jelentős bizonytalansággal, de egyelőre a szombat látszik borongósabbnak, míg vasárnap szakadozott felhőzet mellett napsütés és zápor egyaránt előfordulhat.
Szerző
Friss
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….