Banánköztársaság
Távozz tőlem sántán!
Salvini, Strache? Elfújta őket a szél. Orbán vasárnapi diadalittas győzelme óta mást se csinál, csak keresi azok kegyeit, akiket hónapokon át rugdosott. Elvek, hitek, tisztesség? Ugyan! Ezek kimentek a divatból. A 22. hét összefoglalója Rab László sajátos szemüvegén át.
Keresd a nőt
Nem Brüsszelnek üzenjük, hanem Orbánnak, jönnek a csajok. Ez az EP-választások egyik fontos üzenete. A DK (a tájékozatlanabb választók azt hitték, Dobrev Klára névbetűirúl van szó) és a Momentum sikere jelzi, számolni kell velük. Ha Orbán nem szeret vitatkozni politikai ellenfeleivel, most igen jóindulatúan azt ajánlanánk neki, Donáth Annával momentán még véletlenül se próbálkozzon, mert az ifjú hölgy megeszi reggelire. Kerülje a minielnök a lányokat, itt más kezd lenni a tempó, ami már nem neki való.
De akkor mi való neki? Milyen győzelem az, ami után lélekszakadva vissza kell rohanni a néppártba? A jelek szerint semmi se drága, ha a győztes mellé kell állni (Trump, Berlusconi, Putyin, Kínai Kommunista Párt, Erdogan stb.), még az is belefér, hogy a hátraarcos minielnök visszavonassa a közigbírósági törvényt. Csak valahogy talpon maradjon a végén, és ne kelljen megmagyaráznia, hogy mondjuk apuci miért vette ki a kőforgalmazó cégeiből májusban a kétmilliárdos osztalékot. Ezt ugyanis vesztesként nem nagyon tudná elmagyarázni. Nos, ezért kénytelen a határon túli szavazatokkal olyan vad trükköket végrehajtani különféle választásokon.
De azért ez már nem a régi sakkjátszma. Egyszer majd elfelejt a minielnök időben sáncolni. Abból lesz a matt.
Megrázza az embert az ilyesmi…
Kerítéssel őrzik a kereszténységet, tankot vesznek a TEK-nek, helikoptert a belügynek, de a koreai külügyminiszter hamarabb ér a dunai tragédia helyszínére, mint ezek. Mert ezek nem értek oda egész héten se. Kiállt Szijjártó hablatyolni a mentésről, de nem állt ki a belügyminiszter, sunnyogott Tarlós, és lapított a sok-sok győzelemre trenírozott államtitkár, nem látszott rajtuk a megütközés. Könyörgök, nem az isten háta mögött, nem ismeretlen helyen, hanem a Parlament előtt haltak meg az emberek, többségükben olyanok, akik az első napjukat töltötték Budapesten, és önfeledten hajókáztak „a világ legszebb városában”, ahol a világ legokosabb kormánya fújja a passzátszelet, aztán mikor bekövetkezett az érthetetlen tragédia, nem volt összeomlás a politikai mező magasában, nem volt egy könnycsepp, egy kis szégyenérzet, hogy ez nálunk, a világ legjobban szervezett népvédelmi rendszerében előfordulhat. „Megrázza az embert az ilyesmi” – nyilatkozta maga az 56 éves első számú, és rögtön az jutott az eszébe, mert egész politikai pályája ennek igézetében telt, hogy az embereknek esélyük sem volt a menekülésre.
Tanulság? Az nincs. Ne keress könnyeket ott, ahol a gyöngeség jele az érzékenység. Az élet kegyetlen és kőkemény, akkor se lehet megállni, fejet hajtani, pofázás nélkül kussolni és csendben maradni, ha egyébként gyerek is van az áldozatok között. Nyomni kell a hülye Soros-dumát, fújni a liberálisozást a Kossuth-rádióban meg a szájszagú, orrnehéz médiában, nem lehet emberségesen viselkedni még akkor sem, ha szedi a Duna az idetévedt áldozatait.
A fő szabály, hogy nem kell odamenni a Margit hídhoz. Menjen oda Senki Jóska rendőrzászlós, és mondja meg a száztíz ezres havifizetésével, hogy mit kell csinálni. Fenn, a várból, a magasból nem látszik, ne is látszódjék, hogy milyen zavaros a Duna. Bölcsnek és nagynak itt más úgyse tud lenni.
A rejtély kulcsa
Nem ment a minielnök Csíksomlyóra sem, nehogy összetalálkozzon az idegeneket, a zarándokokat pártoló, a szegényeket, hajléktalanokat gyámolító pápával. De megsúgom, nem azért nem tolta oda a képét, mert protestáns, és még csak nem is azért (noha ez eléggé életszerű lenne), mert a katolikus egyházfő romániai látogatása sajnálatos módon egybeesett a Bajnokok Ligája-döntővel, aminek elmulasztása felérne valamiféle istencsapással.
Sokkal prózaibb oka lehetett a távolmaradásnak, képzeljük magunkat a helyébe. Nem akarta, hogy Ferenc belenézzen a szemébe, és egy váratlan pillanatban azt mondja neki: Apage Satanas! Távozz tőlem, Sátán!
Ezt Németh Szilárd-i egyszerűséggel a kormányhű médiában valójában el lehetne úgy magyarázni, hogy voltaképp az hangzott el, „Távozz tőlem sántán!”, de az ilyen emberfiával, mint a pápa, mégiscsak veszélyes találkozni, mert a sokértelmű szavakkal azt is ki tudja mondani, hogy ami nálunk történik, az a sátán akaratával tökéletesen egybevág. Akkor viszont minek találkozni vele?
Különben is mit veri magát a zarándoklatok dicséretével? Mintha nem értenénk, mit jelent ez, bevándorlást, mérhetetlen milliós tömeget, mely elindul, és elzarándokol ide hozzánk. Na, ezt már nem! Még a végén rá kéne ott bólintani Csíksomlyón a sok vad világbonyolító álmodozásra, nem, nem, a Vatikán a magyar kormány számára túlságosan nagy kockázat.
Annyit tudunk tenni, hogy ha majd úgy adódik, legfeljebb a pápát is simán lesorosozzuk!
