Ez a nap
Több mint 700 szavazókörben feltűnően sok az érvénytelen szavazat
Rengeteg az olyan szavazókör, ahol valami különös dolog történt vasárnap a szavazatokkal. Például eltűntek pártlistás vagy az egyéni jelöltekre leadott szavazatok, miközben az érvénytelen szavazólapok száma magas. Másutt mintha másik pártnak számolták volna el a DK vagy a Jobbik szavazatait.
Ezek az furcsaságok pedig csak és kizárólag az ellenzéki, azaz nem a Fidesz-KNDP listájára, illetve egyéni jelöltjére leadott szavazatokat érintik: azaz a kormánypártnak kedveznek.
A listás szavazatok eltűnése
Az ellenzéki listás szavazatok eltűnésére van egy ésszerű magyarázat.
Ennek hátteréről az Index írt hosszabban. A lényeg: a nemzetiségi jelöltekre szavazóknál eltérő a szavazás menete, mint normál esetben. Ők ugyanis nem a hagyományos pártlistára szavaznak, hanem a nemzetiségire (egyénit ugyanúgy kapnak). Ha egy nemzetiségi jelöltre szavazó a szavazókörben ülő szavazatszámláló bizottság tagjától tévedésből – vagy akár szándékosan – a nemzetiségi szavazólap mellé nem egyéni, hanem egy „normál” pártlistás szavazólapot kapott, és azt használta is, akkor a szavazata érvénytelen. (Az is lehet, hogy két pártlistás szavazólapot kapott, egyénit nem, de az is érvénytelen.)
Mivel a szavazás titkos, és nem tudják, hogy kié volt az érvénytelen lap, ezért minden párttól (jelölő szervezettől választásibizottságiul) le kell vonni annyi szavazatot, amennyi érvénytelen lap volt az urnában.
Ha tehát 20 többlet pártlistás szavazólap volt az urnában, akkor 20-20 szavazatot kell elvenni mindenkitől, ugyanúgy a kis pártoktól, ahogy a nagyoktól is.
Ez pedig könnyen okozhatja azt, hogy a kis pártok nulla szavazatokkal fejezik be a versengést egy ilyen szavazókörben.
Az egyéni szavazatok eltűnése
A szavazateltűnések másik mintázatú jelenségére egyelőre nincs ésszerű magyarázat. Ez történt például a nyírkércsi 001-es szavazókörben (Szabolcs-Szatmár-Bereg 05.), és még sok más helyen is.
Nyírkércsen 85 egyéni szavazólap volt érvénytelen, azaz miközben van 442 listás szavazat, egyéni mindössze 392. A Fidesz-KDNP-t ez alig érintette, náluk a listás és egyéni szavazat között csak három szavazat különbség van. Zádorfalva 001-ben 196 egyéni szavazatból 62 érvénytelen (!), a Fidesz egyéniben mégis csak 10-zel kapott kevesebb szavazatot, a Jobbik eggyel, a baloldali szavazatok meg mintha eltűntek volna.
Feltűnően sok az érvénytelen szavazat
A 444 közölte annak a 70 (!) körzetnek a listáját, ahol nagyon magas, 10 százalék feletti volt az érvénytelen (listás vagy egyéni) szavazatok aránya. Elérhetővé tette a több mint 700 olyan szavazókör teljes listáját is, ahol feltűnően sok az érvénytelen szavazat.
745 olyan szavazókör van, ahol feltűnően sok, három százalék fölötti érvénytelen szavazat van.
Az NVI ráadásul egy hétig nem teszi hozzáférhetővé a szavazókörökben készült jegyzőkönyvek adatait (az egész választásra jellemző volt, hogy a valasztas.hu vagy nem működött, vagy csak félig, most is ez a helyzet.), amiket össze lehetne vetni a központi adatokkal, hogy kiderüljön, esetleg téves adatfelvitelről van-e szó.
(Forrás: 444)
Szerző
Friss
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?