Tények

A költő József Attila a megmondhatója, hogy mennyit kell a szegénynek szenvedni. Hogy mennyire nő a szegénység Magyarországon, az egyre több statisztikából, adatból látszik.  A gyermekszegénység területén viszont katasztrofális a kép.

A Gyereksegély Közhasznú Egyesület jelentetett meg egy rendkívül vaskos, több mint 350 oldalas jelentést a gyerekesélyekről. Szomorú olvasmány. A Budapest Intézet felmérése alapján 130 ezer gyereknek kell szembenéznie az állandó nélkülözéssel, és közülük nagyjából 50 ezer rendszeresen éhezik.

Ha az Isten íródiák volna
S éjjel nappal mozogna a tolla,
Úgy se győzné, ő se, följegyezni,
Mennyit kell a szegénynek szenvedni.

Hogy a felekezetek mit tesznek istentiszteleteiken a szegénységért, azt nagyjából ismeri mindenki, vagy saját tapasztalatból, vagy a mások által elmondottakból. Nem sokat. Jóval többet kéne, tán még mozgósítani is, hogy a szegények összefogjanak sorsuk jobbá tételéért. Mert nagy a szenvedés, a nélkülözés itt a harmadik évezred elején. A teher csak növekszik, és az életkörülmények sem látszanak kedvezőbbnek a közeli jövőben. A kegyelemmel már nem lehet megelégedni, az erőtlenségbe való belenyugvás pedig nem emel ki senkit a nyomorból. Tény, hogy  a magyarok 41 százaléka a létminimum alatt él. 

Tolvajok hazugsága

„Tehát mondhatjuk azt, hogy a szegénységnek, a szegénységi kockázatnak a rendszerszerű csökkentése történt meg az elmúlt időszakban” – magyarázta Balog Zoltán a népjóléti bizottság előtt. Elmondta például, hogy a 18 év alattiak körében a jövedelmi szegénység 25 százalékról 14 százalékra csökkent, tehát majdnem elfeleződött. Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint azonban a 18 évnél fiatalabb magyarok több mint egyharmadát fenyegeti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség – ez a negyedik legmagasabb az Európai Unióban.

A szegénységi mutatók 2013 óta javulnak Magyarországon – mondta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az M1-en a Napi.hu tudósításában. Pedig A szegénységkutatások alapján Magyarországon a mélyszegénység nem csökken, hanem folyamatosan nő. Az MTA szociológiai kutatása szerint leszakadunk még a visegrádi országoktól is, pedig a gazdasági fejlettségünk nem indokolja, hogy ilyen mértékű legyen a leszakadás. Egyszóval hazudnak rendesen azok képviselői, akik ebben az országban a szemesnek áll a világ alapon saját zsebüket tömködik, miként a régi görögök is mondták, a legcsodálatosabb beszédeket tartva, a legmocskosabb dolgokat művelik.

Terhek

Aki szegény az a legszegényebb
Fázósságát odadja a télnek,
Melegét meg odadja a nyárnak,
Üres kedvét a puszta határnak.

A sárgacsekkes nyomasztás, a közüzemi díjak kifizetése, a gyógyszerköltségek terhe, a napi élelmiszerek beszerzési árainak növekedése, mind-mind akár egyenként is alkalmasak lehetnek a depresszió kiváltására, hát még együttesen. Kevesebb mosoly, elapadt jókedv, kemény arcvonások jelzik, szegényebbek lettünk megint. Pedig a szegények emlékeznek még a feltett kérdésre, mely szerint vannak, akik azt gondolják, hogy az új alkotmánynak védenie kell a nemzeti vagyont, különös tekintettel a termőföldre és a vízkészletre. Hogy ők mit gondolnak erről? Azt gondolják, hogy ez fontos dolog, de ki fogja majd őket megvédeni? Őket, a földhözragadtakat, a jobb létre szomjúhozókat. Arról már nem is beszélve, hogy a hat-hétszázezres roma népesség többszörös hátrányt szenved el.  A hajléktalanok száma majd harminc százalékkal emelkedett a hajléktalanszámlálási kutatás eredménye szerint. A legszegényebb magyar településeken élők gyakorlatilag „vegetálnak” – ez a legfájdalmasabb megállapítása a Pénzcentrum elemzésének.

Köznapokon ott van a dologba,
Várt szombatját száz gond nyomorítja,
S ha vasárnap kedvét megfordítja,
Akkor máris hétfő szomorítja.

Fotó: Nagy Béla

Ki fogja majd a szegények pártját manapság? A világraszóló győzelmet aratottak majd évtizednyi hatalmi ámokfutása során többször is kommunikálták trükkös szómágiával, hogy mennyire fontos számukra a szegényekkel való törődés. Amikor a nemzeti ügyek kormányának feje annak idején tusnádfürdői elhíresült beszédében kijelentette, nem lehet a szegényeket magukra hagyni, szövetséget kell kötni velük. Mondta akkor is, szavazatszerzőnek. Aztán nem lett belőle semmi. Az egykulcsos is őket sújtja, meg az adójóváírások kivezetése, minden kivetett különadó bumerángként, de még az offshore cégekbe kimentett és tíz százalékért hazahozott huszonnégy milliárd – finoman szólva – sem nekik kedvezett. A celebvilág rongyrázó sikkjei messze elkerülik őket, a dolgos vagy önhibájukon kívül dologtalan szegényeket. Hol vannak a beígért munkahelyek, miket a közmunka szemfényvesztő kultiválásával próbálnak takargatni.

Pedig benne laknak a galambok,
Csillagtollú éneklő galambok,
De így végül griffmadarak lesznek,
Hollónépen igaz törvényt tesznek.

József Attila idézett, közismert sorai semmit nem veszítettek aktualitásukból. A szegények pártját ki fogja? Csak akkor voltak fontosak a világraszóló győzelmet aratottak számára, amikor a vizitdíjról kellett szavazni, mert azt még egy ötödikes is tudta, hogy a háromszáz forint is sok a szegények számára. Ahogy a jámbor arcú Navracsics mondta, a vizitdíjról lehet igennel vagy nemmel szavazni, de az új alkotmány túlságosan összetett ahhoz, hogy népszavazásra bocsássuk. „Nem tartom alkalmas eszköznek a népszavazást arra, hogy bonyolult jogi szövegek tartalmáról döntsünk.” A szegények így éppen abból maradtak ki, ami az ő sorsukról, a többségben lévők sorsáról szólhatott volna.

Szegényekkel szolidáris civil szervezetek, szakszervezetek és felekezetek, ellenzéki demokratikus pártok és egyesületek! Itt az ideje, hogy megszólítsátok őket, a szegényeket! Csak az ő pártfogásukkal, csak az ő támogatásukkal lehet sikeres a jelenlegi, őket elhagyó hatalom váltása. Tűzzétek hát zászlóra a jelszót: SZEGÉNYPÁRTISÁG 2018!